A BMW Motorrad kelet-közép-európai regionális központja immár hatodik alkalommal rendezi meg az RR Days motoros pályanapot. Az eseményre idén május 10-11-én kerül sor annak tradicionális helyszínén, Brnóban. A MotoGP-ből és Superbike VB-ről is ismert versenypályán a résztvevők az új BMW S 1000 RR modellt is tesztelhetik.
“Úgy érezzük, hiánypótló ez a regionális pályanap, hiszen már január eleje óta folyamatosan érdeklődnek a motorosok a regisztráció kezdetéről.” – mondta Zámbó Balázs, az RR Days főszervezője. – “Tavaly huszonöt résztvevő érkezett Magyarországról, bízom benne, hogy idén megduplázódik ez a szám.”
Az egynapos részvételi díj 169 vagy 180 euró a jelentkezés időpontjától függően, míg a kétnapos részvételért 315 vagy 330 eurót kell fizetni. A díj napi 5×20 perc saját motorral történő pályamotorozást, 1×20 perc S 1000 RR tesztet (a tesztmotorok elérhetőségének függvényében), egész napos ellátást (reggeli, ebéd és az első nap végén vacsora), frissítő italokat és az időmérést is tartalmazza. (A transzponder letéti díja a helyszínen fizetendő).
A rendezvényen természetesen bármilyen márkájú és típusú pályamotorral részt vehetsz – de majdnem biztos, hogy fogsz motorozni az új S1000RR-rel is
A részvétel regisztrációhoz és a részvételi díj megfizetéséhez kötött. A versenypályára kizárólag megfelelő motoros ruházatban lehet felhajtani. A szervezők dupla-D csatos zárt bukósisakot, egyrészes, protektoros bőrruhát, bőrkesztyűt és megfelelő védelmet nyújtó csizmát javasolnak. Saját felelősségre azonban a normál bukósisakot, a megfelelő protektorokkal ellátott motoros dzsekit és nadrágot is elfogadják. A pályanapon bármilyen márkájú motorral részt lehet venni. Az érdeklődők ide kattintva jelentkezhetnek.
Cimkék:
A személyszállítás forradalmaként aposztrofálja magát a Hoversurf Inc. nevű cég, amelynek első repülő motorja már megvásárolható. És repül is!
Elolvasom »Kezelésbe vették a Suzuki mérnökei az utcai ezres gépeiket. A 2017-es évet új színekkel és növelt teljesítménnyel köszönti a GSX-S1000.
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »Egykoron a Yugotours szervezte a Jugoszláv társasutakat. Mi most magunknak szerveztünk egy motoros túrát a Balkán irányába.
Elolvasom »A világ legmotorizáltabb részén rengeteg hasonló moped rohangál - felénk a Malaguti Spectre GP 125 versenytárs nélkül támad.
Elolvasom »Motorosként az egyik legjobb dolog új motort venni. Hát még akkor, ha mi bonthatjuk ki a dobozból és mi szereljük össze!
Elolvasom »