Sötét felhők tanyáznak a Suzuki sportosabbik ága felett. A márka kivonul a MotoGP-ből, az Endurance versenyekről meg lényegében mindenhonnan. Ezzel egy időben ae szigorodó környezetvédelmi elvárások kivéreztették az eddig szent tehénnek gondolt GSX-R1000-et. De van, amit még kínálatban tartanak: a GSX-R125 és mezítelen testvére, a GSX-S125.
Az idei év nem hozott komoly dimenzióváltást a nyolcados Suzukik életében. 125 köbcenti, 134 kiló, A1-es jogosítvánnyal is vezethető 15 lóerőnyi teljesítmény.
Tehát csak a szokásos, pusztán azzal a nagyon fontos különbséggel, hogy a továbbiakban ez az erőforrás megfelel az Euro5 támasztotta elvárásoknak. Ez pedig azt jelenti, hogy néhány évig még biztosan lesz olyan motor, ami a legendává ért GSX-R betűkombinációt viseli.
Cimkék:
Az Apex fantázianévre keresztelt színséma az egykori legendás XR750-et hivatott megidézni, de csak részben.
Elolvasom »Az SC-Project a Rally Raid névre keresztelt kipufogóját igazította be úgy, hogy az felkerülhessen a Desert X-re.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »