Bárcsak lenne most annyiszor egy ezres a tárcámban, ahányszor végighallgattam egy frissen bemotorosodott ismerősömtől, hogy úgy hallotta azt az “S” betűs sisakot kell venni, mert az jó. Szegényeknek ilyenkor mindig segítek, hogy a Schuberth sipkát keresi és abból is valószínűleg a C3-ast ajánlotta neki valamelyik hardcore túramókus. Egy bejáratott, jó hírnév mögött gyakran áll valódi érték.
Na és persze az sem utolsó szempont, hogy a márkanév máshonnan is ismerős lehet. A madgeburgi cég sok területen ott van, ahol az emberek kobakjának jól jöhet a védelem. Így aztán vannak munkavédelmi vagy éppen katonai felhasználású termékeik is. Ugyanígy a motorozni való bukósisakok területén sem csupán a “C” széria létezik. Itt van rögtön a nyitott sisakok kedvelőinek az O1, vagy a felnyithatósághoz nem ragaszkodók számára az R2.
Az O1 a klasszikus, nyitott sisakok szerelmeseinek készült. A retro típusú, Kiskőrösi formákat idéző sapkák már a színekkel annyit operálnak, hogy ne csak egy védelmi eszköz, hanem egyfajta dizájntermék is legyen. Feketében szigor chopperezéshez, bolondos kék-sárga fényezésben pedig Vespázáshoz.
• Modern klasszikus: Klasszikus nyitott sisak újraértelmezve
• Stílusos formák: izgalmas színek és dekorok
• Kényelmi funkciók: kevesebb párna a fej szellőzésének javításáért
• Tökéletes illeszkedés: 3-féle héjszerkezet és 6 sisakméret
Vitathatatlanul a szénszálas műanyag korunk legmenőbb alapanyaga. Autó- és motorsport rajongóknak nem kell bemutatni. Készül belőle minden, aminek többnyire nem a kreativitás szab határt. Az R2 Carbon az első szénszálas héjszerkezetű bukósisak, ami tartalmazza a beépített kommunikációt.
• Pehelykönnyű: 100% karbon héjszerkezet
• Kompatibilis az SC1 kommunikációs rendszerrel: GPS navigáció, zenehallgatás és telefonálás. És mindez akár applikációval is működtethető
• Kényelmi zóna: tökéletes illeszkedés és csúcsminőségű ShinyTex(R) belső bélés varrás nélküli fejpárnával
A beépített kommunikációs eszközök nem csak a dizájnnak, hanem a kényelemnek is jót tesznek. Akárcsak a varrás nélküli fejbélés, és az új, átdolgozott szellőzőrendszer.
• Surround hangzás: beépített hangszóró és zajmentes mikrofon, az SC1 kommunikációhoz előkészítve
• Kiváló kapcsolat: beépített antenna
• Tökéletes illeszkedés: dupla-D gyűrű és quick-release arcpárnák
• Modern klasszikus: klasszikus zárt sisak újraértelmezve
Akár a nyitott kivitelű O1, akár a zárt R2 tetszett meg: mindkét bukósisakot meg tudjátok nézni az Euromotor kínálatában, de további felvilágosítást is bátran lehet tőlük kérni.
Támogatott tartalom
Cimkék:
Azt még nem tudjuk pontosan, hogy milyen rekordkísérlet gondolata vert gyökeret Kawasakiéknál, de kell hozzá egy H2.
Elolvasom »Börtönbüntetésre ítéltek egy gyorshajtó, egykerekező, vagánykodó és erről videókat készítő motorost Angliában.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »