A Yamaha kétséget kizáróan roppant hatékonyan aknázza ki a visszaszerződtett világbajnokban rejlő marketing-potenciált. Azonnal befogták gumit tesztelni (na meg persze reklámozni), most pedig Brazíliába utaztatták el, hogy népszerűsítse az ott éppen bemutatott 125-ös Yamahát.
Ha már ott volt, a Citta Velo versenypályán ment egy kört egy R1-essel (jobban is állt neki, mint a 125-ös…), no és elkövetett egy nagy nyilvánosság előtti szambázást is. Az örök bohóc Vale láthatóan jól érezte magát a felcicomázott csajok között.
„Nagy örömmel tértem vissza annyi év után Brazíliába.” – nyilatkozta – „Nagyon jó emlékeim vannak azokról a motoGP versenyekről, amelyeket itt vívtam, és remélem, jövök még ide versenyezni a jövőben is. A brazilok nagyon kedvesek, hiszen még szambázni is megtanítottak!”
Azért szívesen megnézném mozgóképen is, hogy ment az a szambázás… Talán nem véletlenül nem tartalmaz ezzel kapcsolatban semmit a YouTube?
Ezt olvastad már?
Cimkék:
A film csupa olyan motorról szól, amelyek átszelték az amerikai kontinenst, és 1916 előtt készültek. A teljesítmény technikai és motoros oldalról egyaránt káprázatos.
Elolvasom »Rövid sorozatunkban a teljesség igénye nélkül szeretnénk bemutatni néhány olyan motort, amely technikája révén különleges, ám soha nem lett sikeres. Első a Gilera CX.
Elolvasom »A Honda hivatalosan is leleplezte a várva várt 2026-os CB1000F modellt. A japán gyártó nem csupán a nosztalgiára épít: a legendás CB750F stílusjegyeit a vadonatúj CB1000 Hornet modern technikájával ötvözték, létrehozva ezzel a "legkiegyensúlyozottabb roadstert".
Elolvasom »A Honda motorkerékpár-gyártó legújabb fejlesztése a V3-as motorblokk, amelyet a 2025-ös EICMA kiállításon mutattak be Milánóban. Ez a 900 cm³-es, vízhűtéses, 75 fokos szögben elhelyezett V3-as motor egyedi és innovatív megközelítést alkalmaz, ötvözve a kompakt kialakítást és a magas teljesítményt.
Elolvasom »A Premier sisakok az olasz precizitás és a motoros szenvedély ötvözete. Magyarországon pedig ez a bolt gondoskodik arról, hogy ezt a minőséget ne csak a magazinokban lássuk, hanem a saját fejünkön is érezzük.
Elolvasom »Ti kértétek a kínai motorokat, Indián letesztelte első körben a CFMOTO 800MT Exploret
Elolvasom »