Na ez közel volt! Képzeld el, hogy békésen robogsz haza a melóból, és akkor egyszer csak átéled a katasztrófát. Hiszen a nagy svunggal érkező teherautó, csurig töltve építkezési törmelékkel éppen úgy érzi, hogy előtört belőle a Fittipaldi, és ő bizony még átér azon a kereszteződésen, mielőtt kipirosodna a lámpa.
A megrakott teherautó persze borul, miután a sofőr elrántja a kormányt – bár már az is szerencse, hogy nem hajtott keresztül rajtad – és a szállított törmelék úgy elsodor magával, mintha szánkózni mennél.
Miután sérülések nélkül felállsz, remegő kézzel tapogatod végig magad, hogy tényleg megvan-e minden testrészed, majd konstatálod, hogy te egy fenemód szerencsés fickó vagy.
A teherautó sofőrje persze kiakad, és válltig állítja, hogy ez nem következett volna be, ha nem kolbászolsz tyúklépésnyi tempóval a keresztutca kellős közepén. Vagy ha már feltétlenül meg kell tenned, akkor igazán vehetnéd a fáradtságot, hogy oldalra pillants a vállad fölött. Szegény fickó! Nem tudja, hogy neked van más dolgod is vezetés közben.
lucky guy from motorcycles
Tudjátok hogy hívja az angol ezt a mozdulatot? Mármint amikor kisasolsz egy pillanatra, hogy ne csak előre láss? “Life-saver”, azaz életmentő a neve, nem is véletlenül. A Kínában készült felvétel tanulsága szerint öntudatos riderünk nyilvánvalóan kihagyta ezt a momentumot a motorozásból. De ő megtehette: nyilvánvalóan paktumot kötött az ördöggel, hogy az vigyáz az életére a hülyesége ellenére is. Tehát neki nem kell ilyenekkel bajlódnia. Ha lehet, akkor te viszont ne kövesd a példáját. Használd a fejed!
Cimkék:
A hagyományos váltás-érzet és a csúcsra járatott, időveszteség nélküli kapcsolás keveréke? Jöhet kedves Hayabusa, jöhet!
Elolvasom »Kevés olyan motoros van, akinek ne birizigálná az agyát az enduro műfaj, legalább elvi szinten. Ez a videó bárkinek kedvet csinál hozzá.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »