Meglehet, hogy a motorkerékpár piac hamarosan nagyot változik, főleg a környezetvédelmi normák szigorítása miatt, de egy valami betonbiztos sziklaerődként áll a motorozni vágyók rendelkezésére. Ez pedig az alapvetően 1999-ben bemutatott SV650, amit egy kisebb megszakítással azóta is gyártanak. A kitérőt a Gladius jelentette, amit azóta is a “dizájnbaki” címszó alatt találsz a lexikonokban. Pedig mai szemmel nézve valójában nincs is vele nagy gond, de a kommunikációja akkoriban nagyon megcsúszott. A Suzuki vissza is tért az SV650-hez, amit így immár húsz esztendős modellként tarthatunk számon.
Bár a Suzuki háza táján nem tartottak komoly csinnadrattával körbekerített ünnepi ceremóniát a modellnek, mégis érdemes róla megemlékezni. A kétezres évek előtt nem sokkal a Suzukinál úgy gondolták, hogy nem csak a többi japán márkával kívánnak konkurálni a sornégyesek világában, hanem a Ducatit és az Apriliát is kihívja a hóra. Ennek eredménye lett a kéthengeres TL1000, annak pedig a leméretezett kistestvére, valamivel később az SV650.
Az SV nagyon fájó ponton vérzett el, hiszen a futóművét és a fékeit soha nem dicsérték az egekig, méghozzá joggal, és ez sokat rontott a vezetési élményen. Mégis, a taljános dizájn, a mediterrán hangulatú és végül rettenetesen megbízhatónak bizonyult V2-es erőforrás, na meg a szolid árcédula igazi közönségkedveneccé tették az SV650-et. Azt sugallta magából: ez egy olasz motor, amit japánok készítettek. És az is volt.
Az SV650 kiállta az idő próbáját. Hiába húzott el a feje felett az idő, még ma is számtalan első generációs modell fut hibátlanul az utakon. Az újakat pedig még mindig örömmel vásárolják az emberek. A Suzuki most új színekkel örvendezteti meg azokat, akik pont jövőre szeretnének beesvésedni. A tervezett színkombinációkat (kék-ezüst, piros-fekete, full fekete) a becsatolt fotókon láthatjátok.
Cimkék:
Bár közel sem nevezhető elavultnak a KTM 1290 Super Adventure jelenleg is futó modellje, az Euro5 miatt mégis frissítést kap.
Elolvasom »Jövőre lesz kereken száz esztendős az Indian Scout név. Ennek örömére két új kivitelt mutat be a gyár, amiből az egyik a Bobber Twenty.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »