Egy dolog 50 évesen a pályára járni és jót motorozni. Mármint félreértés ne essék, egy mélységesen tiszteletre méltó dolog. De egy másik az ír utcai motorversenyek talán második leghíresebbén, a a North West 200-on indulni, ahogy arra éppen az 1972-ben született John McGuinness készül. De a “készül” talán mégsem a legleíróbb kifejezés, hiszen szombaton rajthoz áll.
Ez talán azért is fontos McGuinnessnek, mert 2017-ben csúnyán váltak el útjai a Honda Europe-tól, amikor a Superstock Fireblade-del a Primrose-kanyarban balesetet szenvedett a kvalifikáció alatt, hiszen a motor elektronikai hibája vezetett a bukáshoz. Majd az azt követő kettő év sem hozott számára örömöt. De ez most egy másik felállás.
McGuinness azt nyilatkozta, hogy a Honda Racing UK egy teljesen más csapat, más emberekkel, más motorral. Bár tervei között szerepel a TT-n való indulás is, a szerződésének elég nyitottak a keretei. Így, bár két évre írt alá, ami szerint ha versenyezni akar, akkor versenyezhet, ha pedig nem, akkor a márka nagyköveteként fog tevékenykedni. A versenyt ezen az ingyenes linken keresztül lehet követni ma és szombaton.
Cimkék:
Az egyetlen szépséghiba, hogy egészen biztosan nem lesz belőle "Dominator," de az NX 500 mégiscsak ígéretes ralis motor lehet.
Elolvasom »Nemrég jelent meg, hogy a Honda visszahozza a "Dominatort", és jött is néhány renderelt kép arról, milyen lehet majd az új NX.
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »