Az enduró, mint a motorsport egyik legkomplikáltabb műfaja, számomra igazán kedves. Szinte a fizikát meghazudtoló akciókat láthatunk egy-egy versenyen, nagyon érzik a gépet és a határokat a versenyzők. Ezen viadalok közül is az egyik legkeményebb megmérettetés a Red Bull Hare Scramble: Erzberg Rodeo – amit itt a szomszédban, az osztrákoknál rendeznek meg minden évben. Idén a fiúknak nem csak az időjárás tett keresztbe, hanem a rendezőség is alaposan túljárt az eszükön.
Egyes vélemények alapján nem megfelelően jelölték ki a pályát, a túlságosan veszélyes helyekről hiányzott a figyelemfelhívó szalagozás – míg mások szerint pont ez a lényeg, hogy minimális asszisztencia, kijelölt nyomvonal csak nyomokban, az irány pedig: előre és felfelé. Ez érthető, hiszen egy extrém enduró versenyről beszélünk, ahová a világ élvonalából érkeznek összemérni erejüket, állóképességüket és technikai tudásukat a résztvevők. Itt mindenki magára és a gépére számíthat.
Mégis, megesik, hogy egy bolond százat csinál alapon egy jónak tűnő nyomvonal követése során súlyos, akár halálos veszélynek teszik ki egymást a versenyzők. Ebből a szempontból tényleg aggályos, hogy miként a videón is látszik, egymás nyakába potyognak a versenyzők, motorjaikkal együtt. Ide talán tényleg jöhetett volna egy pályabíró, vagy akárki, hogy intsen, hogy hő’ lovak, ne arra! A videón az akció fél perc körül indul és tekintetbe véve azt, hogy tragédia szerencsére nem történt, kissé komikus, ahogyan rövid időn belül egymás hegyén-hátán hevernek a motorok.
Eszembe jut egy vicc, ahol Gazsi világít a szülésorvosnak elemlámpával, miközben a felesége szül, és a hatodik gyereknél megjegyzi: Há’ doktor úr, ezek szerintem a fényre gyünnek!
Cimkék:
Úgy látszik, tőlünk nyugatra komoly igény van a modern, új motorok retrósítására. Legalábbis a Unit Garage ismét egy csodaszép átépítéssel jelentkezett.
Elolvasom »Különleges motorozásra csábít az MV Agusta új modellje, amely egyszerre borzaszt és kápráztat el kinézetével és tulajdonságaival együtt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?
Elolvasom »Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!
Elolvasom »