Talán még a szocialista kor nagy autó-szakértői is értetlenül nézik a lenti képet. Hiszen ilyen jármű hozzánk nem jutott el – és még a Szovjetunióban sem volt túl gyakori része az utcaképeknek. Hamar leleplezzük a megfejtést: a régi négykerekű típusneve S-3D volt (de kötőjel nélkül is fellelhető). 1970 és 1998 között készült kizárólag mozgássérültek részére. A mindössze 2’600 milliméter hosszú járgány elég nehéz volt, pontosan fél tonnát nyomott a mérlegen – a kaszni ugyanis masszív acélból készült. Ehhez képest egy mindössze 14 lóerős motorkerékpár erőforrás hajtotta két hátsó kerekét.
Az S-3D Szovjetunióban elterjedt neve “Invalidka” volt. A kis rettenet tehát eredetileg is kapcsolódott a motorokhoz. Ára nem is volt, ugyanis a mozgássérülteknek – általában a veterán, végtagjukat elvesztett katonáknak – utalták ki állami támogatásként. A jogosultak öt évente leadták autókájukat és újat kaptak. Így mára egy elképesztően ritka cucc lett belőle – leginkább gyűjtők féltett kincse. Egy bemutató anyagban azt állítják, különlegesebb a Bugatti Veyronnál, mert azt meg tudod vásárolni – de az “Invalidka” igazi, felbecsülhetetlen és beszerezhetetlen kincs. Na de nézzük, mi lett belőle!
Néhány orosz fiatal szert tett egy ilyen kincsre. Ahelyett azonban, hogy restaurálták volna, kitépték belőle a harmatgyenge blokkot, és a helyére eszkábáltak egy Honda CB1100-ból származó soros négyhengeres japán motort. A motorkerékpár erőforrás helyére tehát szintén motorkerékpár erőforrás került, éppen csak kissé erősebb. Így az egykor lenézett és csigalassú “Invalidka” alaposan felgyorsult, mindjárt nem tűnik soknak az 500 kilós tömeg. Íme:
Nem volt túlzás állatnak nevezni, ugye? Megy tisztességgel, a megfordulás is könnyen történik: gázzal. Sőt, máshogy nem is, mivel hátramenet nincs benne – erre igazán vicces bizonyíték a filmecskében 2:00 után, amikor a srác kiszáll és hátratolja a holmit. Aztán hasít tovább bő gázzal. Persze forgalomban nyilván nem túl sűrűn, mert hogy ennek sem lesz soha rendszáma, az valószínű. De attól még állat!
Cimkék:
Persze majdnem biztos, hogy nem T7 lesz az új közepes Teneré valódi neve, amikor szériagyártásba kerül. Nagyon rövid idő, és láthatjuk is!
Elolvasom »Nem sűrűn hallunk orosz Ducati átépítésről, de az biztos, hogy a moszkvai Birdie Customs nevet már megjegyeztük. Mesterit alkottak!
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »