Az internet bugyrait bújva futottunk bele ebbe az igazán különlegesnek mondható egyedi scrambler átépítésbe, ahol a képek nézegetése közben majdnem bevérzett a szemünk. Ha nem lövik le a poént az elején, biztosan eltartott volna egy ideig, amíg rájövünk, hogy a donor egy 1990-es gyártású Honda Transalp XL600V volt, ami első blikkre beteljesült szerelembe esett egy diavetítővel és egy Sokol zsebrádióval. De ne rohanjunk ennyire előre, íme a teljes sztori:
A képeken látható átépítést a kifejezetten ebből élő spanyol Cafe Racer Dreams (CRD) műhely követte el egy francia étterem-tulajdonos kérésére. A megrendelő “olyan különlegességre vágyott, amilyet senki nem látott korábban”. Bátran kijelenthetjük, hogy a mestereknek ezt a feladatot 117 százalékig sikerült teljesíteniük. A nizzai ügyfél azonban még folytatta a sort: olyan motorkerékpárt szeretett volna, amivel bátran közlekedhet városban, de alkalmas némi off-roadozásra is, ez pedig tökéletes definíciója a scrambler kategóriának. A Honda CB750-es tank is a konkrét kérések között szerepelt, ehhez végül elég sokat kellett módosítaniuk a mesterembereknek a vázon.
A segédkeret és az ülés teljesen új, az ülés alá került az akkumulátor és az elektronika, ahová igazán ügyesen oldották meg a vezetékek elvezetését. A sárvédőkbe ágyazva találhatóak a LED lámpák, az elöl 19, hátul pedig 18 colos Excel felnikre Continental TKC80 gumikat húztak. A hátsó rugózást egy Öhlins csillapítóra bízták.
A legnehezebb feladatot a motorblokk körüli munkák jelentették. Annak érdekében, hogy a V-motor teljes szépségében mutogathassa magát, a vízhűtés radiátorának elhelyezésével kezdeniük kellett valamit. Egy gyors ötlettől vezérelve az egészet feltelepítették az első LED-es fényszórók mellé, amivel sikerült a vitathatóan szép, de vitathatatlanul egyedi megjelenést elérniük.
A jelen bemutatott #69-es számot viselő munkadarab mellett még számos projekt áll a sorban, a spanyol CRD most az üzlet bővítését tervezi. Reméljük felvesznek egy olasz designert is.
Cimkék:
A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »