Normandia, ami nincs közel de érdemes oda elmotorozni!

Miért éppen Normandia? Bármily hihetetlen, az egész egy egyszerű kérdés feltevésével kezdődött egy baráti összejövetelen: “Hová megyünk jövő nyáron?” Jöttek-mentek az ötletek, a közeli célpontok sorra véreztek el a derbin. A közeliek, mint például Alpok-Dolomitok, Szlovénia, Erdély mindegyikében többször jártunk már. Valami olyasmit szerettem volna keresni, ami 10-12 napba belefér, és ahol még nem jártam, nem jártunk. Így esett a választás Normandiára.

Az útvonal tervezésénél kezdtem aggódni, hogy kicsit kevés lesz a 12 nap. Ahogy haladtam előre, úgy vált világossá számomra, hogy nem csak Normandia tartogat számunkra látnivalót. Kénytelen-kelletlen az oda- és visszaút is hemzsegett a “kötelező” megállóktól. Hogy egy kis időt nyerjünk, a vonatozás mellett döntöttünk. Így az első napon egy kis Bécs alatti tekergés várt ránk, majd este vonatra szálltunk, hogy a másnap reggel már a svájci határon köszöntsön ránk. A vonat hozta a megszokott színvonalat: kicsinyke hálókabin, ahol épp hogy elfér hat ember és a cuccai. Igaz, a cuccok elpakolása hasonlított kicsit egy régi játékra, csak itt bukósisakokkal, kabátokkal, csizmákkal és tanktáskákkal tetriszeztünk. 🙂

Irány Nyugat!

Következett az első igazi túranap. Utunk a Fekete Erdőn keresztül vezetett, így megpróbáltam néhány látnivalót felfűzni. Talán sikerült is, csak címszavakban: Bodeni tó, Rajna vízesés, Duna forrás, Óriás kakukkos óra. De haladjunk szépen sorjában. A vonatról lekászálódás és pár kilométer megtétele után már Svájcban motoroztunk. A Rajna vízesésig nem terveztem semmilyen megállást, a sok látnivaló miatt muszáj volt kompromisszumot kötni – ez igaz volt az összes napra. De ezt a kompromisszumot azonnal felrúgtam, amikor a Bodeni tó “fölött” járva olyan panoráma tárult elénk, ami megállásra kényszerített. Pár perc bámészkodás után tovább is indultunk.

A Rajna vízesést megtalálni nem nagy kunszt, minden nagyon jól ki van táblázva, nem szükséges a GPS. A parkolóban – ahogy azt a nyugati országokban már megszokhattuk – külön rész volt fenntartva a motorral érkezőknek. Többféle hajós kirándulás közül lehet választani, érdemes előtte utánaolvasni és kiválasztani, melyik a legszimpatikusabb és melyik fér bele időben. Mi a sárgára váltottunk jegyet, amelyik a zuhatag közepén lévő sziklához visz, amit meg is lehet mászni. Igen közel kerültünk az elementáris erővel robajló víztömeghez. Nem lehet leírni , érezni kell hogy mily hatalmas a természet ereje.

A leghíresebb kórház felé

Miután a hajónk visszafuvarozott minket a partra, újra motorra szálltunk és meg sem álltunk Donaueschingenig. Itt sem okozott problémát, hogy merre találjuk a helyi látványosságot. Így hamar ráakadtunk a Duna forrására, vagyis az elsőre. Itt is kattintottunk párat, majd haladtunk tovább. Egészen “A világ legnagyobb kakukkos órájá”-ig. Ha már itt vagyunk , úgy gondoltuk megvárjuk a kakukk szót, amely minden fél órában hallható-látható. Miután a kakukk visszavonult, mi tovább robogtunk. A következő célpont a második Duna forrás volt, amely már jobban hasonlított egy igazi folyó forrására. Megoszlanak a vélemények, hogy vajon melyik is az igazi Duna forrás. Pár mondatban itt olvashattok róla. Itt is fényképezgettünk, majd újra nyeregbe szálltunk.

Bár – szerencsére – senki nem szorult ellátásra, a következő célpont mégis egy klinika volt. Nevezetesen Brinkmann professzor munkahelye. De ezt sajnos nem sikerült megközelíteni, mivel ma is működő klinika és magánterületen fekszik. A betegek szemszögéből abszolút érthető, hogy nem hiányoznak nekik a turisták. Így nem maradt más, mint hogy a szállásunk felé vegyük az irányt. Nem csalódtunk a Fekete erdő szélén fekvő panzióban: mind a szoba, mind az ellátás terén tökéletes volt.

Gyors borutazás

A következő nap kicsivel hosszabb táv várt ránk, meg néhány látnivaló is. Szállásunktól mindössze 50 kilométert gurultunk az első megállóig. Colmar főterén, a katedrális mellett parkoltuk le motorjainkat. Innen gyalogosan jártuk be az óvárost, ami valóban nagyon hangulatos. Innen a közeli Kaysersberg, majd a Château du Haut-Koenigsbourg következett. A 12. században épített várból kitűnő kilátás nyílt az Elzász dombjaira. Ezek egymáshoz viszonylag közel vannak, végig az elzászi borúton.

Akár több napot el lehetne bolyongani ezen a környéken, de nekünk csak pár óránk volt. Colmar belvárosában remek sétát tettünk, Kaysersbergben egy igazán hangulatos cukrászdában kávéztunk, majd várat másztunk. Eléggé el is ment az idő – az út nagy része pedig még hátra volt. Miután magunk mögött hagytuk a hegyeket, az út kissé átváltott unalmasba. Szerencsére nem sikerült lekésni a szállodában a vacsorát, így nem korgó gyomorral kellett álomra hajtani fejünket.

Erdő és pezsgő

A harmadik nap is hasonló tervekkel várt mint az előző. Így az első felében – vagy inkább 2/3-ában – a látványosságok felkeresése várt ránk. Elsőként egy erdei sétára invitáltam a túratársakat. Faux de Verzy az erdő neve, amely különleges fáiról nevezetes. Mintha egy mesebeli erdőben jártunk volna, mindenféle girbegurba fák vettek körül. A legérdekesebbek nevesítve és számozva vannak, sőt még el is vannak kerítve. A mintegy két órás séta után egy igen rövid etapocska várt ránk, a Verzenay-ban található világító toronyig. A torony igazából kilátóként funkcionál, ahonnan a környező dombok szőlő-ültetvényeire nyílik remek kilátás.

Ezen a területen készülnek a legnevesebb francia pezsgők. A szőlősorok végén könnyen észrevehető volt, melyik pezsgő készítőhöz fog kerülni a gyümölcs, hogy aztán pezsgőként végezze. Ezek után mi mást tehettünk volna, mint hogy felkeressünk egy neves pincészetet. Történetesen Pommery-re esett a választás. Igazán impozáns “telephellyel” rendelkezik ez a híres cég, ahol alkalmunk nyílhat egy kóstolóval egybekötött pince látogatásra is. Amennyiben nem szándékozol alkoholt inni, arra is van megoldásuk: egyféle pezsgőből vihetsz haza egy 2 decis üvegecskével. Legnagyobb sajnálatomra nekünk nem sikerült részt vennünk a pincelátogatáson, mivel csak két óránként indul csoport és mi éppen lekéstük azt.

Így egy újabb hatalmas – 3 kilométeres – etap után már a Reims-i katedrális előtt keresgéltünk parkolóhelyet motorjainknak. A lenyűgözően hatalmas építmény tövében támasztottuk le motorjainkat, majd elindultunk , hogy belülről is megnézzük a templomot. Így is igazán impozáns, nem véletlenül itt koronázták meg sok-sok éven át Franciaország királyait. Miután kellően kinézelődtük magunkat, nyeregbe szálltunk – de most már hosszabb motorozásokat tervezve, ugyanis estére már az óceán (vagyis a La Manche csatorna) partján volt szállásunk. Miután sikerült motorjainkat biztonságosan leparkolni, felfrissítettük magunkat és Le Tréport part menti éttermei felé sétáltunk, ahol remek vacsorát sikerült elfogyasztani.

A második oldalon belefogunk Normandia legismertebb látnivalóinak, a háborús emlékeknek a feltérképezésébe. Lapozz!