Az indiai TVS tulajdonába került a Norton
Az indiai TVS tulajdonába került a Norton
2020. április 20. - onroad - Hír / Érdekességek Nem
Tavaly még nem láthattuk nyilvános jelét annak, hogy a Norton Motorcycles bajban van, méghozzá nem is kicsiben. Ha rövidre akarjuk venni annak a történetét, hogyan jutott el az újjáélesztett brit márka addig, hogy most felvásárolja az indiai TVS, akkor fogjuk a 12 évnyi rossz gazdálkodásra a dolgot. Amihez persze hozzájött egy sor rossz üzleti döntés, amihez kevés eladott motorkerékpár társult.
[do_widget id=text-10]
A Norton Motorcycles vezérigazgatója, Stuart Garner vezetése alatt a cég jelentős tartozást halmozott fel és egészen konkrétan milliókkal nem tudott elszámolni. Mármint angol fontban. Ezt pedig az olyan befektetők, mint a Metro Bank vagy a brit állam nehezen emésztik. Kiváltképp, hogy közben Garner egészen pofás kis Aston Martin gyűjteményt tart a luxusingatlanja garázsában.

Tehát Garner kihúzta a gyufát, a Norton pedig a romjai alá zuhant. Egy jól csengő márkára azonban akad kereslet. Az indiai TVS-nek köszönhetően újabb nagy múltú európai márkát ment meg a keleti pénz. Közleményük szerint a brit brand a TVS teljes támogatását megkapja, egyszersmind lehetőségként tekintenek arra, hogy az anyacég nemzetközi szinten terjeszkedni kezdjen. Tehát jönnek az indiai Nortonok, a jelenlegi kínálatból pedig a Commando, a Dominator és a V4 RR gyártása változatlanul folytatódik. Egyelőre.
