Hogyan vezessünk terepen?

A vezetéstechnika kitárgyalása még elméleti síkon is elég terjedelmes iromány lenne, néhány fontos alapvetést azért mégis közreadnék itt, természetesen a teljesség igénye nélkül. A kezdő terepezők számára a legnagyobb újdonság valószínűleg az állva történő motorozás lesz. Erre azért van szükség, mert terepen nem csak testünk dőlésével és a kormánnyal, hanem testsúlyunk előre és hátra helyezésével, illetve a lábtartók terhelésével is irányítjuk gépünket. Állva sokkal jobban tudjuk kontrollálni a motorunkat hirtelen érő hatásokat, és jobban belátjuk az előttünk fekvő terepet. Érdemes ezt kis sebességgel, akár aszfalton is gyakorolni, hiszen ez lesz mindennek az alapja. Terepen csak ott ülünk, ahol nagyon biztosak vagyunk magunkban vagy ahol képtelenek vagyunk már állva vezetni.

Itt érezhetünk némi ellentmondást, de az igazság az, hogy adódnak alkalmak amikor egyszerűen nem tudjuk állva megoldani a helyzetet még akkor sem, ha tudjuk: a nagykönyvben úgy van megírva. Az álló testtartás alaphelyzetben úgy helyes, ha térdeinkkel közrefogjuk a tankot közel az üléshez. Lábaink enyhén rogyasztva vannak, hogy térdeinkkel kirugózhassuk a terep egyenetlenségeit. Karjainkkal laza könyökkel, csuklóval tartjuk a kormányt, nem görcsösen és birkózva, hiszen az hamar kiszívja erőtartalékainkat. Amennyiben rossz trakciójú (csúszós,sáros, homokos) talajon haladunk, kissé helyezzük hátra a súlypontunkat, ezt fenekünk hátratolásával érhetjük el. Ekkor a motor hátsó kerekére helyeződik a súlypont, ezáltal növelve a tapadást, a gép eleje pedig kissé elkönnyül, így nem túrja bele magát a trutyiba. Határozottan húzzuk a gázt, mert ha tétovák vagyunk, esetleg belenyúlunk az első fékbe, azonnal megtörik a lendület, borul az egyensúly és rossz esetben következik a bukta.

Ugyanígy helyezkedjünk meredek domboldalakon való ereszkedésnél is. Ilyenkor finoman fékezhetünk, de az első féket csak nagyon óvatosan, egy ujjal simogassuk. A hátsó féket lehet bátrabban taposni, de ott is vigyázzunk, nehogy a blokkoló kerék miatt esetleg kitörjön oldalra a gép fara. Elvileg a legjobb merőlegesen leküzdeni az emelkedőket és az ereszkedéseket is, de sűrűn előfordul, hogy erre nincs mód. Ilyenkor hasznos a lehető leglassabban, végig kontrollált sebességgel ereszkedni. Amennyiben lefelé megcsúszik a motor, engedjük fel a féket. Így a gép sebességet nyerve stabilizálódik. Nagyon vigyázzunk azonban, hogy ne gyorsuljon fel veszélyesen, mert a túraendurók nagy súlya egy idő után egyszerűen átveszi az irányítást és akkor már csak a lavina-hatás érvényesül. Ez esetben jobb leugrani a gépről. Ha elkerülhetetlen az esés és van időnk reagálni, ügyeljünk, nehogy a gép alá essünk. Például ha egy domboldalon megcsúszik a gép és menthetetlennek érezzük a szitut, akkor a domb irányába dőljünk vagy ugorjunk, ne a lejtő felé. Itt is beláthatjuk az állva motorozás hasznosságát, hiszen mennyivel könnyebb álló helyzetből elhagyni a fedélzetet, mint ülőből. Utóbbiból gykorlatilag nem is nagyon lehetséges és szinte biztosan maga alá gyűr bennünket az eldőlő gép.

Mivel utaltam a fékezésre feljebb, ráadásul ez (ahogyan az aszfalton is) talán az egyik legfontosabb tudnivaló, ejtenék néhány szót erről is. Eltérően a szilárd burkolattal rendelkező utakon megszokott technikától, ahol elsősorban az első féket célszerű használni, terepen inkább a hátsóra helyeződik a hangsúly. Nagyobb fékhatást tudunk elérni vele, mivel az első kerék tapadása töredéke az aszfalton tapasztalhatóhoz képest. Természetesen ez nem azt jelenti, hogy az első féket el kell felejteni, csak azt, hogy lényegesen finomabban és óvatosabban kell bánni vele. Sok rutinos terepező éppen annyit használja egy idő után az első féket is terepen akár az aszfalton.

Térjünk vissza a lejtők-emelkedők leküzdésére. Felfelé haladáskor éppen fordítva kell eljárnunk, mint a lejtőn. Határozott lendülettel, testsúlyunkat előre terhelve motorozzunk, lehetőleg mindig állva. Minél meredekebb a felfutó, annál jobban kell előre dőlnünk a motor hátrabukását megakadályozandó. Nem bonyolult képlet elképzelni, hogy amennyiben a motor felfelé halad és mi szépen egy nagy batyuként hátracsúszva utazunk rajta, minden súly a motor farára kerül,az első kerék elemelkedik a talajtól, aminek nem lehet más az eredménye,mint a hanyattesés. Tehát terheljük az elejét és határozottan húzzuk a gázt! Eleinte nehéz megszokni, hogy a legtöbb esetben, amikor szívünk szerint fékeznénk, terepen a gázadás a helyes megoldás. Furcsa, de így van. Ennek az az egyszerű magyarázata, hogy a hajtás stabilizálja a gépet. Mély homokban lehet ezt nagyon jól megtapasztalni. Kis gázon kínlódunk, össze-vissza túrja a homokot az eleje, nem tudjuk kormányozni a gépet. Azonban nagy gázt adva, testünkkel hátraterhelve rögtön határozottan fogunk haladni, és a gép szinte “felúszik” a homokra. (A vízen futáshoz hasonlóan angolul ezt sand-planningnek hívja a szakirodalom.) Amint ismét elvesszük a gázt, az első kerék belesüllyed a homokba és azonnal elveszítjük a stabilitást. Aranyszabály a terepmotorosok körében, hogy “a gáz a barátunk”! Ezt jól tanuljuk meg, de ésszel alkalmazzuk!

Határozott tapadást biztosító körülmények esetén középre terheljünk. Egyenesen előre nézzünk, de semmiképpen sem közvetlenül a motor elé. Minden esetben azt nézzük, ahova menni akarunk, soha ne azt amit el akarunk kerülni, mert ahova nézünk oda megyünk! Fáradtan, kialvatlanul soha ne menjünk terepre, mert abból valószínűleg baj lesz. Mindig kellő óvatossággal és koncentráltan vezessünk, így jó eséllyel elkerül bennünket a gond. Fokozottan ügyeljünk a féktávok betartására, hiszen bármelyik társunk (minket is beleértve) bármikor eleshet, és meg kell tudjunk állni időben, nehogy éppen mi okozzuk neki a legnagyobb sérülést.

Amennyiben rosszul belátható terepen mozgunk (erdő, bozót, satöbbi), akkor mindig győződjünk meg arról, hogy a bennünket követő kolléga látja-e, merre haladunk tovább. Törekedjünk a szemkontaktusra, ha ez megvan, bizonyosan “vette”, hogy merre tovább. Ismeretlen területen fokozott óvatossággal vezessünk. Inkább sűrűn álljunk meg és előre sétálva tájékozódjunk a ránk váró akadályokról, mintsem nagy önbizalommal haladva belegyógyuljunk valami kellemetlen meglepetésbe.

A fentieket megszívlelve és betartva már igen jó tereptúrákban lehet részünk, de a gyakorlást soha ne hagyjuk abba, hiszen mindig van mit tanulni, mindig van hova fejlődni. Remélem sokan kaptok kedvet ennek a gyönyörű sportnak a kipróbálásához. Felhívom a figyelmetek arra, hogy a legtöbb hely manapság, amelyet terepnek minősíthetünk, tiltott hely a motorosok számára. Igyekezzetek informálódni, mielőtt letértek a természetbe, hiszen rendkívül súlyos bírsággal is jutalmazhatják a hatóságok az általatok csak ártalmatlan szórakozásnak tervezett kiruccanást. Ezek figyelembevételével kívánok mindenkinek rengeteg örömteli terepezést, sok jó élményt, széles ösvényeket és gumifákat!