Van az úgy, hogy az ember fia addig variál, vár és egyezteti a cimbikkel az Alpok túrát, hogy aztán senkinek nem lesz jó a dátum. Az egyiknek nem jó ez, a másiknak nem jó az, és végül nem lesz a tervezett “nagy” gurulásból semmi. Vagy nem úgy és nem akkor. Ilyenkor két választásod van. Vagy beletörődsz és gyúrsz a következő lehetőségre, megvárva, hogy mikor lesz legközelebb időd, pénzed, alkalmad arra hogy megcsinálj egy sima pár napos gurulásnál komolyabb túrát, vagy felfújod a pofád, előveszed a térképet, tervezel, számolsz, szállást keresel, felülsz a motorra, és nekivágsz egyedül. Hiszen az ugye mégsem járja, hogy a vas csak porosodik a garázsban miközben az utakat is járhatnátok.
Tehát kicsit kalkuláltam és nemsokára előttem feküdt egy kb. 3000-3500 kilométerre becsült, 15 alpesi hágót magába foglaló, 8 napos matricagyűjtő túra terve. Horvátország, Toszkána, Garda-tó és az Alpok keleti felének átszelésével. Beleértve a Stelviot, a Dolomitokat és a Triglavot is. Egy olyan túráé, ami simán 2-3 menetre elég látnivalót tartogat.
{
Reggel viszonylag korán elindultam, és hatalmas meglepetésemre három jóbarátom motorral várt a ház előtt, hogy útnak indítsanak az Alpok felé. Még egy győzelmi szivart is kaptam, arra az esetre ha sikerül a tervek szerint végigcsinálni a tervezett túrát.
Mivel első körben Toszkánába igyekeztem, és onnan szándékoztam északnak indulni az Alpok felé, azt találtam ki, hogy az első napon lemegyek Splitig. Senjig autópályán, utána pedig a híres D8-ason, ami az egyik legjobb motoros út itt a közelünkben. Ez mintegy 820 km lett a nap végére. Körülbelül két órával korábban értem a kikötőbe a tervezettnél. Így maradt időm a drónnal kirepülni a hajó elé, amivel aztán éjszaka átszeltem az Adriát, hogy reggel már Olaszországban kipihenten kezdhessem a napot.
Mondjuk úgy, hogy a hajó nem volt egy luxus-óceánjáró. Csupán a több évtizednyi rozsdára direktben rámázolt festék és javítás tartotta össze. Sötétedés után elég lassan, de feltöltöttük a kompot. Rögzítettem a motort és elindultam felfedezni a hajót. Itt tanultam meg, hogy a “deck space” jegy az mit is takar valójában. Azt, aminek hangzik, az üres padlót. Jó hír, hogy legalább volt a folyosókon konnektor, amiről tudtam éjszaka tölteni a kamera és a GoPro akksikat.
Reggelre kikötöttünk Aconában. Az erősen kolesz feeling éjszaka után, amíg a németek és az olaszok kipajszerolták a lakóautóikat a hajóról, még gyorsan felsunnyogtam a helikopterleszállóhoz a hajó tetejére és repültem egyet a katedrális felé. Onnan az egész kikötőre gyönyörűen rá lehetett látni. Mivel már reggel is dög meleg volt, felavattam a hűtőmellényt amit direkt a túrára szereztem be. Megmondom őszintén nem volt benne túl nagy bizodalmam, de bevált. Bár nem húzta annyi ideig egy feltöltéssel mint ahogy reklámozták, de legalább 10-15 fokkal csökkenteni tudta hőérzetet. És ez hamarosan nagyon jól is jött….
A napi első célpontom Passignano sul Trasimeno volt, egy szép történelmi városka a Trasimeno tó partján. Itt megpihentem. Felfedeztem a helyet, drónoztamm és ebédre elfogyasztottam egy gigantikus méretű fagyit. Nyilván nem azt akartam ebédelni, de olyan lelkesen pakolta a srác a gombócokat, hogy esélytelen lett volna utána bármi mást enni. A helyi gasztronómia felfedezése így még váratott magára.
Estére megérkeztem Sienába. Egy kis kóválygás után megtaláltam a szállásomat amit AirBnB-n foglaltam. Egy házsártos öregasszony volt a szállásadóm, aki nyilván semmilyen nyelven nem beszélt az olaszon kívül és mindent elkövetett, hogy ne legyen szimpatikus – remek munkát végzett. Már azon ki volt borulva, hogy mekkora géppel jöttem, hiába írtam meg neki előre, hogy lelkiekben fel tudjon készülni a Gold Wing méreteire. Így most ki kellett nyitnia a kapu mindkét szárnyát, hogy be tudjak állni a Holstein-fríz tenyésztehén méretű géppel. A problémát tetézte, hogy a kapu kb. a Római Birodalom bukása óta nem volt kinyitva. Sikerült is addig rángatnia, amíg félúton megszorult, úgyhogy se ki, se be.Van olasz kollégám, olasz káromkodásból viszonylag művelt vagyok, de ismét sikeresen bővítettem a repertoáromat.
Ezután megjelent egy bazi nagy kalapáccsal, aminek a felhasználási céljával kapcsolatban kicsit elbizonytalanodtam. Nem tudtam eldönteni, hogy a motort, engem, vagy a kaput kívánja szétverni vele. Szerencsére a kapunak esett neki. Gyorsan bepötyögtem Google Translate-be, hogy adja ide a kalapácsot, nyugodjon le, majd én megcsinálom WD40-nel – mert az ugye mindenre jó a gerinctöréstől, a sertéspestis gyógyításán át, a berohadt kétezer éves kapu jobb belátásra térítéséig. Miután sikerrel jártam, a nehezen indult románcunk egy árnyalatnyit finomodott. De igazán csak másnap reggelre teljesedett be, amikor már egy erőltetett félmosoly mellé reggelit is kaptam.
Siena egyébként gyönyörű. Már korábban is jártam a környéken, de azon helyek közé tartozik, ahová bármikor szívesen visszatérek. A történelmi városközpont, a Piazza del Campo az UNESCO világörökség része, és nem véletlenül. A téren minden évben kétszer megrendezik a Palio di Siena lóversenyt, amiről nem sokkal maradtam le. Mint minden rendes, békeszerető, keresztény, olasz történelmi városban, itt is megtalálható a “Museo della Torture” ahol megcsodálhatjuk, hogy milyen végletekig kreatív és szívmelengető módszerekkel próbálták jobb belátásra téríteni a máshogy gondolkodókat, ezzel több évszázados tudományos lemaradásra kárhoztatva a civilizációt.
Reggel korán keltem, mert hosszú nap állt előttem sok látnivalóval. Estére Sirmione volt a cél a Garda-tó partján, Firenze és Bologna kihagyásával, majd tovább az Alpok felé. A nagyvárosokat általában kerülöm. Jobban szeretem a kis vidéki utakat és falvakat. Most is így tettem, elindultam toronyiránt a Toszkán dombok felé északnak. Egyszer csak mit láttam a távolban? Hát nem ott virított Volterra a horizonton? Gondoltam ha már látótávolságban van, akkor beáldozom az estére tervezett Veronát és meglátogatom.
“Mueso della Torture” természetesen itt is található – ez biztos valami kötelező városképi elem errefelé. És ha már itt voltam ezen az Etruszk gyökerekkel rendelkező környéken, akkor San Gimignanoba is betértem egy fagyira és a kötelező matricáért. Ezeken a helyeken is jártam már korábban, de nem motorral és akkor drón sem volt nálam. De hiába, Toszkána megunhatatlanul gyönyörű az év minden szakában.
Nap közepe felé az augusztus erősen elkezdte éreztetni az erejét. Naná, hogy az év legforróbb hónapjában vágtam neki Toszkánának, hiszen nincs is annál üdítőbb, mint 42 fokban, tűző napon motorozni. A hűtőmellényre visszavettem a nyári motorosdzsekit hogy csökkentsem a folyadékvesztést. Tudom, hogy ez elsőre őrültségnek hangzik, de nem az. És így egy csapásra annak is elébe mentem, hogy nemes egyszerűséggel szénné égjek. Szerencsére a legtöbb faluban volt kút, ahol tudtam magam áztatni és tudtam inni friss, hideg vizet, hiszen a palackos folyadék fél óra alatt szinte ihatatlanul meleg lett.
Mindenhol volt valami kis sztori amire jó visszaemlékezni, mert egy Gold Wing mindig jó témaindító. A kedvencem egy 20 perces megálló volt egy kis faluban, ahol egy szintén vizet töltő, kedves, idős, helybéli hölgy próbált meg velem szóba elegyedni, de persze csak olaszul beszélt. Mivel nagyon lelkes volt és nagyon kitartóan szeretett volna valamit megtudni, nekiálltam szótárazni. Bár a kérdését értettem és szerintem meg is válaszoltam a “quattro cento kilo”-val, hogy igen, valóban 400kg a vas – valamivel több mint az ő öreg, viseltes de meg mindig működő Vespája. De ez nem volt elég, és még 10 perc elment rá, hogy kitaláljam, hogy a “4 metrikus mázsa” szerinte mennyi. Nálam a 400 kiló pont ennyi, de nem forszíroztam tovább a dolgot, mert még sok volt hátra aznapra.
A sok nézelődés miatt kicsit megcsúszott a menetrend, így bevállaltam egy szakasznyi autópályát az unalmasabb részen, hogy még emberi időben megérkezzek a Garda-tóhoz, Sirmionéba. Így is lett, kora este meg is érkeztem. Gyorsan megszereztem a kulcsot a szállásomhoz, és lementem még egyet fürdeni a tóba. Elég érdekes volt, mert szokatlanul keveredtek a meleg és hűvös áramlatok már a part közelében is. Minden esetre az egész napos aszalódás után kifejezetten jól esett megszabadulni a motoros cucctól és csobbanni egyet. Főként azzal a festményeket megszégyenítő látképpel együtt, ami előrevetítette a következő napok kalandjait.
A tó északi partján túl már jól láthatóak voltak azok a hegyek, amik közé készültem. Konkrétan a Dolomitokig be lehetett látni. Először nem akartam elhinni, hogy az az, de kimértem térképről és tényleg.
Este még kigurultam a sziget végébe a történelmi városrészig, ahonnan már csak gyalog lehetett tovább menni. Megvacsoráztam, drónoztam egyet a lenyugvó napnál a tó felett, majd elindultam vissza.
A szállásomra visszavezető úton szembejött egy “Verona 30” feliratú tábla, aminek annyira megörültem, hogy csak 30km, hogy nem a szállás, hanem mégiscsak Verona felé vettem az irányt egy jó kis nyáresti látogatásra. Mondanom sem kell, Verona este 10-11 körül sem alszik, pláne augusztusban.
A közel 2000 éves amfiteátrumnál egy csillagászati kiállítás volt, rengeteg kipróbálható távcsővel. Az arénában zenei előadás. A sétálóutca fényesre kopott márvány köveit most is tovább koptatták a nézelődők a már bezárt boltok ellenére is. Bár Júlia teraszához nem sikerült bejutnom, mert már zárva volt az udvar, még sikerült megnéznem a falra ragasztott több ezer szerelmes levelet mielőtt visszaindultam, hogy beledőljek az ágyba.
Zoli túrájának bemelegítő szakasza ezzel lezárult. A következő napon már jöhetnek a várva várt Alpok csodálatos hágói, amelyekhez lélegzetelállító fótokat lőtt. “Stay tuned” ahogy a mívelt angol mondaná, hamarosan érkezik a beszámoló második része nálunk, az Onroadon.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »