A 37-es cipellők

Nem hagyom a kedves olvasót kétségek között vergődni, hogy a fenti alcím kinek a lábméterére utal. A szám az első teleszkópok belső csöveinek átmérőjét jelenti. Nem extrém vékonyak, de azért annyira nem is vastagok, hogy egy ilyen tömegű (mert a 172 kiló azért nem hű-de-pehelysúly) motort egy megtermett vezetővel, ne adja az ég utassal együtt magabiztosan az úton tartsanak – pláne sportos vezetési stílus mellett. A Kawasaki mérnökei azonban igen jól oldották meg a telók hangolását. Ennek alapos kivizsgálására kirándultunk le Kakucsringre, mivel közúton nagyon elégedettek voltunk a futóművel, gondoltuk, majd ott…

A motor versenypályán is nagyon jól megállta a helyét

Az első futómű egyetlen gyenge pontja az, ha nagyon durván csapkodjuk egyik kanyarból a másikba. Itt érezni rajta egy egészen pici bizonytalanságot, de az sem megy komoly mértékben az úttartás rovására, inkább csak zavaró. Ha viszont elkezdjük szépen fűzni az íveket, parádésan könnyen motorozható oldaláról ismerjük meg a kis Ninját. Szinte minden erőkifejtés nélkül dobáljuk egyik kanyarból a másikba, és azt vesszük észre, hogy egy Kakucs stílusú, nagyon kanyargós pályán órákat motorozunk el fülig érő szájjal anélkül, hogy elunnánk a dolgot. A végén már azzal szórakoztam, hogy harmadik fokozatban, folyamatosan stabil hétezres fordulaton körözzek úgy, hogy lehetőleg sehol nem változtatok a gázálláson.

Chrobák Jani a Ninja300-on: először óvatosan kezdett a számára is ismeretlen gumikon, …

… de aztán hamar belelendült, és nagyon tetszett neki a kis Kawa

Abban a mázlista helyzetben volt dolgunk, hogy a pályán összefutottunk Chrobák Janival, friss Alpok-Adria bajnokunkkal. Jani nagy örömmel ment is néhány kört a kis zöld paripával (ő egyébként szereti a kis köbcentis sportmotorokat), és nagyon tetszett neki a Kawasaki újdonsága. Eleinte némileg idegenkedett az ismeretlen IRC márkájú gumiktól, de aztán kiderült, hogy a 15 fokos (de legalább napsütéses) időben még azokkal sincs semmi baj. Persze Jani is kijelentette, ami senki számára nem kérdés, miszerint a Ninja300 nem egy versenypályára való gép, de a maga szintjén kétséget kizáróan megállja ott is a helyét.

Van egyáltalán gyenge pontja?

Ilyenkor mindig azzal szeretem lezárni a teszteket, hogy kinek lehet ajánlani a vizsgálat alá vont motorbiciklit. A Ninja300 esetében inkább az a kérdés, a sok kellemes meglepetés után mi a Kawasaki 2012-es őszi újdonságának a gyengesége? Sokat nem sikerült találni. A már említett viszonylagosan keményre párnázott ülésen és a magasra nőtt pilótáknak nyújtott nyilvánvalóan alacsony szintű altesti kényelmen kívül talán a mért fogyasztást említhetném meg. Ez ugyanis valahol 4,5 liter/100 kilométer környékén mozgott, bár a 17 literes tankkal még így is egészen tisztességes hatótáv adódik. Azonban a korrektség kedvéért ki kell hangsúlyoznom, hogy ez most csak egyetlen mérés eredménye, azt pedig régóta tudjuk, hogy egy mérés nem mérés. Azonban éppen a bőséges tank-kapacitás miatt csupán egy tankolásra volt szükségünk, amelyben pedig a végsebesség-méréstől a melyik-fokozatban-hol-szabályoz megvizsgálásán keresztül a kakucsi körözésig benne volt minden. Úgyhogy a magam részéről egy túra során bőven négy liter alatti fogyasztást érzek reálisnak.

A fékekre nem rétem külön ki a tesztben, mert nincs miért: teljesen átlagosan és elfogadhatóan teszik a dolgukat. Jó érezhető nyomáspont, utcára éppen elegendő adagolhatóság és fékerő jellemzi őket

A fenti kérdésre válaszolva összességében azt kell mondanom, hogy nem nagyon. Aki csak ment a Ninja300-zal, az megszerette. De kivétel nélkül. Egy nagyon kellemes karakterisztikájú, minden területen remekül használható kis motort sikerült alkotni a Kawasaki mérnökeinek (és formatervezőinek). Komoly megjelenés, teljesen használható menetteljesítmények, megfizethető ár – és még A2-es jogsival is vezethető lesz. Mi kell még?

Az utolsó oldalon jönnek a részletes műszaki adatok. Lapozz!