A világ egy gyönyörű pontján egy napfényes mediterrán városban, amelyet úgy hívnak, hogy Marabella éppen gőzerővel zajlik a megújult, 2019-es Ducati Diavel S bemutatója. A motor már csak külső megjelenése jogán is sorra nyeri el a szépségre és erőre fogékony bájkerek szívét. 2010-es megjelenése óta nevezték már cruisernek, power cruisernek, sport cruisernek. Aztán a világ rádöbbent, hogy úgysincs megfelelő szó erre az éppen kitörni készülő bika energiáival átitatott jószágra. Ez egyszerűen csak a Diavel, amiről a szerencsések akik már vezették azt mondják, hogy a külleme, a tömege, valamint a 240-es hátsó kereke ellenére egy igazi kanyarvadász.

Az 1260-as Multistradaban is muzsikáló 1.262 köbcentiméteres Testastretta
DVT 90 V-twin, változó szelepvezérlésű motorblokk 159 lóerőt ad le 9.500-as fordulatszámon, továbbá 129 newtonméteres forgatónyomatékot, amikor 7.500-at forog percenként a főtengely.
A megújult bringa az XDiaveltől megörökölte annak a TFT kijelzőjét, a három üzemmódot (Sport, Touring, Urban), valamint a Ducati DMS multimédia rendszert.

Az „S” változatot gyorsváltóval, teljesen állítható, 48mm-es Öhlins villákkal, a felsőpolcos M50-es monoblokk Brembo féknyereggel és rettenetesen szexi, 10 küllős felnikkel adják.
| Motorblokk: | Ducati Testastretta DVT 1262, 90°-os L-Twin, hengerenként 4 szeleppel, dupla gyújtógyertyával, folyadékhűtéssel, DVT változó szelepvezérléssel |
| Hengerűrtartalom: | 1.262 köbcentiméter |
| Furat x löket: | 106 x 71,5 mm |
| Kompressziós arány: | 13,0 : 1 |
| Teljesítmény: | 159 Le (117 kW) @ 9.500 rpm |
| Nyomaték: | 129 Nm @ 7.500 rpm |
| Üzemanyag ellátás: | Bosch elektronikus befecskendezőrendszer |
| Kipufogó: | 2-1-2 rendszer beépített katalizátorral és lambdaszondával, kettős aluminium dobbal |
| Váltó: | 6 sebesség, DQS gyorsváltóval |
| Fokozatok: | 1=37/15, 2=30/17, 3=27/20, 4=24/22, 5=23/24, 6=2 |
| Primer hajtás: | Egyenes fogazású kerekek, arány: 1,84:1 |
| Véghajtás: | Lánc, elöl 15 fogszámú, hátul 43 fogszámú lánckerék |
| Kuplung: | Nedves, többtárcsás, hidraulikus munkahengerrel, Self-servo, csúszó |
| Váz: | Térhálós acélcső |
| Első felfüggesztés: | Öhlins 48 mm-es fordított, teljesen állítható USD villa, TiN bevonattal |
| Hátsó rugóstag: | Teljesen állítható Öhlins monoschock, egykarú alumínium lengőkar |
| Rugóút (Elöl/hátul): | 120 mm / 130 mm |
| Első villaszög: | 27° |
| Ülésmagasság: | 780 mm |
| Első fék: | 2 x 320 mm-es félig úszótárcsa, radiális rögzítésű Brembo M50 monoblock 4 dugattyús féknyereg, Bosch Cornering ABS Evo |
| Hátsó fék: | 265 mm-es tárcsa, 2 dugattyús Brembo féknyereg, Bosch Cornering ABS EVO |
| Első gumi: | Pirelli Diablo Rosso III 120/70 ZR17 |
| Hátsó gumi: | Pirelli Diablo Rosso III 240/45 ZR17 |

Cimkék:
Úgy tűnik, hogy tovább erősítené a pozícióját az osztrák KTM a középkategórián belül. Egy új, 890-es, kéthengeres blokkon dolgozhatnak éppen.
Elolvasom »Igen drága szeretett olvasónk, a Boss Hoss és Lamborghini Aventador szerelemgyereke egy bűnronda trike lett. Szörnyülködjünk együtt!
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »