Annak ellenére fogyott el a lehető legkevesebb idő alatt az összes majd elkészülő KTM RC 8C, hogy ezúttal kétszer annyit készítettek belőle, mint az első, 2021-ben bemutatott szériából. Az osztrák sportmotorból első körben mindössze száz darabot készítettek, és ez pont arra volt elég, hogy az árusítás kezdetétől számítva 4 perc 32 másodperc elteltével már ne lehessen hozzájutni. A 2023-as modellből már kétszáz készül, de nem kellett két egész perc, hogy az összesre rácsapjanak a vásárlók.
Az érdeklődés valahol érthető. A KTM RC 8C egy különleges pályamotor, ami nem csak a hype szerint áll közel egy Moto2 szintű versenymotorhoz. A Krämer vázra a Red Bull KTM Factory Racing MotoGP RC16 alapján húzták fel a full szénszálas bodyt. A kovácsolt Dymag felnikre Pirelli slickek gurulnak, a Brembo és a WP pedig a legjobb cuccait szállítja alá.
Az egészről jól árulkodik, hogy a végeredmény egy 135 lóerős pályamotor, ami mindössze 144 kilogrammot nyom a mérlegen és minden bizonnyal olyat megy, mint az ördög. Minden bizonnyal, hiszen ha KTM nem folytatja évről évre az RC 8C modellek kihozatalát, akkor jó esély van rá, hogy ezeknek a motoroknak az ára csak felfelé fog menni, ami jelentősen csökkenti az esélyét, hogy a hozzájuk tartozó Akrák valóban versenypályán énekeljenek.
Cimkék:
Megérkezett a középméretű japán túraenduró dömping. A Suzuki V-Strom 800DE és az XL750 Transalp nagyon hasonlót kínál.
Elolvasom »A BSA Scrambler még nem tudni mikor kerül a forgalomba, pedig a mostani koncepció gyártásra késznek tűnik.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »