Minden kategóriának vannak dobogósai, amelyet az ember szívesen hoz fel példaként, ha épp arról van szó. A CBF1000F egyértelműen ilyen motor. Ha valakinek el kell magyarázni a sport-túra fogalmát, legegyszerűbb megmutatni neki a Honda 2010-es megújult modelljét.
Szupersport motorral közúton közlekedni pontosan olyan, mintha egy Forma 1-es autóval tennénk ugyanezt. Egy ideig szórakoztató, de aztán több tekintetben is kezd kellemetlenné válni. Napi szinten túl sok az, amit egy ilyen gép a motorozás élményéből nyújt, nem beszélve arról, hogy mennyire nem való mindez közútra. Egyszóval nem célszerű összekeverni a sportmotort, vagy a sportos motor fogalmát a versenymotoréval.
Ezt a tényt természetesen a Honda is ismeri, és a CBR1000RR blokkja köré egy közúti használat szempontjából igen remek sport-túra motort mutatott be még 2006-ban, az első CBF1000-et. 2010-re a közkedveltté vált modell megújult, ám az alapelgondolás megmaradt: Sportos gyökerekkel és hangulattal rendelkező, ám mindennapi használat és túra szempontjából is praktikus motorkerékpár. A 2010-es modellévű változat ránézésre azonnal megkülönböztethető az elődtől, hiszen a – Suzuki V-Stromon kulminált – cicaszem stílust elhagyták, és egy sokkal dögösebb, CBR600RR-re hajazó lámpatestet és fejidomot kapott a motor. Talán megengeditek nekem, hogy azt mondjam, így sem a világ legszebb motorja, de egyrészt az elődnél jobban néz ki, másrészt a motor hangulata, stílusa semmiképp sem a hivalkodásról szól, így ez a formaterv legalábbis passzol a képbe.
Megváltozott geometria
Az első
métereken feltűnt, hogy igaz a sajtóanyag ígérete: A CBF1000F nagyon könnyen kezelhető, barátságos motorkerékpár. Annak ellenére, hogy kicsivel nehezebb lett mint elődje, nem érződik annak, mert az új váznak is köszönhetően némiképp változott a geometria, és hangoltak a futóművön. Az az igazság, hogy az utóbbi pár év motorjai érezhetően fejlődnek kezelhetőségben, így az új CBF1000 ebben a tekintetben már nem különlegesség, de ez nem von le semmit az érdeméből.
A geometria változása hosszabb lengővillát is jelent. Ez a tulajdonság persze elsősorban nem városi közlekedés során fejti ki jótékony hatásait, hanem tempósabb haladásnál, de erről majd később. Az üléspozíció sportos, épp csak annyit terhelünk a kormányra, amennyi még nem fárasztja a csuklót vagy a derekat. Az ülés egyébként kimondottan kényelmes, ráadásul magassága a 795 milliméteres alapálláshoz viszonyítva 15 milliméterrel növelhető és csökkenthető.
A szélvédelem – ami ennek a kategóriának egy központi kérdése – kétszeresen is példás. Egyfelől kevés olyan motoron ültem, ahol egy ekkora, azaz nem túl nagy plexi ilyen közel tökéletes szélvédelmet nyújtott volna, és ennyire turbulencia-mentes áramlást produkált. Másfelől állítható a magassága, méghozzá szerszám nélkül, egyetlen mozdulattal. Ezt kiváló középútnak érzem a luxus túramotorok kissé túlzó elektromos, illetve más modellek macerás, szerszámot igénylő szélvédőállítása között. Az ember megfogja és egy mozdulattal feljebb húzza, kis gyakorlattal akár még egy piros lámpánál is megtehető.
A CBF1000F egyébként hozza azt, amit a kategóriától el is várható, azaz esőben ha nem állunk meg, nyaktól lefelé a testünk tulajdonképpen száraz marad, és a comb sem lesz vizes. Sajnos a mostani időjárásban volt szerencsém ezt a tulajdonságot többször is lepróbálni… Az utas már nem ennyire szerencsés – már ami az esővédelmet illeti –, ám számára is a kategória engedte kereteken belül kellemes az üléspozíció, és megnyugtató a nagyon masszív, jó fogású hátsó kapaszkodó is. A CBF-et felszerelhetjük dobozokkal is természetesen, amely elengedhetetlen kelléke a hosszabb távú motorozásnak. Számomra remek meglepetés volt, hogy doboz nélkül is tartogat használható méretű pakolóhelyet a CBF, hiszen az ülés alá tekintélyes méretű láncom, és az ülés aljára gumizva még az esőnadrágom is befért.
Kiszámítható erőforrás
Az erőforrás tehát a CBR1000RR-ből származik, azonban egészen más hangolással. Itt sokkal fontosabb az alacsony fordulaton ébredő nyomaték, a kulturált járás, az alacsony fogyasztás, mint a csúcsteljesítmény. 108 lóval gazdálkodhatunk, ami ma soknak egy ezres sportmotorhoz mérve nem nevezhető, de azt gondolom, hogy mégis elég. Különösen ha figyelembe vesszük, hogy a CBF1000F egyik fejlesztési célja épp erőforrásának barátságossá alakítása volt. Ez maximálisan sikerült, a CBF nem ijesztgeti az embert, kiszámíthatóan viselkedik, de azért magas fordulaton pengetve szedi a lábát. Ami még idekívánkozik, az a gyári kipufogó, ami alapjáraton és alacsony fordulatokon kimondottan halk, de az ember ennek a motornak a nyergében valahogy nem is vágyik harsonára.
Egyetlen negatívumra figyeltem fel a CBF1000F nyergében. A váltó – legalábbis Hondához mérten – kissé akadozva jár. Érdekes módon ugyanerről számolt be egy tulajdonos is a saját gépével kapcsolatban, így úgy tűnik, nem egyedi problémáról volt szó. A jelenséget egyébként még zavarónak sem nevezném, csak a márka általános műszaki fényéhez viszonyítva tűnt fel ez a kis csorba.
Jó kompromisszum
A futóművet nem tudtam száz százalékosan letesztelni, mert lassúdefektes lett a tesztmotor hátsó kereke, így az optimális beállításokat csak rövid időre élvezhettem. (Szentendre-Visegrád: mínusz 2 bar). Annak ellenére, hogy ilyenformán esetenként 1 bar alatti keréknyomással motoroztam, kimondottan élveztem a CBF-el a kanyarokat. A futómű az egész motor és az erőforrás hangulatához méltóan nyugodt, de ez itt semmiképp sem a mélaság szinonimája. Lehet vele gyorsan és mélyre döntve közlekedni, de nem lesi árgus szemekkel, hogy hol tudna jól ráijeszteni a motorosra egy kisebb hiba ürügyén. Összességében inkább kényelmes és kicsit puha mint sportos, de hosszútávon fontosabb a kényelem, mint az, hogy egy kanyart 100 helyet 101-el tudjunk bevenni. Azért félreértés ne essék, a CBF1000 semmiképp sem egy lemaradós motor…
Összességében a kategória egyik legjobbjáról beszélhetünk a CBF1000F személyében. Engedi az extremitásoktól mentes sportmotorozást, kellemes vele együtt élni városban és túrán egyaránt, és mindezt egy akár kezdők számára is könnyen kezelhető csomagolásban nyújtja. Az erőforrás teljesítmény-leadása minden tekintetben példás, maga a motorkerékpár pedig számos olyan részlettel büszkélkedhet, amely bizonyítja a konstrukció átgondoltságát és kiforrottságát.
Szia Dani!
Néhány észrevétel a képekkel kapcsolatban:
1. hol van ez a hely? 🙂
2. a legtöbb képnél jó a háttér, de egy páron látszik valami ponyvával letakart halom – ez kiábrándító. Jobban kéne ügyelni a háttérre, nem csak a témára.
3. Sok helyen beégett a tank és a nagyon fehér felületek. Látszik, hogy verőfény volt, meg az is, hogy hófehér a motor, de erre akkor is figyelni kell. Főleg egy ilyen fasza oldalnak. 🙂
Ja, a moci kéne. 🙂
Nem szokásom motorokról rosszat mondani, de ez a design valahogy nem jön be. Kár, hogy a Honda ilyen irányba megy el! A VFR 800 milyen szép volt még 2009-ben. S jött az új 1200-as, ami kissé békára sikeredett. Most meg a CBR! Ez szubjektív vélemény, nem szeretnék ítéletet mondani egy gyártó felett, de nekem nem tetszik…
valahogy valamit igen jól csinál a honda, mert veszik…
…pedig annyira találo a cikk címe, hogy az már szinte fáj: Annyira letisztult mint egy hétig hypo-ban áztatott papírzsebkendő. Ez az a motor amit valahogy nem tudnék szeretni, annyira semmilyen. Egy karaktere van ennek úgy olvasom, kicsit akadozik a váltó, nah akkor legalább valami…. ….de sajnos az is elmúlik pártízezer után, és akkor mi marad? Egy tökéletes mindenes, nem rángat, nem imbolyog, nem agresszív, de nem is puhány…. ….. olyan mint egy szelet margarinoskenyér amikor kicsit éhesek vagyunk.. …elfogadjuk, megköszönjük és megyünk a dolgunkra.
>hol van ez a hely?
Visegrádon, ahogyan a Duna mentén beérünk balkzéz felől.
A 600-as CBF 600.000-el olcsóbb még ABS-szel is. Ha valaki nyugisan akar túrázni itthon, az is bőségesen megteszi és még szebb is