Egy V8-as erőforrással hajtott motorkerékpár egészen biztosan különleges. Persze gyártanak ilyet sorozatban is, de az amerikai Boss Hoss kétkerekűiről bátran kijelenthetjük, hogy igazából nem motorozásra valók. Túl nagyok és nehezek. Na de ha már V8, akkor hogyan lehetne kisebb és könnyebb?
Ezt a kérdést tette fel magának Dennis Franz is, majd nekiállt elkészíteni a választ. Egy 1979-es gyártású BMW R650-esből indult ki. Amelyik se nem vé, de még annyira sem nyolc hengeres, így csak a vázat és az erőátvitelt tartotta meg, majd nekiállt erőforrást fabrikálni bele.
Nem akart sokkal nagyobb lökettérfogatot, így két Honda erőforrást használt fel a V8-asához, nevezetesen a CB350F típusét. A forgattyúsházat teljesen maga készítette, de a keresztsíkú főtengelyt is. Az így létrehozott motor már valóban nyolc hengeres és vé elrendezésű, azonban még teljesen kezelhető méretekkel és tömeggel rendelkezik, hiszen csupán 694 köbcentiméteres. A tulaj szerint remekül motorozható – ő ugyanis már 1’500 mérföldet elgurulgatott vele.
Az üzemanyag nyolc darab kis Mikuni karburátoron keresztül jut el az aprócska hengerekbe, amelyek a saját kipufogórendszeren keresztül mégis hihetetlenül szép V8-as szimfóniát dúdolnak a nagyvilágba. Kis szépséghibája az éppen eladósorban levő masinának, hogy valamilyen csúnya hangot állítólag lehet hallani a blokkból – a konstruktőr szerint szelephiba lehet az oka. Ő azonban már nem tervezi megbontani, így válna meg tőle. Technika-őrültek licitálhatnak, a többiek csak élvezzék a blokk hangját az alábbi videó segítségével.
Cimkék:
Milyen az, ha egy motoros, vagy egy hozzátartozója beszabadul a cukrászműhelybe, hogy meglephesse az ünnepeltet? Figyelem, csak teli hassal nézzétek!
Elolvasom »A gyárak megszokott szivárogtatási propagandája a KTM esetében is sablonosan működik: kaptunk egy videót új szupergépükről. Na meg a bemutató napját!
Elolvasom »Kevés név testesíti meg jobban a motorozás kalandvágyát, mint a Moto Guzzi Stelvio. Az olasz gyár túraendurója a nevét a legendás és ikonikus Stelvio-hágóról kapta, arról a kanyargós alpesi útról, amely minden motoros bakancslistáján ott szerepel.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »