Mire jó a 39 ló?

Egy kéthengeres, háromszázas blokktól veszettül sportos menetteljesítményeket nem szabad elvárni. Nem is tettem, talán éppen ezért ért annyira kellemes meglepetésként, ahogy a kis Ninja halad. Mindenképpen ki kell emelni a brutál rövidre áttételezett hatsebességes váltót, amellyel érzésre akár kettesben is nyugodtan indulhatnánk. Városban nagyon megkönnyíti az életünket: sűrűn kapcsolgatva fölfelé akár a lakott területen belül megengedett legnagyobb sebességgel motorozva is simán használhatjuk a legmagasabb sebességi fokozatot. Hihetetlen, de az apró erőforrás ellenére már 45-től elviszi a hatodikat. Persze nagy gyorsulásra innen ne számítsunk, de azért ha csavarunk a gázon, érezhetően nőni fog a tempónk. Annyira mindenképpen, hogy mondjuk a pesti forgalomban a dinamikusabban haladó résztvevők közé lehessen sorolni minket.

Az oldalidom kopoltyúi nem díszítőelemek: aktív szerepük van a jó hűtési hatásfokban és a Ninja aerodinamikájában is

No de ha ennyire hamar fel tudunk kapcsolni hatosba, mi lesz országúton, ne adja az ég autópályán? Nos kérem az lesz, hogy a kéthengeres erőforrás itt el fogja érni a számára tervezett üzemi fordulatszámot. Amely nem a fenti, városi példa során emlegetett 3-5’000, hanem annak a bő duplája. Először nem voltam biztos benne, hogy szegény jól érzi magát az ötszámjegyű tartományban, aztán a teszt során egyre inkább meggyőződtem erről. Simán jó neki, sőt kimondottan szeret is forogni.

Modern, divatos és informatív a műszerfal. Főleg elődjéhez képest

Példának okáért egy emelkedős részen (autópályán történt a dolog) utolértem egy autót, és 110 körül kocogtam mögötte. Amikor mód nyílt az előzésre, olyan 8’500 környékén elcsavartam a gáz tövig – hatodikban voltam persze -, mire a következő válasz érkezett a sebességmérő irányából: 111 ………. 112 ………. 113 ………… és így tovább. Hamar felmértem, hogy ez így nem megy, és megnéztem ugyanezt ötödikbe visszaváltva. Ahogy a mutatós műszer átugrotta a tízezret (amúgy 13’000 környékén szabályoz le az elektronika), a Ninja annak rendje és módja szerint meg is indult, és hamar 150 közelében járt a sebességem. Mondom: ez erős emelkedőn történt. Menetdinamikában tehát nincs hiány, csak el kell felejteni a szégyenlősséget, és forgatni kell a motort.

Gyerünk túrázni!

Mivel pedig közútra, de nem kizárólag városi használatra tervezték a motort, nyilván fontos kérdés, miként muzsikál hosszabb távon. A már említett kényelmi disszonancia (a felsőtestnek sokkal kényelmesebb helye van, mint az alsónak) országutas haladásnál is megmarad. A kis plexi és az idomzat hatása egyértelműen tetten érhető: a motor által lehetővé tett sebességtartományban – azaz épeszű módon, de simán dinamikusan haladva – nem kell szenvednünk a menetszéltől. A sisakunkat folyamatosan éri, de a felsőtestünkről nagyon jól leveszi a gép aerodinamikája a szembe jövő levegő nyomását. Ami pedig egy egész napos menet során bizony előnyös dolog.

Az indexek előtt látható apró kis kampók nagyban megkönnyítik az emelt farrészre történő csomagrögzítést

Csomagrögzítéssel sem állunk olyan rosszul: a mérnökök ugyanis gondoltak a sisakháló kampóinak beakasztására. Milyen sok motornál okoz ez gondot, pedig milyen kézekfekvő dologról van szó! A Kawánál szerencsére nem, így a pakkunkat könnyen rögzíthetjük a hátsó ülésen. Amelyen persze utast is vihetünk magunkkal, bár neki nem lesz akkora örömben része, mint az ide hálózott csomagnak. Az ülése ugyanis kicsi és kemény – ezen a téren is némileg visszalépett a háromszázas a negyedliteres elődjéhez képest. Kapaszkodni is leginkább a vezetőbe tud utasunk – viszont a gyorsulás legalább nem tépi majd le mögülünk…

Ha már utas, meg kell még említeni a hátsó rugóstagot, amelyen az előfeszítést egy körmös kulccsal szabályozhatjuk. Elhozatalkor rá is néztem: kettesen volt, azaz közelebb a legkisebb mint a legnagyobb előfeszítéshez. Gondoltam magamban, kevés lesz ez nekem egyedül is. Azután nem hogy nem volt kevés, hanem elegendőnek bizonyult a rövidesen beszámolóra kerülő versenypályás tesztszakasznál is. Semmilyen bizonytalanságot nem mutatott. Mi több, utassal (ketten együtt ekkor már nyomtunk úgy bő másfél mázsát pedig…) sem éreztem szükségét annak, hogy hozzányúljak. Igaz, kettesben csak városban mentünk, egy tempós utasos szerpentinezésnél azért biztosan rá kellene kicsit feszíteni.

A harmadik oldalon versenypályára is kivisszük a bringát. Lapozz!