Az első húsvéti motoros felvonulás emlékére

Március 25-én eljött a három hónap óta várva várt nagy nap: nyuszis felvonulás a szeretett fővárosunkban. Egy hónappal előtte már beszereztem a nyuszis ruhám (bár nem látta valójában senki az egészet, mert nem vettem le a kabátot), egy héttel előtte pedig az ajándékokat az adogatáshoz. Jómagam ugyan még nem vezetek nagymotort, de életem java részben a motorozás körül forog – így a húsvéti felvonulás is motoros volt, csak éppen én még a hátsó ülésről irányítottam.

Az elmaradhatatlan kellékek

Előző este már eléggé feszült voltam, izgulva gyakoroltam a köszöntő szövegem, amit a tengeri malacaim nyünnyögve hallgattak. Előkészítettem a szőrös táskám, amire rácsatoltam egy plüsst, és felrögzítettem a nyuszifülem a sisakomra. Aznap reggel a motoros ruhámban mentem dolgozni – azt hiszem, legközelebb inkább viszek magammal váltó ruhát. A munkahelyemen nagy sikert aratott a nyuszifüles sisak, és több kollégám is sok szerencsét kívántak a délutáni „munkához”. Ebédszünetben már kezdtem áthangolódni a későbbi feladatra.

A készülődés pillanatai

Kettőkor elindultunk a munkahelyemről a kollégám Kawasakijával – mivel ő is érdeklődött az esemény iránt. Igazából elég hamar kiértünk, és vártunk egészen kerek öt percet (itt már izgultam, hogy lassan jöhetne pár ember), amikor megjelent az első motoros. Ő épphogy leszállt, szépen sorban a többiek is csak érkeztek, érkeztek, és érkeztek, miközben én belül egyre jobban éreztem a boldogságot, valamint a felpörgést, no meg az izgalmat.

A gyülekezés pillanatai: egy ötletesen felkészített motor

Számítottam rá, hogy kellhet segítség a jelmezekkel kapcsolatban, így vittem magammal celluxot, és segítettem nyuszi-füleket biztosítani azoknak, akik kérték. Ahogy érkeztek az emberek, igyekeztem oda menni és üdvözölni őket egy-egy nyuszi csokival kellemes ünnepeket kívánva. Megérkezett az én „motorom” is, ami mint Mikuláskor, most is egy GoldWing volt. Egyet megsúgok: még mindig iszonyatosan kényelmes.(Igen, pontosan ez a darab volt kiállítva az AMTS-en egyébként, jól látjátok.)

A többség készült valamilyen dekorációval

Körülbelül negyvenen gyűltünk össze a Műjégpálya előtt. A buszoknak kicsit útban voltunk, de megoldottuk. Többen illedelmesen jelezték, hogy különféle okok miatt sajnos nem tudnak jönni – ettől kicsit szomorú voltam: örültem volna, ha néhány közelebbi barát mindenképpen velem tart egy ilyen különleges élményben. Befutott egy számomra nagyon kedves és segítőkész barát is: Orbán István, aki a Citadellás motoros gurulás egyik rendező biztosítója. Indulás előtt átbeszéltük az útvonalat, illetve nagyon izgulva sikerült elmondanom a köszöntő szövegem. Délután három után néhány perccel motorokra szálltunk.

Nyuszi ül a fűben – helyett a kipufogókon

Az első megállás a Nyugatinál volt: a Westend elé álltunk. Az emberek elég meglepett arcot mutattak, olykor tágra nyílt szemekkel figyeltek minket, hogy most itt mi fog történni. Leszálltunk, elővettünk pár darab ajándékot a kezünkbe, és vártuk, hogy odaadhassuk a gyerekeknek. Ugyanez volt a Deák Ferenc téren is. Ami mindannyinknak feltűnt, hogy sajnos viszonylag alacsony számban voltak az utcán járókelők – a külföldiek pedig annyira meglepődtek, hogy több esetben el sem merték fogadni az ajándékot. Kezdtem aggódni, hogy rengeteg meglepetést hoztunk, és nincs elég nagy tömeg rá, így gyorsan szereztem magam mellé néhány embert egy sétára nyugtatásképpen, így jópár ajándékot sikerült „kiszórnunk”. Megláttunk egy játszóteret, ahol volt egy kisfiú az anyukájával hintázni. Igazából fantasztikus jelenet lehetett, ahogy harminc motor megállt, bement a játszótér elé, István elszaladt az ajándékkal, és egyszerre integetett mindenki a kicsinek. A Deákon volt egy indiai család is, akik annyira örültek, hogy velem vagy öt képet kattintottak, majd a motorok előtt is pózoltak. Öröm volt mosolyt csalni az arcokra.

A Lánchídon áthaladva Istvánnak eszébe jutott, hogy mivel alapvetően kevesen vannak az utcákon, lehet jobb lenne elmenni mondjuk a nem messze lévő Heim Pál kórházba. Úgy gondoltam, próbáljuk meg, biztos sokan lesznek, és örülnek nekünk. Itt mikor lekanyarodtunk, volt egy kis félelmem, mert a csapat nagy része nem látta, hogy pontosan merre mentünk, így kettészakadtunk. Szerencsére felhívtak, hogy merre vagyunk, és megbeszéltük, hogy a kórház előtt találkozunk.

A járókelők általában nagyon meglepődtek – de a gyerekek öröme határtalan és őszinte volt

Amikor letettük a motorokat, szép sorjában az épület egyik szárnyát tulajdonképpen le is foglaltuk. Bementünk szerintem mind a harmincan – ott ijedten álltak szolgálatunkra, hogy miben segíthetnek. Majd sikerült velük megértetni, hogy szimplán a gyerekekhez jöttünk csokit és plüssöket osztogatni, és nem fogunk emiatt 300 kamerát beizzítani, mert nem érdekünk ezzel szerepelni a híradóban, meg semmi egyéb dolgot nem szeretnénk. Így bejártunk több részleget, emeletet és osztályt, egészen kicsiktől nagyobbakig mentünk. Több esetben a szülők itt is meglepődtek, majd persze mosoly hagyta el az arcukat. Mindenki örült a másiknak, és átjárta a szeretett a kórházat. Nekem a legfurcsább rész itt az volt, amikor az urológiára mentünk, ugyanis 14 éves koromig folyamatosan itt voltam én is vizsgálatokon, kontrollokon a kétüregű veserendszerem miatt (itt mentették meg az életem 2 hónaposan), és tudjátok… Sosem gondoltam volna, hogy majd tizenakárhány év múlva ide jövök vissza pont, és boldogságot adok a hozzám hasonlóaknak. Különös és nagyon pozitív érzés volt. Mire körbejártuk a kórház egyes ajándékozási lehetőségeit, el is fáradtunk, így már onnan mindenki hazafele ment.

A csapat a Heim Pál Gyermekkórház előtt

Szeretném megköszönni minden kedves barátomnak (testvéremnek), aki eljött, hogy ezt a napot együtt tölthettük! Orbán Istvánnak köszönöm a segítséget az útvonal biztosításához. Tóth Lászlónak köszönöm, hogy együtt mentünk, élmény volt! Összességében úgy érzem, hogy hasznos és szép időtöltés volt. Nem bánom, hogy pénteken volt, mivel sokan szombaton már a családdal voltak inkább – mind a mi csapatunk, mind a közönség oldaláról nézve. Második szervezésemhez képest szerintem én sem teljesítettem rosszul. Mikuláskor remélem, találkozunk, illetve új testvéreket / barátokat is megismerünk! Addig is sok motorozást, széles utat kívánok nektek!