Balesetet szenvedett egy mentőmotoros a hétvégén. Az ütközés felelőse egy budapesti, autóval közlekedő figyelmetlen férfi, elszenvedője pedig az OMSZ 34 éves dolgozója volt – tette közzé a Police.hu oldalon a Veszprém Megyei Rendőr-főkapitányság.
Az eset leírásából egy tipikusan motorosokat sújtó baleseti szituáció rajzolódik ki. Balatoni hétvége, 50-es budapesti autó sofőrje egy kis balatonakarattyai utcába akart balra fordulva lehajtani. Gondolhatod hogyan folytatódik a sztori: szétnézés, meggyőződés, óvatosság ohne, csak a határozott balos marad. Csakhogy ezúttal jött a mentőmotoros.
A történet külön szépsége, hogy a motor megkülönböztető fény- és hangjelzéssel érkezett, a megkezdett előzési manővert azonban már nem tudta befejezni. “A figyelmetlenség miatt a gépkocsi nekiütközött a motornak, ettől a 34 éves OMSZ dolgozó járművével sodródni kezdett, majd a menetirány szerinti bal oldalon lévő murvás területen egy parkoló autónak csapódott.” – írja a Police.hu. Öröm az ürömben, hogy az eddigi információk szerint a motoros szerencsére csak könnyebb sérüléseket szerzett. A mentőmotorosnak és annak, akihez sietett egyaránt jobbulást kívánunk!
Cimkék:
Megérkezett az éves legdurvább tereprali motor díjas KTM, a 450 Rally Replica, ami nem egy olcsó replika.
Elolvasom »A Norton bejelentése szerint egy új generációs Commando 961-en dolgoznak, de először a korábbi megrendeléseket teljesítik.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »