Tudod, ki volt az a Giovanni Ravelli? 1887-ben született és mindössze 32 évet élt. Motorversenyző és pilóta is volt, utóbbiként aktívan harcolt az Első Világháború során. Mindezekért megkapta „Az Olasz Ördög” becenevet. A háború alatt ismerkedett össze Carlo Guzzi mérnökkel és a vagyonos Giorgo Parodi-val. Elhatározták, hogy közösen belefognak a motorgyártásba: Guzzi tervezi a gépeket, Parodi finanszírozza a sztorit, az Olaszország-szerte ismert Ravelli pedig népszerűsíti a terméket. Csakhogy Giovanni 1919-ben lezuhant és életét vesztette – két társa azonban 1921-ben elindította a Moto Guzzi történetét. Amelynek logóján a szárnyak a mai napig Giovanni Ravellinek állítanak emléket! Most pedig egy különleges motorkerékpár, az Airforce is ezt teszi.
A Death Machines of London (DML) motorépítő műhelyben tevékenykedő srácok úgy gondolták, hogy egy ilyen kevesek által ismert legendának egy különleges motorkerékpár építésével állítanak emléket. Szerették volna egy járműben egyesíteni a repülést és a motorozást – mindezt versenyszerű és nyilván régies stílusban. Kiindulási alapnak egy 1982-es Moto Guzzi Le Mans MKII típust választottak. Ahhoz azonban, hogy a néhány tucat világbajnokságot és közel háromezer versenyt nyert márka egyik megálmodója előtt kellő módon tisztelegjenek, nagyon alaposan át kellett azt építeni.
Az öreg motor erőforrása olyan jó állapotban volt, hogy komoly műszaki felújításra nem volt szüksége. Szétszedték és összerakták, majd gyönyörűen működött is. Azért kapott két 36 milliméteres Dell’Orto karburátort, illetőleg a hengerek mögött picit átdolgozták a szívóoldalt. Mondjuk úgy, hogy a légszűrő jelképessé vált… Poros helyen nyilván nem tervezik használni az Airforce-t.
A legendás Moto Guzzi „Tonti” vázzal már többet foglalkoztak. Igaz, alapvető módosítást itt sem kellett eszközölni, hiszen egy versenyeket nyert cuccról beszélünk. Kicsit csinosítottak a varratokon, illetve autentikus „Airforce Grey” – vagyis „repülőszürke” színűre festették. Módosítottak a véghajtáson: egy Moto Guzzi California ide tervezett részét használták fel. Alapos átalakításon esett át a futómű: hátul a két oldalsó helyett egy központi rugóstag került a gép hasa alá, elöl pedig meredekebb villaszög mellett egy Aprilia RS250 teleszkópjai vették át az eredetiek szerepét.
Különlegesek a kerekek is: átalakított California ráfokra kerültek a korhű hatású Firestone abroncsok, az elsőn látszanak a küllők, hátul azonban egy sokkoló teli tárcsát látunk. Természetesen minden alkatrészt magas fényűre políroztak, majd jöhetett a lényeg: a kaszni. Egyedi, kézzel készült valamennyi része: fejidom, tank, farokrész – ezeket nem is fényezték, hanem „nyersen” hagyták. Persze hozzá illő custom alkatrészek kerültek mindenhova: lábtartók, kuplung- és fékkar, stb. Természetesen vezetékeket sehol nem látsz – és ne feledkezzünk meg a csodaszép kilométeróráról sem. Amelyben a Moto Guzzi szárnyas logója is Giovanni Ravellinek állít emléket.
A Moto Guzzi Le Mans MKII Airforce egész megjelenése és minden egyes részlete annyira különleges, hogy valóban sztárja lehet minden kiállításnak, ahova elviszik. A motor 121 munkanap alatt készült el 2017 második felében – nekünk már csak néhány fotó megcsodálása jut vele kapcsolatban.
Ezt olvastad már?
Cimkék:
Téged is vár egy remek program szombaton, február 3-án. A tragikusan elhunyt Drapál János születésnapjára gyönyörű kiállítással emlékeznek meg.
Elolvasom »Egy menet közbeni láncszakadás bizony nem tréfa dolog. Több, mint háromezer Gixert érint a visszahívás, mert könnyen bekövetkezhet.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »