A Hesketh Motorcyclest 1982-ben alapította Alexander Hesketh. Igen, egészen pontosan az a Lord Hesketh, akinek pártfogoltja volt James Hunt, a legendás rocksztár típusú Forma1 versenyző, aki versenytörténelmi csatát vívott Niki Laudával. Nincs meg a sztori? Most azonnal dobj el mindent és nézd meg az erről készült filmet, a Hajsza a győzelemért, vagy eredeti nyelven Rush-t!
A motorgyártó céget amolyan hobbi projektként indította útjára a báró és kis darabszámmal, de kisebb szünetekkel a mai napig jelen vannak. Annyira kicsi darabszámmal, hogy a legutóbbi, 2014-es, S&S blokkos motorjukból, a Hesketh 24-ből mindössze 24 darabot készítettek. Ehhez mérten úgy tűnik, hogy most rámennek a tömegtermelésre. Persze csak az eddigiekhez képest.
Sőt, nem is egy, hanem rögtök kettő kivitellel érkeznek. A blokk a Hondától érkezik, az XR400 egyhengereséből faragtak utcai használatra való 450-est, amit egy roadsterbe és egy café racerbe is beépítenek. A futóművet a K-Tech pakolja alá, és a hátsó egészen érdekes darab. Kettő, erősen döntött pozícióban beépített rugóstag kapta meg a csillapítás feladatát. A cég CEO-ja, Paul Sleeman érdekes ígéretet lengetett be. Facebook posztja szerint az eddigi legkevésbé drága modellel állnak elő (várhatóan 15.000 font, azaz ~7 millió forint alatt marad az ára), de az igényes megoldásokból egy fikarcnyit sem engednek.
Cimkék:
"Photo by Kanyarfotó" - áll büszkén az olasz Motociclismo képalájában a forrásmegjelölés az új Suzuki V-Stromhoz.
Elolvasom »...de nem azt amire számítanál. A 3 lóerős Yamahát azonban korábban valóban használta Valentino Rossi.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »