Megcsap a múlt szele

A kényelmetlenségekért cserébe viszont bőségesen kárpótol minket a motor lelke és mozgatórugója, a soros kéthengeres blokk, amely tisztán a menetszéllel hűti magát. Műszaki csemegeképpen királytengelyes vezérlés található a blokkon, ami ráadásul még bitang jól is néz ki. Egyből, már az indításkor megrázkódik a váz, érezni, hogy itt készül valami. Beröffen a két henger és nagyon szépen zakatol, bumm-bumm-bumm, gyönyörűen egymás után, szinte hallani vélem az egyes ütemeket, ahogyan követik egymást. Érdekes dolgot tapasztaltam a gázreakciónál, mikor kicsit megrángattam. A fordulatot szépen felveszi, viszont olyan lassan ejti vissza, mint egy nagyobb lökettérfogatú autó. Motoroknál ilyet ritkán tapasztalni, legalábbis mai gépeknél. Ezt nem negatívumként mondom, teljesen szerethető ez a viselkedés, érezni rajta, hogy nem ma találták ki a konstrukciót.

A vibrációval számoltak a mérnökök is, így éppen csak annyi jut el felénk, amennyi még kellemes érzés. A fejidomon már alapjáraton jól megfigyelhető egy enyhe rázkódás. Van aki frászt kap tőle, de ő valószínű már elkényelmesedett. Én még szeretem érezni, hallani és látni is, hogy él az alattam lévő motor, nem csak szótlanul és kifejezéstelenül teszi a dolgát. Viszont a kipufogó felől méltatlanul kevés hang terjed a környezet felé. Ebben a motorban megvan az alap, ami kellene egy vérpezsdítő, hangulatos motorozáshoz, csupán a kipufogó olyan tompa, hogy kár érte.

Finoman szólva sincs a végletekig kihegyezve a 800 köbcentis erőforrás, ami kifejezetten jó az új, A2-es jogosítványkategóriát figyelembe véve, hiszen pontosan 35 kilowatott, azaz 48 lóerőt teljesít a gép – így a kezdő fiatalok is vezethetik majd. Sokan egyből lesajnálják és elzárkóznak a motortól a számok hallatán, de a 60 Newtonméter nyomatékért sem kell az egekig forgatni, már 2’500-tól (!) a rendelkezésünkre áll. Az ötfokozatú váltóval egyszerűen lépkedhetünk a fokozatok között, hogy megfelelő fordulaton tarthassuk a motort, ami a hétköznapi közlekedéshez bőven elegendő dinamikával rendelkezik. Ezzel a járgánnyal nem kell az állandó száguldozás miatt tartanunk a radaroktól, 80 kilométer/órával olyan kényelmesen és nyugodtan elcirkálhatunk, ahogyan és ameddig csak jól esik.

Százhúszig egészen jól húz, efölé nem érdemes hajtani, mert a futómű és a fékek nem partnerek az efféle játékhoz. Ha nagyon kell, tud 150-nel is tépni, de minek. Kellemesen, lágyan rugózik a Kawasaki, ennek köszönhető nyugodt és kényelmes karaktere, viszont ha tempósan mennénk, ott már kevésbé van elemében, mint a CB1100-as. Hintázik a kanyarban, ha túl gyorsan érkezünk, de nem vészes a jelenség, bőven kordában tartható így is a kétkerekű, csak finoman jelzi, hogy: “hahó, én nem erre lettem kitalálva!”

A fékei is ebből kifolyólag tompák, nem harapósak, ABS sem jár hozzá, ráadásul hátul dobfék lassít, de elöl is csak egy tárcsa fogja a kereket. Újabb kifogásolható pont azoknak, akik a modern technológiára csorgatják a nyálukat, a régit meg csak köpködik. Pedig csak tudni kéne a helyükön kezelni a dolgokat.

Ez egy öncélú motor, amire így, ebben a kivitelében nem is lehet igazán pakolni, de nem is kell, mert nem illik hozzá. A régi korok stílusjegyeit teljes mértékben hozza és eljátssza, hogy ő itt bizony egy veterán vas. Nincsen benne hatalmas műszaki újdonság, csak a jól bevált technika, amin érződik, hogy lelke van. És tényleg van neki, sokkal több, mint a CB1100-nak.

Jól látszik, hogy mennyire két különböző karakterrel van dolgunk, hiába retró motorként van feltüntetve mindegyik típus. A Honda CB1100 büszke a modern technológiára, míg a Kawasaki W800 hű a hagyományokhoz. A Honda teszi a dolgát, megbízható, mindenhol erős, nem szenved hiányt izomzatban, de mégis olyan kimérten, hidegen adja elő a retró stílust, hogy nem gyújtotta be a szívemet. Ellenben a Kawasaki, ami annak ellenére, hogy műszakilag egyszerű, de mégis nagyszerű, a maga hátsó dobfékével, a lágy futóművével és a gyenge első fékével megadta a szükséges szikrát, hogy lángra gyúljon a szerelem. Ehhez persze kellett a karakteres és nyomatékos motorblokkja (amely nem akarta titkolni még a rezgéseit sem) és a megosztó, de szerintem pofás dizájn.

Nekünk, fiatal motorosoknak különösen bejön az efféle formaterv és hangulat, mert korunkból adódóan kimaradt az életünkből ez a fajta motorozás. Ezt próbálja meg lefedni mindkét típus, külön utakon járva. Az idősebb motorosok meg érthető, hogy a fiatalságukat keresik ebben a műfajban. Nem szeretnék győztest hirdetni, mert nem harc volt ez, csupán egy összehasonlító bemutató, amely alapján könnyebben választhatunk, ha ilyenre fájna a fogunk. Ki kell próbálni mindkettőt, hogy tudjuk, melyik az, amelyik tényleg nekünk való. Zárszóként pedig csak annyit mondanék, hogy a retró az menő, a retró az jó!

Az utolsó oldalon találod mindkét gép részletes műszaki adatait. Lapozz!