A legrejtélyesebb motor: a Traub

- Macko

Megosztás
Hirdetés

Képzeld el, hogy felújítasz egy öreg épületet, és egy fal lebontása után megpillantasz egy motort, amely több mint 50 éve pihen ott érintetlenül. A történet 1967-ben történt egy chikago-i házban – így bukkantak rá a Traub Motorcycle-ra, amely a világ egyik legkülönlegesebb és legritkább kétkerekű járműve.

Ötven évet befalazva töltött a Traub
Ötven évet befalazva töltött a Traub

A megtalálást követően Bud Ekins vásárolta meg a Traub-ot – róla annyit kell tudni, hogy Steve McQueen motoros kaszkadőre volt! -, majd több gyűjtő kezén is átment a ritkaság, mire 1990-ben kikötött Dale Walsker-nél, aki a Wheels Through Time Museum kurátoraként azóta is gondját viseli.

Egyetlen példány létezik belőle és senki nem tudja, ki készítette
Egyetlen példány létezik belőle és senki nem tudja, ki készítette

A lassan fél évszázada történt megtalálás óta nem sikerült kideríteni a Traub eredetét. Annyi bizonyos, hogy a ház – amelyben fellelték – eredeti tulajdonosának a fia volt a gazdája, ő azonban 1917-ben elment harcolni az I. Világháborúba, és soha nem tért haza. Apja szerint még azelőtt ellopták tőle a motort, hogy bevonult volna katonának.

Konstrukciója megelőzte a korát
Konstrukciója megelőzte a korát

A Traub érdekes történetén felül technikai megoldásait tekintve is nagyon különleges motor. Minden alkatrészében szerepel az egyébként teljesen ismeretlen márkaneve, és egyetlen, korabeli motorokkal megegyező egysége sincs. Java része kézzel készült – például a 80 köbinches (1’311 köbcentiméter) V2-es erőforrás dugattyúi is.

Ma már méltó módon egy múzeumban lakik
Ma már méltó módon egy múzeumban lakik

Az erőforrás oldalszelepelt megoldása egyébként még teljesen szokatlan volt a tízes évek közepén – csakúgy, mint a három sebességes nyomatékváltó. De amennyiben a hátsó fék biztonsági körös rendszerét vesszük alapul, abban is messze kiemelkedik korának amerikai motorjai közül.

Száz éve még nagyon különleges volt egy ilyen hátsó fék
Száz éve még nagyon különleges volt egy ilyen hátsó fék

Ami pedig a legszebb, hogy a matuzsálemi korú, ismeretlen eredetű és egyetlen darabban létező (tehát mondhatjuk, hogy nagyon ritka) Traub a mai napig is működőképes. Itt ugyan menni nem fogjuk látni, de azért a hangját hallgassuk meg. Szerintem érdemes!

Hirdetés

Vélemény, hozzászólás?