Jelenleg is zajlik Olaszország fővárosában a Motodays kiállítás, ahol rengeteg gyönyörűséget csodálhatnak meg az oda kilátogatók. A Honda standján a kalandorok számára az egyik legérdekesebb új motor az Africa Twin Rally. Az új Africa Twinre több mint egy évtizedet kellett várni azután, hogy leállították a legendás XRV750 gyártását. Két évvel ezelőtt azonban újra piacra dobták a megújult AT-t, amely már csak a nevében hasonlított az elődjére. Az elmúlt két év során viszont számos komoly felhasználó alatt bizonyította, hogy méltó a régi névhez. Egy olyan terepképes masinát alkottak a Honda mérnökei, amely kifogástalanul teljesít a hosszabb, aszfaltos etapokon is, ám akkor sem esik kétségbe a technika, ha elfogyna az út. A jelenleg bemutatott Rally változatnál még jobban a terepképesség felé billent a mérleg nyelve.
A fejlesztés során Paolo Ceci Dakar-pilóta motorját vették alapul, így nem csoda, ha hasonlóságot vélünk felfedezni a CRF450 Rally és a CRF1000L Africa Twin Rally között. Számos változtatást eszközöltek annak érdekében, hogy a terepes felhasználás során még ütőképesebb bringa legyen a végeredmény. Ehhez sok segítséget nyújtott a Red Moto csapatának a versenymotorok terén szerzett tapasztalata – ők segédkeztek a gép fejlesztésében.
A legszembetűnőbb, hogy sokkal karcsúbbnak hat a gép, mint az alapváltozat. Ez azonban csak optikai csalódás, valójában csak 7 kilogrammot faragtak le a tömegéből. A súlycsökkenés jelentős része a Termignoni kipufogórendszernek tudható be, amelytől nem csak könnyebb lett a motor, de a teljesítménye is javult. A megfelelő alkalmazással programozható ECU-nak és a kipufogónak hála 5 lóerővel izmosodott az Africa Twin Rally, ezzel is a sportos haladást helyezve előtérbe.
A változtatás azonban nem merül ki ennyiben: számos szénszálas műanyagból készült kiegészítő teszi könnyedebbé a bringát. Emellett áthangolták a futóművet, megemelték a sárvédőt és terepgumikat biggyesztettek rá, hogy még jobb szolgálatot nyújtson a vadabb terepes felhasználás mellett. A három tárcsafékes rendszert fémfonatos fékcsövekkel látták el a pontosabb adagolhatóság érdekében. A váltómű változatlanul kérhető hagyományos, illetve duplakuplungos (DCT) kivitelben.
Az újdonság jelenleg is elérhető már, azonban boros árat vagyunk kénytelenek leszurkolni érte, ha ilyenre vágyunk. Az alap Africa Twin Rally listaára 21’490 euró, a DCT-s változat 22’640 euró (6,5 millió forint, illetve 6,8 millió forint).
Cimkék:
Ez lesz akkor, ha tervező növendékek és az egzotikus motorjairól elhíresült Bimota összefognak és megálmodnak egy elektromos motort.
Elolvasom »Onroad. hu Live: vasárnap élőben beszélgetünk két magyar Dakarossal. Gyenes Mani és Laller mesélnek magukról, élményeikről és válaszolnak kérdéseitekre is.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »