Három éve éppen Milánóban mutatták meg nekünk először az érkező újkori Africa Twint. A prototípust először True Adventure néven prezentálták – azután a végleges motor már a bevált, legendás néven jelent meg. Igazából még a nyafogóknak sem könnyű belekötni a motorba: a konstrukció remek lett és a piac is kiválóan rezonált rá. Magyarul sikeres lett a gép. A Honda azonban nem ült a babérjain, hanem kidolgozott egy olyan változatot, amely még inkább a világjáró kalandoroknak készült. A neve stílusosan Adventure Sports lett.
A fő műszaki változások egy része olyan, amelyeket a modellfrissítés során az alapváltozat is megkapott. Ezek az új lábtartó, az új műszerfal, az elektromos gáz, a háromféle választható injektortérkép (Road, Rain és Gravel), az immáron hét állású menetvezérlő elektronika, új tervezésű kipufogó és lítium-ion akkumulátor. Az új Africa Twin Adventure Sports azonban nagyobb, 24 literes üzemanyag-tartályt kapott, így a hatótávja jelentősen hosszabb lesz.
De nem csak a tankolások közti út hosszabb, hanem az is, amit a rugók megtesznek. Az első, 45 milliméter átmérőjű Showa teleszkópok rugóútja 226, a hátsó központi rugóstagé 240 milli. Elöl tehát picit rövidebb, hátul jóval hosszabb a mozgástartomány. A szabadmagasság 2 centit nőtt (most 27), az ülés viszont öttel került feljebb (90 és 92 a két állása). A motor tehát jelentősen jobb terepképességeket kapott – láthatóan ez a fő felhasználási területe.
Az aszfalton túli nyúzásra való alkalmasságot sugallja a brutálisan komoly gyári védelem: iszonyatos haspáncél egészíti ki az alapos bukócsövezést. A tömeg ugyan növekedett (243 kilogramm menetkészen, a DCT váltóval szerelt verzió pedig 253), de ebben a többlet benzin és a védelmi vasalat is benne van. A nagy kérdés – amit most sem vertek nagydobra – a hasznos terhelhetőség. Ebben reméljük felülmúlja a futómű az eredeti alapkivitelét.
A kalandmotorozás komfortját a vastagabb tömésű ülés, a magasabb szélvédő és az alapkivitelként adott markolatfűtés is fokozzák. Az ár egyelőre kérdéses, de a Honda nyilvánvalóan a BMW R1200GS Adventure és a KTM 1290 Adventure R versenytársának szánja. Azokat teljesítményben ugyan alul-, terepes használhatóságában (21-es és 18-as kerékméterek!) azonban felülmúlja. Egy kissé alájuk pozicionált árcédulával sok terepre vágyó világjáró kegyét elnyerheti az újdonság – amely az XRV650 1988-as megjelenésének emlékére kizárólag a “30th anniversary Tricolore” jubileumi színben lesz elérhető.
Cimkék:
A BMW nem töketlenkedik, számos újdonság mellett előállt két új közepesnek mondott modellel is. Íme az F750GS és az F850GS.
Elolvasom »Egy műszaki hiba ilyen helyen még autóval is komolyan veszélyes. Egy motoros pedig el sem tud rosszabbat képzelni. Szerencsére volt segítség.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »