Megéri bioetanollal motorozni?

Bioetanol
2010. november 22., hétfő - Macko

Idén tavasszal elkezdett minket foglalkoztatni a bioetanollal való motorozás. Sok-sok kilométert tettünk meg E85-tel, és azt hiszem, eljutottunk a végső következtetésig. Rövidesen kiderül, megéri-e!

Hirdetés


Cimkék: ,


Hozzászólások (13 hozzászólás)

alvaro -

Magam nagyon kíváncsi voltam az E85-re, mégis jó ideig tartott, mire ki mertem próbálni. A hosszútávú hatásairól soha nem fogok tudni beszámolni, mert a saját motorom (BMW F650CS) fele-fele arányú benzin-E85 keveréktől is folyton lefulladt, 1/3 etanollal menni éppen ment, de érezhetően rosszul esett neki, kis fordulaton rángatott, a vibrációja is megnőtt, és egyáltalán erőtlenebb lett tőle.

Mindezeken túl még a fogyasztása is megnőtt, azt nem tudom mennyivel, hasra ennek az egy tanknak az alapján úgy 10%-ot mondanék.

Egyszóval nekem abszolút nem jött be, pedig reménykedtem a kicsit (nem, távolról sem nagyságrendekkel, ó dehogy… nálunk talán másfeles energiamérleggel állítják elő az etanolt…?) kisebb környezetterhelésben.


XYZ -

Időszerű és tárgyilagos a cikk,engem végképp meggyőzött.

Maradok a benzinnél.


p.tom -

Sajnos nem emlékeztem EKO cikkére. Pedig kellett volna, hogy elmenjen kísérletező bátorságom.

Egy VW bogarat kínáltam meg alkohollal. Tudván, hogy Mackó boxere elment a vártúrán az E85-tel, és a VW boxer mindent kibír. (Sőt, Nagyapám fiatal korában nem is ismerték a benzint, csak Metalko-volt az üzemanyag.) Tehát fél tankot töltöttem és próba. Mi baj lehet?! Vidáman ment a kis veterán, bár érezhető volt a cikkben leírt lyuk bizonyos fordulaton. Óvatosan elmentem a következő kútig, s lelkiismeret furdalásomtól vezérelve feltöltöttem a tank másik felét benzinnel. A VW boxer szépen elduruzsolt. Majd este leállítottam a garázsban, s szóban vállon veregettem magam a környezetvédelemért.

Mígnem pár nap múlva hatalmas foltot konstatáltam a garázsban a kocsi alatt. IGEN, az átok E85 megmarta a benzincsöveket és illa-berek kifolyt az egész tanknyi. Gyors pótlás (vésztartalék kölcsönzés a fűnyírótól) és irány a szerelőakna. Azóta más nem jelentkezett, de változatlanul érezni az aromás “illatot” a kocsiban, pedig már pár tank benzint elfüstölt a kis csinos. Lehet, hogy megmarta az alvázvédőt és idő kell, hogy újra kikeményedjen. Vagy csak emlékeztetni akarja a kocsi a lelkiismeretemet!

A motornál meg sem próbálom. Marad a benzin, mivel nincs jobb…


R850R -

Ez már az idei R1200R? Ha nem, és lesz cikk az újról, szívesen állok rendelkezésre egy összehasonlító tesztre 🙂


Macko -

Nem ez Eko 2008-as évjáratú gépe. Ha kapunk 2011-es modellt tesztre, az valamikor tavasszal lesz.

Fogok szólni!


Helmets on -

Szerintem van jövő az Etanolban…

Az a 15% nyi benzin meg nem kell bele…szerintem főképp az adózás miatt  keverik hozzá.

hallottam olyat is hogy a hidegindítás miatt is kell, de ez nem olyan dolog amit ne lehetne megoldani máshogy…

 

Amúgy etanolhoz ( alkoholhoz ) lehet vizet keverni mert oldódik benne és növeli a teljesítményt.

A Saab csinált széria vízbefecskendezéses autót …

Etanolnál felesleges külön fecskendezni ha bele is lehet keverni…

 

Lehet meg kellett volna próbálnotok még vizet is tenni a tankba

 


alvaro -

Vizet?

‘Iszen így is az volt a baj, hogy rozsdásodott 😀


Macko -

Eko nem Eko lenne, ha nem próbálta volna meg. Pécsre úgy mentünk valamikor a szezon során, hogy desztillált víz is volt a tankjában. A pontos arányt majd ő leírja. De az már nem vált be.

Persze nyilván módosítani kellett volna a motor szoftverén is. De a többit az illetékestől.


magyarmotoros -

akárhogy csűrjük csavarjuk az etenol hatásfoka gyengébb,oktánszáma magasabb,a kettő nem ugyanaz.lehet találni szakcikkeket ahol kivesézik a dolgokat.átalakitani a karbis motorokat gazdaságos,a fúvóka csere  adta egyszerűség miatt.köszi a bömösök beáldozását a végeredményt szerintem előre ti is gondoltátok.(szegény öninditók).üdv mindenkinek!!!


Helmets on -

“Eko nem Eko lenne, ha nem próbálta volna meg.”

hehe..

 

“az etenol hatásfoka gyengébb,oktánszáma magasabb,”

Lehet, de amit vesztesz a gyengébb hatásfokon visszanyered a magasabb kompressziótűrésben…szerintem.

Egy alapvetően etanolos üzemre gyártott motornál nem adódnának olyan problémák mint itt is…korrózió, hidegindítási gondok.


bestdriver -

 Saját tapasztalataimat írnám le.Kb 1 éve amióta egy havertól hallottam,hogy ő felesben tankol a vadiúj Faser-ébe gondoltam én is megpróbálom.

Egy Piaggio X9 500-asom van injekciós.Felesben tankolok és a kicsit nehezebb hideg induláson kívül,semmi rosszat nem tudok mondani.De a hideg indítás sem olyan nyögve nyelős mint Maczko klipjében volt,csak annyi,hogy kb:3-al többet kell fordítania az önindítónak mint a csak tiszta benyával.Szóval nekem bevált,ha tudok csak így tankolok.3 hónapja a párom Chevrolet Spark-jában is bevezettük ezt a módit,na annál tényleg szarabb az első indítás de nem azért mert nem indul hanem nagyon nehezen éled fel az alpjárat,hidegben!De utána már megy mint a golyó,sőt jobban mint tiszta benzinnel.A Piaggio-nál ezt a teljesítmény változást nem vettem észre,de nem is dadog hidegen, viszont jelentős fogyasztásnövekedést sem észleltem.Szerintem egy próbát mindenkinek megér de inkább nyáron és fémtankba tényleg ne használjátok.


eko -

  Valóban – mivel szerintem a kíváncsiság hajtja előre a világot- kipróbáltam vízzel is.

 

Először 75% E85 és 25% deszt víz került a tankba.
A tapasztalataim a következők voltak:
Hidegindítás ez alkalommal nem volt. miután kifogyott az üzemanyag, az út szélén öntöttem a tankba a keveréket. Ami azonnal feltűnt, az a gázadást követő 1-1,5 másodperces kihagyás volt. Mintha valaki elvette volna a gyújtást. Vagy mint amikor a barátom nagypolszkijában eldugult a gyorsító fúvóka.
Az okai is ez: a fojtószelep  hirtelen nyitására elszegényedik a keverék. Ha nagyon óvatosan adagoltam a gázt, akkor ez nem volt erezhető. Mint ahogy nem éreztem semmi változást a motor erejében sem, de 25-28°C-os nyári melegben is úgy gőzölt, mint ezeken a hűvös őszi reggeleken.
Ami viszont nagyon meglepett: ezzel a keverékkel pontosan akkora fogyasztást mértem, mint tiszta E85 esetében. 
Vagyis egy 20%-os megtakarítást jelentene, ha a desztillált víz ingyen lenne..
Sajnos így csak max. autópályán lehetne használni a gépet, vagy át kéne írni a szoftverét.
 
Ezért inkább  kitaláltam, hogy egy kicsit dúsítsunk az arányokon a következő képpen: 
40% benzin, 35%E85, 25% víz.
Ezzel már kezelhető mértékűre csökkent a megtorpanás, de még mindig nagy odafigyelést igényelt, jelentősen csorbítva az önfeledt motorozás élményét. 
Sajnos ezzel a keverékkel elfelejtettem fogyasztást számolni, és az említett negatív tapasztalatok okán a további kísérletezéssel is felhagytam.
Bár van olyan eszköz amellyel ezen hátrányok egy része kiküszöbölhető lenne, de megtérülési ideje túlságosan hosszú, és ugye motorozni amúgy sem azért motorozunk mert gazdaságos, ezért nem foglalkoztam vele.
 
Röviden ennyi. És ahogy Mackó is írta a cikk végén, a fenti tapasztalatok kizárólag a saját motorom által nyert benyomások, ezekből semmilyen következtetést nem lehet levonni más motorokat illetően, és a magam részéről le is beszélnék mindenkit az ilyen kísérletekről.
(akit meg nem lehet, annak sok sikert! )

 


Brasil -

Erdekes, hogy Braziliaban a motorokba sosem tankolnak alkoholt.

Sokat motorztam aszfalton es megtobbet terepen, de a csapatombol senkit nem lattam (nem is hallottam), hogy alkoholt tankolt volna a motorjaba. Pedig ott aztan igazan olcso az alkohol!

Erdekes meg, hogy sajat gyartmanybol nincsenek nagy ccm-es motorok. Max. 400ccm-esek rohangalank (ugy aszfalton, mint terepen).

Az alkoholos autok szama is csokkent az utobbi evekben (mondjuk ez foleg a kulfoldi autopiacok elotti nyitasnak koszonheto). Az autoknal a motroterben van egy kis tartaly (par literes – mint az ablakmoso folyadek tartalya), melybe benzint tankolnak. Az ebben talalhato benzin segitsegevel oldjak meg (nyilvan az elektronika) a “hideg” inditast.

Szoval… mas vilag. Tele erdekessegekkel.

🙂


Előző bejegyzés

Az EICMA különleges szemszögből

2010. november 12., péntek
EICMA 2010

Következő bejegyzés

Felfüggesztett börtönbüntetés egy motoros haláláért

2010. november 30., kedd
Jog

Ezeket olvastad már?

Kell ennél nagyobb? Honda XL750 Transalp teszt

2023. november 14., kedd

A Honda felélesztette a legendás Transalp típust is. Soros motorral készül, mint az Afrrica Twin - de vajon hogy sikerült?

Elolvasom »
Új motor teszt

Az új világrend trónkövetelői? Benelli TRK 702 páros teszt

2023. október 18., szerda

Régóta várjuk a Benelli középkategóriás új túraenduroit. Lássuk végre, mennyire felel meg a várakozásoknak a TRK 702 párosa!

Elolvasom »
Új motor teszt

125 köbcentivel 1000 kilométeres túra 24 óra alatt

2023. október 15., vasárnap

Méghogy 1000 köbcenti alatt nincs élet? 1000 kilométert tettünk meg egy 125-ös kismotorral, és még nézelődésre is futotta közben!

Elolvasom »
Videós túrabeszámoló

Győz a Fekete Lovag: Serpentize motoros ruha bemutató

2023. szeptember 24., vasárnap

Nemrég mutattuk be a magyar Serpentize motoros ruha márkát. A kínálatból talpig feketébe öltözve kezdtünk tartóstesztbe.

Elolvasom »
Ruházat tartósteszt