Sokan szeretnék megvalósítani az álmaikat. 1967-ben Burt Munro így is tett. Az álma volt, hogy Új-Zélandról Amerikába vigye motorját. Pontosabban a sebesség megszállottjainak Mekkájába, azaz Bonneville-be, a kiszáradt tó sós medrébe. Itt a felszíni adottságoknak köszönhetően tükörsima felületen állíthatnak fel szárazföldi sebességi rekordokat a megszállottak. Burt az 1920-ban vásárolt Indian Scout Streamline-ját 1926-ban kezdte átépíteni, majd 41 év kitartó munka és kilenc kísérlet után történelmet írt Bonneville-ban. Megdöntötte az 1’000 köbcentiméter alatti motorkerékpárok sebességi világrekordját: 184,087 mérfölddel (296,195 kilométer/órával) száguldott végig a hatalmas sós síkságon. Álmát soha nem adta fel: számos sebességi rekord fűződik a nevéhez. Van köztük olyan is, ami a mai napig fennáll.
Az évforduló megünneplésére az Indian Motorcycles bejelentette, hogy megismétlik Munro történelmi futamát. Ehhez helyszínként nem mást, mint a Bonneville tó sós síkságát választották. A futamot augusztus 13-án rendezik meg, és az elsődleges cél egyelőre nem egy újabb világrekord felállítása. Sokkal inkább az, hogy tisztelegjenek Burt története előtt. Ezt a történetet dolgozza fel a motorosok körében kultikusnak számító, 2005-ben megjelent “A leggyorsabb Indián” című film, Anthony Hopkins főszereplésével.
A rekord megismétléséhez egy modern Indian Scout-ot használnak, amit Burt testvérének unokája, az új-zélandi utcai versenyző Lee Munro nyergel majd meg. A motort munkaidő után, szabadidejükben készítették el az Indian cégnél. A hét főből álló mérnöki csapat nyolc hónapon keresztül dolgozott rajta. A tényleges formatervezést Gary Gray kivitelezte, aki az Indian termékfejlesztésért felelős alelnöke. Ahhoz, hogy a lehető leggyorsabb motort építsék meg, ugyanannak a három kritériumnak próbáltak megfelelni, amiknek Burt is annak idején: növelni a lóerőt, csökkenteni a súlyt és javítani az aerodinamikán.
“A nagy-nagybátyám, Burt hatalmas hatással volt a versenyzői karrieremre, így a sebesség iránti éhség része a DNS-emnek.”- mondta Lee Munro – “Amit az Indian Motorcycles tesz, az fantasztikus! Nem is lehetnék büszkébb semmire, mint hogy a partnerük lehetek, és vezethetem a saját Scout-omat Bonneville-ben. Tisztelegve ezzel Burt rekordja előtt, aminek idén lesz az 50. évfordulója.”
Lee-ben tisztán láthatóan megvan ugyanaz a sebesség iránti szenvedély, ami a legendássá vált Burtben is megvolt. Ő az egyetlen a családban, aki Burt nyomdokaiba lépett, és ez lesz az első kísérlete, amelyet végrehajt a sós síkságon. A gyorsasági sportban azonban már több versenyen is részt vett. Downhill bringásként kezdte, és második helyen végzett az Új-Zélandi Nemzeti Bajnokságon. Sikereket ért el az utcai motorversenyzésben Új-Zélandon, továbbá részt akar venni a Man-szigeteki TT-n is. A Methveni Utcai Versenyen pedig a klasszikus motorok kategóriáját nyerte meg egy 1941-es Indian nyergében!
Gray és Lee azt mondják: függetlenül attól, hogy mi történik az idei szezonban, évről évre meg szeretnék tartani ezt az eseményt Burt emlékére. Ha ez tényleg így lesz, akkor megeshet, hogy a világ következő leggyorsabb Indiánját láthatjuk majd.
Cimkék:
Az észak-dakotai Ryder településének lakossága idén nyáron mind motoros jogsit szerezhet. Így ők lehetnek az első teljesen motoros város.
Elolvasom »Az egyik vezető amerikai Ducati kereskedés álmodott egy nagyot. Nem mást, mint hogy megveszik magát az anyacéget az Auditól. Hajrá MotoCorsa!
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »