Bajusznövesztő: Harley-Davidson XL 1200CX Roadster teszt

Alul is határozott

A kanyargásban egyértelműen sokat segített, hogy picit magasabban vannak a lábtartók. Persze ez is relatív: nem nehéz kihozni belőle a karcoló fém érces hangját. A futómű egyenesen ámulatba ejtett, mind a közvetlen előtte tesztelt motorok, mind a régről felsejlő Iron himbálózó hintalovas emlékéhez képest. Elöl fordított teleszkópok találhatóak, hátul progresszív rugóval megtámogatott állítható rugóstagok. Ez így ebben formában a magyar utakra tökéletesnek bizonyult, jól nyelte el az apró úthibákat, szépen tartotta az ívet, amikor gyorsan akartam kikerülni valamit, akkor is pontosan, határozottan tette a dolgát. Sokkal több van a futóműben, mint amit kihajtottam belőle. A motor tömege miatt volt bennem egy kis félsz, hogy nem fog összejönni az egyívű megfordulás, de a Roadster megjutalmazott a bátorságért és még sokkal kisebb íven is fordult a reméltnél. A széles tartományban mozgó kormánnyal még a gépkocsik között haladva is élvezetes a sávváltás, kivéve akkor, ha mindezt araszolva, kuplungcsúsztatással kell megoldani. Főúton haladva az egész utazás stresszmentesen egyértelmű, végig könnyen kontroll alatt tartható, de folyamatos figyelmet is igényel, nem az a gondolatra ívre fordulós fajta. Jogos is: a FÉRFI mindig TUDJA, mit akar, a “talán” nem szerepel a szótárában.

Az első fordított teleszkópok nem állíthatóak, de mintha pont a magyar utakra tervezték volna őket. Nézzük csak meg a felniket!

A pazar úttartásban minden bizonnyal jelentős szerepet játszanak a csodaszépen kivitelezett (nézzük csak meg alaposabban a képeket!) felnikre szerelt, kifejezetten a Harley-Davidsonnak gyártott Dunlop abroncsok. Elől 120-as gumi feszül a 19 colos felnin, hátul 150 milliméteres szélességű a 18 coloson. A nem túl széles hátsó gumi futófelülete elég hegyes a fürge manőverezéshez és optikailag sem veri szét az összképet. Ahogy nagyjából minden alkalommal, amikor motorra ülök, ismét eleredt az eső, ezért bátran kijelenthetem, hogy a nedves úton nyújtott teljesítményük is kiváló. Egyetlen egyszer akart csak megindulni a feneke, amikor közvetlen a forgatás előtt egy nagynyomású mosást követően szűken kifordulva gyorsan el akartam hagyni a kereszteződést. Akkor elég határozottan jelezte a Roadster, hogy bár tiszteljük egymást, azért még nem vagyunk akkora barátok: ésszel rángassam, vagy lepofozza a fejemről a pompont. Szóval én voltam a barom, belátom.

Állítható előfeszítésű progresszív hátsó rugóstagok, brandingelt gumi

Amikor meg kell állni, abban nagy segítségünkre lesz az elöl található dupla és a hátsó szimpla tárcsa, természetesen ABS-es támogatással. A Harley-Davidson Roadster nem akar annyira óvni, mint anya a hülye gyerekét: a blokkolásgátló annyira későn avatkozik be, hogy egyszer sem éreztem a jellegzetes dobolást sem a jobb markomban, se a talpam alatt. A kuplunghoz hasonlóan az első fék kezelése is erőnlétet kíván, keményen kell hozzányúlni, de jól adagolható és határozottan megállítja a vasat.

Ezen ülni?

Az üléspozíció elsőre teljesen szokatlan volt. A tankot nem tudtam a megszokott módon a térdeimmel szorítani, a két lábfejem épp ésszel felfoghatatlan távolságba került egymástól. A lábtartók a haladáshoz ideális, de a megálláshoz elég rossz helyen vannak: tízből hét alkalommal beleakadt a lábam, amikor le szerettem volna tenni a talpam a földre.

Innen talán látszik, hogy a lábunk olyan szélesen vannak, mint a kezeink

A nagyterpesz és a széles kormányhoz előre dőlés miatt az első kilométereken még olyan érzésem volt, mintha egy nagyon huzatos kerti budin ülnék, amit éppen légkalapáccsal bontanak. Aztán rá kellett jönnöm, hogy ha Leonardo Da Vinci korában már léteztek volna motorkerékpárok, akkor az emberi test arányai mellé egy olyan rajzot is készített volna a mester, ahol a motoros pontosan ebben a pozícióban ül. Abszolút kényelmes, pihentető, de mégis elég mozgást biztosít a kontrollhoz. Ebben kifejezetten partner a jó formájú vezetőülés (hátra mondjuk semmi pénzért nem ülnék), ami hurkás varrásával igényesen szép is. A Roadster-re felülsz, mész, ha kedved van megállsz, de nem kényszerít rá. Az etapok végén semmi csuklózsibbadást, semmi sajgást nem éreztem az ülepem felől, a térdeim sem merevedtek be. Ebben a pozícióban egyszerűen ott lehetettem a jelenben, megélhettem a pillanatot.

Öncélú jószág

Próbáltam fejben összerakni a szituációt, hogy kinek is lehetne jó szívvel ajánlani a Roadstert, mert igazából nagyon sok mindenre nem jó. Utassal és csomagokkal bután mutat, túramotorként nem vágnék neki egy európai körútnak. Városba, szaladgálni számos könnyebben manőverezhető és alacsonyabb fogyasztású motorkerékpár van, a kuplungolás miatt kijelenthetjük, hogy bármi jobb alternatívája. Terepre, versenypályára egyértelműen alkalmatlan. Akkor mégis ki akarna ilyet venni? És akkor bevillant a kép:

Elmentem, majd jövök

A kiégés szélén egyensúlyozó középvezető egy szombati napon kint ül a teraszon a notebookja és egy pohár limonádé társaságában. Szemei az összeráncolt szemöldöke alatt a a hétfőre elkészítendő prezentációhoz gyűjtik az információkat az egyre kaotikusabbnak tűnő értékesítési riportokból. Egy pillanatra elemeli a tekintetét a kijelzőről, elnéz az automata garázskapu felé. Átvillan az agyán, hogy a haverjai most éppen Füreden hajtják a csajokat a jachtklub környékén. Tekintete elhomályosodik, majd egyszerre csak földöntúli megnyugvás vesz erőt rajta. Serény mozdulattal lehajtja a notebook kijelzőjét, felkapja a bőrkabátját és a bukóját. A garázsban felzeng a V2-es mély baritonja, majd lassan kigurul az udvarról és elindul a Balatonra, hogy igyon egy kávét a többiekkel. Arra a néhány órára nem nyomasztják projektek, meetingek, számok, határidők. Csak a jelen létezik, megéli a tökéletes “flow élményt”. Motorozik.

Erre a célra a Harley-Davidson Roadster-nél jelenleg nem tudok tökéletesebb alanyt mondani.

A teszt még koránt sem ért véget, jön a pontozás és a részletes műszaki adatok. Lapozz!