A világ legnagyobb nevű hegyi versenye vitán felül a Pikes Peak International Hill Climb, avagy más néven a Race to the Clouds – vagyis a verseny a felhők közé. Először 1916-ban rendezték meg, és különlegessége, hogy a 19,99 kilométeres táv során 4.300 méteres magasságig kapaszkodik fel az út – az átlagos emelkedés 7,2%. Nem kevesebb mint 156 kanyart kell abszolválni a ma már teljesen aszfaltozott versenytávon, amely ismertsége miatt mind a nagy gyárakat, mind pedig a nagy nevű versenyzőket is vonzza. Idén pedig egy újabb világhírű motoros lesz ott “kezdőként”: Michael Dunlop.
Azt már eddig is tudtuk, hogy az abszolút bajnoki címet tavaly a KTM-től visszahódító Ducati most egy prototípust állít rajthoz – alighanem a hamarosan érkező Streetfighter V4 lesz az. Carlin Dunne tehát ismét esélyes a győzelemre – többek között Michael Dunlop dolga lesz megpróbálni ebben megakadályozni. A tragikus sorsú Dunlop család sarja nem képes feladni szenvedélyét – vélhetően ezért vág neki egy újabb kihívásnak. Versenygépe egy BMW S1000R lesz, amelyet a Wunderlich MOTORSPORT készít fel a viadalra. Csapattársa pedig az a Lucy Glöckner, aki tavaly az Év Újonca címet zsebelhette be a felhők közé vezető versenyen.
Természetesen nem Michael Dunlop az első TT-szupersztár, aki rajthoz áll a Pikes Peak versenyén. Korábban, konkrétan 2014-ben Guy Martin is nekivágott a viadalnak egy saját maga által épített 1992-es Suzuki GSX-R1100 nyergében. Amit még turbósított is. Értelemszerűen ő akkor az Exibition class osztályban indult, amely egyfajta kiállítási motoroknak van fenntartva. Michael Dunlop azonban a Heavyweight csoportban, a legnagyobb és legerősebb gépek mezőnyében indul. Azok között, akik abszolút pályarekordra hajtanak. Hajrá!
fotó: © 2018 Tony Goldsmith
Cimkék:
Nincs a világnak olyan szeglete, ahol biztonságban lehetne a motoros sajtó előtt egy szabadalmi rajz. Pláne ha a BMW F850RS-ről van szó.
Elolvasom »A Harley budapesti főhadiszállásán is beköszöntött a csodaszép tavasz. Bulival, felvonulással és tesztmotorozással készülnek a szezonnyitásra.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »