Még 2013-ban történt, hogy a két külön világban nagynak számító vállalat, a német BMW és az indiai TVS együttműködési megállapodást hozott tető alá. Ennek a bizonyos közös vállalásnak lett az eredménye a kis G széria, amit mind a két gyártó a maga piacán, a maga módján hasznosított. Nálunk lett belőle például G310R és G310GS, az ázsiai piacon pedig a 2018-as TVS Apache 310 RR sportmotor(ka), ami sokak szerint egy G310RR előfutára. Ami valahogy soha nem akar megérkezni.
A BMW és a TVS folytatja a közös munkát. A két brand a nyilatkozataik alapján továbbra is az 500 köbcenti alatti kategóriában egyesítik erőforrásaikat, hogy közös erővel fejlesszenek olyan platformot, amit aztán mind a két fél hasznosíthat.

Az utóbbi időben látványos a TVS Motors térnyerése. Az indiai motorgyártó vállalat terjeszkedik. Ennek jele, hogy a BMW-vel nem csak belsőégésű, hanem elektromos motor fejlesztésére is aláírtak. De még szembeötlőbb a nyomulás, ha számba vesszük, hogy 2020-ban felvásárolták a brit Nortont, amit meg akarnak tartani kifejezetten európai márkának.

Ezt olvastad már?
Cimkék:
Egy rövid időre már úgy tűnt, hogy az Euro5-tel kikerült a Benelli kínálatából a Leoncino 250, de ez megváltozott.
Elolvasom »Olaszországban inkább ne akarj jó kis terepmotoros útvonalakat keresni, mert az mostantól ott nem megengedett.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »