A Silverstone Circuit vezérigazgatója – Stuart Pringle – elnézést kért a rajongóktól a tegnapi, törölt MotoGP futam miatt, miután a versenyt a nem biztonságos pályakörülmények miatt lemondták. Reggel mi is beszámoltunk arról, hogy a Brit Nagydíjat meghiúsította a kitartó esőzés. Hiába várták a szervezők a helyszínen és a sportkedvelők világszerte, hogy jobbra fog fordulni a helyzet. Ez nem történt meg. Leginkább azok jártak pórul, akik személyesen kint áztak és fáztak a pálya szélén vasárnap délután. Főleg azok, akik nem egy óra kocsikázásra laknak a legendás versenypályától, hanem mondjuk más országól repültek – vagy éppen motoroztak el – az eseményre az Egyesült Királyságba. Cserébe pedig egy esernyő alatt vacogva legfeljebb a Safety Car-t láthatták körözni. Feltehetőleg miattuk is emelte ki a CEO, hogy nem csak az elmaradt hirig miatt kér elnézést, hanem a lassú döntéshozatal miatt is.

Azok a fránya időjósok
Stuart Pringle elismerte, hogy vasárnap már sejtették, hogy gond lesz. Ezért is akarták előrébb hozni a rajt időpontját. Ennek tudatában a verseny törlését hamarabb is véglegesíthették volna. Ahogy ő fogalmazott, ha korábban tudta volna, hogy a szurkolókat hat órán keresztül várakoztatják ilyen időjárási körülmények mellett, akkor sokkal hamarabb elébemegy az eseményeknek és szorgalmazza a futamok törlését.
[do_widget id=text-10]
Nyilatkozatában természetesen nem kívánja egyedül vállalni a felelősséget. Azt mondta, hogy a történteket jelentős mértékben befolyásolta a bizonytalan időjárás előrejelzés. Visszacsinálni persze nem tudják azt ami megtörtént, de a jegyek árát természetesen visszatérítik az érintetteknek.



You must be logged in to post a comment.