Sokan várták már, hogy színre lépjen a Kawasaki új, retro megjelenésű modellje, a Z900RS. Igaz, azt el kell ismerni, hogy jól meg is ágyaztak neki. Nem is olyan régen inkább csak ígéretes szóbeszédnek, titkos elcsípett, bennfentes információnak tűnt, hogy majd egyszer jön egy ilyen retro gép. Aztán a hónapok előrehaladtával néhány sejtelmes kép, és istenigazából semmit nem mutató teaser videók. Őszintén szólva olyan mesterien adagolták a pont elég információt, egyensúlyozva a kevés és a túl sok között, mint ahogy a kötéltáncos tartja magát a cirkuszi előadáson. Profi, ötös. Én is érdeklődve vártam a fejleményeket, majd elérkezett az idei Tokyo Motor Show ideje, és bamm, az arcunkba robbantották ezt a nyálcsorgatni való masinát.
A motorban ugyanazt a négy hengeres, vízhűtéses erőforrást találjuk, amit a Z900 esetében már megszokhattunk. A zöldek azonban nem átalltak egy kicsit faragni a megjelenésén, hogy egy ilyen igazi retromotorba belepasszoljon a külleme. Avagy kamuhűtőborda hegyeket kapunk. Természetesen tudom, kell az a heritédzs megjelenéshez, mint nászajándékba egy csupor vazelin.
Az újdonságok sorát erősíti az első LED-es fényszóró, és két olyan szexi felni, hogy attól menten csinálok egy hidat. Ezen felül a kipufogó is új küllemet kap, aminek az esetében azt hiszem mindenki nagyon örülne némi klasszikus hangzásnak, de ez már a “bilibe lóg a kezünk” kategóriájú álmodozás.
Csupaszon az igazi, de ez is jól áll neki! És ugye, hogy egy full fénydiódás világítás is lehet klasszikus?
A fényezést az eredeti 1972-es Z1 modell gyönyörűségesen művészi színei és formái ihlették meg. A vörös-fekete mellett felhívnám a figyelmet az olívazöld változatra, és az annak oldalára felfújt “900”-as versenyhangulatú feliratra. Ezt a modellt hölgyeim és uraim egészen egyszerűen a közízlés elleni erőszak lenne feketében kérni. Bátran mondom ezt így, hiszen a Kawasaki Z900RS érkezik az európai piacra is.
Full klasszikus a két kerek műszer, itt az LCD sem rontja az összképet – azon pedig minden információ megtalálható
Cimkék:
A Yamaha különleges szerkezeten dolgozik: motorvezetésre képes robotot építettek. A Motobot célja hatalmas: megverni a Doktort. Versenypályán!
Elolvasom »A Honda hazai seregszemléjükön bemutatott egy gyönyörű tanulmányt. Reméljük, hogy a Neo Sports Café egyszer valósággá is válik!
Elolvasom »A KSR csoport teljesen ugyanarra a műszaki alapra két teljesen más jellegű 125-ös motort dobott piacra. Lássuk, milyenek lettek!
Elolvasom »Elképesztő árubőség és magas szakértelemmel összeválogatott termékek hada jellemzi a cseh tulajdonú MOTOZEM áruházat.
Elolvasom »Az angol motorkerékpár gyártás 140 éves története egy helyen. Beszámolónk a brit Nemzeti Motokerékpár Múzeum érdekességeiről sok fotóval.
Elolvasom »Az alig néhány éve létező márka 2023-ra olyan parádésan sikerült klasszikussal rukkolt ki, hogy az hihetetlen. Ő a Cromwell 1200.
Elolvasom »