A japán nagy négyesként, akként a bizonyos “Japanese Big Fourként” hivatkozunk a szigetországból származó kiemelt motorgyártó vállalatokra. Pontosan tudjátok. A Suzuki, a Yamaha, a Honda és a Kawasaki. Amikor ez a négy gigabrand összefog, akkor valami fontos dolog történik. És a közös megegyezésen alapuló akkuszabvány egy rendkívül fontos lépés lehet az elektromos közlekedés elterjedésében, élhetőbbé, realisztikusabbá tételében.
Magát a közös akkuszabvány feljelsztést már a tavalyi évben belengette a négy japán gyártó. A jelenlegi fejlemény az, hogy a tervezési folyamat eljutott arra a szintre, hogy elindítják a tesztüzemet Oszakában.
Az Oszakai Egyetem – aminek apró fun fact, van magyar tanszéke – munkatársai és diákjai tesztelik a közös technológiát, amelynek legfontosabb hozamánya a cserélhető akkutechnológia lehet. Hiszen mind tudjuk, hogy az elektromos alapú motorozásnak jelen pillanatban a mérsékelt hatótáv mellett a hosszú töltési idő a gyenge pontja. A pillanatok alatt kicserélhető akkumulátor ez utóbbi kellemetlenséget hivatott kiküszöbölni. Bár a rendszer bevezetésére például a Kymco is tesz kísérletet, a négy japán gyártó lobbiereje akkora lehet, hogy valószínűleg minden más kísérletet maguk alá fognak gyűrni és ez egy nagy lökést adhat a fejlődésnek.
Cimkék:
A Suzuki cég fennállásának kereken 100. évfordulójára egy klasszikus fényezésű GSX-R1000R-t villantott a vállalat.
Elolvasom »A pontos szám természetesen megmondhatatlan, de a kutatók szerint akár 260 ezer új fertőzött is lehet a Sturgis Rally látogatói között.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »