Sokan voltunk és elegánsak: Distinguished Gentleman’s Ride

A férfiak ingekben, nyakkendőkben és farzsebre vágott motoros kesztyűben, a csajok pedig a franc tudja milyen ruhákban, de láthatóan szépen kiöltözve várták az indulást. Az uriemberség pedig mindenkit áthatott. A kattogó fényképezőgépek előtt türelmesen megálltak az emberek, hogy ne másszanak bele a képbe, a leesett állú gyerekeknek pedig élből, mosolyogva ajánlották fel a masinák gazdái, hogy ugorjanak csak fel a nyeregbe.

Gentleman’s hangulat

Az épített gépek büszke lovasait nyugodtan lehetett kérdezni, senki nem zárkózott be a teknőspáncéljába, majd udvariasan visszadícsérték a kevésbé klasszikus paripákat is. Szinte már brites szürrealitásba csaphatott volna át, ha a hosszú várakozás után nem adják meg végre a jelet az indulásra. Mindenki a fejébe húzta a sisakot én pedig már a Petőfi hídra felkanyarodva éreztem, hogy még mindig utálom a felvonulásokat.

Egy rövid pihenő a Hősök terén

Pont úgy, mint tizenévvel ezelőtt, amikor a tokaji Black Dragon találkozón először kipróbáltam, hogy milyen részt venni egy ilyen csoportos vonuláson. Ebből a szempontból a Distinguished Gentleman’s Ride sem más. Hiába segítették motoros rendőrök és polgárőrök a menetet, a negyvenes tempót a sisak alatt akkor is döcögésnek érezni. Az pedig már-már szintén kellemetlen, ahogy bámulnak az emberek. Az út mentén pedig, a Dózsa György úti hajléktalanszálló előtt integet egy férfi, aki láthatóan már leküzdötte vasárnap délutánra a szomjúságérzetét.

Ez az ős-rat Moto Morini az utolsó darabkájáig elrabolta a szívem

Úri muri

De be kell látni, hogy ezek tényleg csak apró kellemetlenségek. Ettől függetlenül a Distinguished Gentleman’s Ride egyáltalán nem rossz móka, még akkor sem, ha ide is jutott egykerekező kolléga, akinek láthatóan nem jött át a rendezvény feelingje.  Azt azonban felemelő látni, ahogy számtalan motoros összegyűlik egy zászló alatt és megpróbál továbbítani egy fontos üzenetet. Így a Hősök terén beiktatott megállónál már többnyire megbarátkoztam a formátummal, na és persze azzal, ahogy a léghűtéses XJR-em ontja a lábamra a hőt az Andrássy úti tötymörgésben.

Ráadásul akkorra sikerült bekeverednem közvetlenül egy herélt kipufogós 1.8-as VTX mögé, ami még akkor is képes akut fülvérzést okozni nálam, ha csak felidézem az emlékét. Persze gondolhattam volna, hogy baj lesz, amikor mellettem beröffentette a dobhártyagyilkos rettenetet a büszke ám jólöltözött tulajdonosa. Az én Remus dobos Yamahám pedig olyan volt, mintha meg sem nyikkant volna mellette.

Nehéz lett volna hangulatosabb helyszínt választani, mint a csepeli utcákat

Végül befutottunk a Csepel Művek területére, aminél kevés hangulatosabb záróhelyszínt lehetett volna találni. A lemenő nap fényében álló vasak durván jól mutattak a lepukkant ipartelepen. Közben pedig olyan híres emberek bukkantak fel, mint a kackiásított bajszú, hevesen gesztikuláló Totalcaros Bazsó Gábor. Azok akik megéheztek durván jól kinéző hamburgert tudtak venni, de láthatóan sokaknak összecuppant a szájuk a sör láttán is. A bátrak még maradhattak bulizni, de nekem ennyi közösségi program untig elég volt. Így sokadmagammal inkább haza mentem.

Kiemelt kép: © MTI / Szigetváry Zsolt