Idén immáron 11. alkalommal kerül sor a 48 órás motoros túrára. Az esemény minden évben valamilyen tematika alapján hív egy hétvégi motorozásra. Az elmúlt években rendszerint Magyarország határain kívül vezetett az útvonal – tavaly éppen Erdélyben, azt megelőzően pedig Ausztriában -, így ideje volt visszatérni a hazai tájakra. Az idei BázisMotor Onroad.hu48h motoros túra olyan helyekre viszi el résztvevőit, amelyek jelentős részét szinte biztosan nem látogattátok meg korábban – és ha nem jöttök el ide, nem is fogjátok. A zsákfalvak jellemzője ugyanis, hogy nem vezet át rajtuk út – így csak akkor motorozunk ezekbe, ha éppen ott van dolgunk.

Meg leszel lepve, mennyi ilyen zsákfalu van hazánkban. Több mint 500!!! Ezek java része a Dunántúlon található – így erre a tájegységre esett a választás a túra útvonalának megtervezése során. Természetesen a teljesség igénye nélkül lett kiválasztva az a néhány település, amelyet meglátogathattok – azonban ezek mindegyike kínál valamilyen érdekes látnivalót. No meg persze az útvonal is úgy van megtervezve, hogy azért akadjanak kanyargós szakaszok – a második nap például végigjárja a Mecsek legszebb szerpentinjeit. Azonban a motorozás élvezete mellett ezúttal a vizuális élmények talán még nagyobbak lesznek a lapon fordulás élvezeténél.

A túra az elmúlt években kialakult gyakorlatnak megfelelően nem csupán a motorozásról, hanem a közös esti programokról is szól. A bázis Gyenesdiás, ahol a Balaton partjához nagyon közel fogunk találkozni 2019. május 24-én reggel. Itt a regisztráció során mindenki megkapja a két napra szóló teljes itinerét. Ez a túráinkon megszokott roadbook stílusú segédlet lesz, amely rajzos ábrákkal és információkkal vezet végig a pénteken nagyjából 330, szombaton pedig 525 kilométeres útvonalon. A navigáció itt nagyon könnyű: egészen kis odafigyeléssel az eltévedés szinte kizárt. Mert nem az a cél, hanem a motorozás és a látnivalók!
Akár már ebéd előtt meg lehet kezdeni az első napi rövidebb táv teljesítését. Az itiner utasításait követve aznap már hét zsákfaluba jutsz el, ahol érdekes látnivalókat csodálhatsz meg, kapsz egy kis írásos tájékoztatót a településről és meg kell keresned a választ egy-egy könnyű kérdésre. Ez utóbbi feladat azonban csupán a játék része: a BázisMotor Onroad.hu48h nem verseny – így ellenőrzés sincs. Az útvonalat úgy alakíthatod saját igényeid szerint, ahogy szeretnéd.

Péntek este egy közös vacsorára kerül sor, de itt még nem érdemes túlzásba vinni a partizást. Másnap ugyanis ismét csodaszép tájak és érdekes látnivalók várnak – meg egy hosszabb táv is. Így érdemes időben indulni, mert bár a túrán semmi nem kötelező, de kár bármelyik zsákfalut is kihagyni. Amikor aztán a második napon is beérsz a célba, már nyugodtan átadhatod magad a bulizás élvezetének. Gyenesdiás vendégszeretetének hála még koncert is lesz a vacsora mellé – így aznap estére a jó közérzet garantált! Az este sikerességében bízva vasárnap délelőttre már csak a közös és könnyes búcsú marad. Mindenki megkapja Emléklapját és Emlékpólóját (amely technikai anyagból készült, a későbbi motorozások során is kellemesen és sokáig viselhető cucc lesz), majd 48 órával a kezdés után véget ér a BázisMotor Onroad.hu48h 2019-es kalandja.

Miért érdemes eljönni erre a túrára? Ahogy a bevezetőben is említettem, tényleg olyan szeletet kapsz majd Magyarországról, amely garantáltan tágra nyitja a te szemedet is és rácsodálkozol: mennyire gyönyörű a hazánk! Az apró, jellemzően alig 1-200 főt számláló (de lesz 31 lelkes falu is!) települések szépsége, gondozottsága, az alsórendű utak mellett fekvő mesés tájak mind hatalmas élményt fognak adni! Jómagam ennyire eldugott helyeken és ilyen tömény mennyiségben tényleg elég sok évvel ezelőtt jártam, és még mindig az élmények hatása alatt vagyok. Az útvonal csodaszép lesz, a többi résztvevővel közös esték pedig garantáltan vidámak. Ezeken mindig köttetnek új barátságok – vannak, akik egy régi 48 óráson ismerkedtek össze és azóta rengeteg kilométert motoroztak le együtt. A jelentkezést legkésőbb május 15-én azonban le kell zárni, hogy az emlékpólók elkészülhessenek, így ne habozz: regisztrálj és gyere a BázisMotor Onroad.hu48h 2019-es csodaszép motoros túrájára!
















Támogatott tartalom.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A napokban futótűzként söpört végig a neten egy hazai autós-motoros baleset videója. Sikerült utánajárni a történteknek - nagyon tanulságos!
Elolvasom »Az "apróság" azért van idézőjelben, mert a Benelli TRK 251 igazából csak erőforrását tekintve kicsi. Azt leszámítva azonban meglepően felnőtt.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »