Kezd magához térni a motorpiac – hála az ésszerű, hétköznapi használatra is megfelelő motorok újbóli megjelenésének. Az elmúlt években sorra mutatták be a gyártók a negyed liter körüli gépeiket, amelyek óriási sikert arattak a vásárlók körében. Ebből a nyerő szériából a Triumph sem szeretne kimaradni – ezt már az idei EICMA-n bejelentették. Az ott bemutatott grafika alapján várható volt, hogy készülnek egy belépő modellel, amely vélhetőleg az angol gyártó indiai szalagjain készül majd. Valószínűleg a célközönség is a világ egyik legnagyobb motorpiacának számító Indiából fog kikerülni – így a műszaki tartalmat is ezekhez az igényekhez igazítják majd.
Egy német magazin fotósának sikerült lencsevégre kapnia a Triumph újdonságát, amelyet talán 250 Daytona-nak keresztelnek majd. A kémfotók elég jól sikerültek, így kivehetőek a Daytona-s stílusjegyek, azonban a műszaki megoldások igencsak egyszerűnek tűnnek. Kezdve attól, hogy egy darab henger hajtja majd a biciklit – pedig igazi kuriózumnak számítana ebben a géposztályban is egy mini, soros háromhengeres erőforrás! Aztán ott van a hátsó lengővilla, amely egyszerű zártszelvény – ezt is lehetne igényesebben csinálni. A pipaszár első teleszkópok is komolytalannak tűnnek, ellenben a szimpla féktárcsa elegendő lehet a filigrán motor tömegéhez és menetteljesítményéhez.
Ám mindezeket a megoldásokat nem lehet negatívumként felróni, ugyanis ebben van ennek a kategóriának a lényege. Belépő szintű, viszonylag olcsó és könnyen fenntartható motorok, elsősorban a távol-keleti piacra. Az, hogy Európába is érkezik pár darab belőle, nem mérvadó a gyártónak – például az indiai számokhoz viszonyítva. Európai emberként szeretjük, ha hozzánk igazítják a dolgokat és mi vagyunk az elsők, akik számítanak – de sajnos a piac ilyen gonosz dolog, csak a számok érdeklik. Ha olyan technikával érkezne ez az új motor (és az összes többi kategóriatársa), mint egy 675 Daytona, akkor az árcédula is közelebb lenne a nagytesókéhoz és a népszerűség is csökkenne, arról nem is beszélve, hogy így vásárlók tömegétől esne el a gyártó.
A hivatalos bemutatóval még várnak Triumphék, valószínűleg a 2014-es motorszalonok valamelyikén fog debütálni az egyébként már most széria érettnek tűnő modell.
Cimkék:
Sajnos a legszörnyűbb baleset is megtörténhet újra. Ami most Olaszországban történt, az azonban mindenen túltett.
Elolvasom »A motorkerékpárt lánctalppal keresztezni elég meredek ötletnek tűnik. Pedig régen és ma is vannak ilyen furcsaságok.
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!
Elolvasom »Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.
Elolvasom »