Az ezres sportmotorok sorozatában most a Ducatira kerül terítékre. Legendáját rengeteg Superbike győzelem, elképesztő megjelenése és ehhez hasonló ára alapozza. Vajon ad is annyit, amennyit ígér? Ennek próbáltunk utána járni egy erősen módosított 1098 nyergében a Pannóniaringen.
Az elmúlt hetekben három ezres sportmotort próbáltunk ki a Hungaroringen, és a körözés végére többször is arra jutottam, hogy az olaszok és a japánok más ligában játszanak. Kezes a két soros japán sportmotor és kemény az olasz V4, konkurenciájaként fejben az RC8R-t és a Ducati 1098-at jelöltem meg. A KTM-mel év elején sikerült menni, egy kezes bárány, némi megszokás után, hasonlókat vártam a 1098-tól is. A tesztmotort az importőrtől kaptuk, mivel ők a Pannóniaringen székelnek, egyértelmű volt, hogy ott próbáljuk ki, egy Phoenix-es nyílt nap keretei között. Jó ducatis hagyományokhoz híven, semmi köze nem volt a széria állapothoz, futómű már cserélve lett, és teli volt szórva extrákkal. Ennek külön örültem, így sokkal hitelesebb a teszt, hiszen jellemzően a bolognai sportmotorok nagy része átalakul már élete elején.
A 1098 alapvetően a 916 szellemi öröksége, a keveseknek tetsző 999-et váltotta, fejlesztésénél külön szempont volt, hogy ne is emlékeztessen rá, sokkal inkább a 916-996 jegyeit vigye tovább. Bár nekem tetszett a 999 vonalvezetése is, kétségtelen, hogy a Ducatihoz jobban illik a mostani-régi design. A hasonlóság a korábbi modellekkel tetten érhető a lámpák kialakításánál, de a tank is nagyon hasonlít. Ami szerencsére más lett, az az üléspozíció, ami jelen esetben sokkal kényelmesebb, még 185 cm-rel is, valamint a technika, ami ma már teljesítményben sem sokkal marad el a kategória élvonalától.
Akit ez a külső nem hat meg, annak csak kínai csoppert szabad venni. Versenymotor, amit rendszámmal is hazavihetünk
Az alapból 160 lóerős, Showa futóműves 1098 nagyjából hozza a japánok szintjét, versenypályán, nagyobb nyomatékának és jobb irányíthatóságának köszönhetően teljesen egyenrangú. Tesztmotorunk azonban csak születésekor volt sima 1098, azóta némi fejlesztésen átesett. Legutoljára a Ducati Speed Weeken szerepelt, bár mutatványa kissé unalmas volt, hiszen Bitter Sándorral a nyergében nem bonyolódott véres csatákba, ugyanis senki nem tudott nyomukba érni, így a fölényes győzelem, amit felmutathat, harcban szerzett sérüléseket nem.
Mivel alig pár nappal a jeles esemény után értünk le a Pannóniaringre, még a gumik is azonosak voltak a versenyen használt slickkel, nem beszélve a futómű beállításról. A mostanában újra fénykorát élő, TT legenda Bitter Sándor nem egy puhány 50kg-os pályamotoros, hanem megtermett férfiember, így a futómű a hozzám hasonló utcai motorosnak beton kemény, a 100kg-os rugók szinte észre sem veszik az általam okozott terhelést, még menetközben sem. Versenymotorról beszélünk, így érdemes számba venni a motor extráit.
A kecses hátsót nem rontja le a rendszámtáblatartó, ellenben sokat dob rajta a kipufogó, lengővilla karbonborítása, és a slick gumis Marchesini felni. Az ülés alól az R változat Öhlins gátlója világít arany színben
A sima 1098-hoz képest ezalatt Öhlins futómű van, amit egy osztrák úr hagyott maga után, a sajátjába egy még komolyabb került, Öhlins a kormánygátló is, valamint az R-eseken divat a karbon védi a mattfeketére fényezett R-es lengővillát. A kipufogó karbon Termignoni, de csak a dobok, a rendszer gyári. A versenyidomra egyszerű ülés jár, a lábtartó egy igen drága állítható darab, a váltó pedig… nos, kiiktatva az áttételt, fordítva működik, mint az utcán, szerencsére ezen a darabon csúszó kuplung is van, ami némi védelmet nyújt a hibás váltás ellen.
A fentiek leginkább egy motorosnak lehetnek fontosak, a cAz már a szalonból kitolva is kristálytiszta volt, hogy ez nem lesz egy könnyű nap, a Pannóniaringet alig ismerem, új a motor, és a váltó is idegen lesz, sosem mentem fordított beállítással. A Phoenix-Racing pályanapján rögtön a gyors csoportba kértem belépést (amit utólag is köszönünk!), hátha sikerül felvenni a tempót, egy versenymotorral ciki lenne a lassú csoportban fotózni. Az első körök rettenetesek voltak. Sokkal többet vártam magamtól és a Ducatitól is. Folyamatosan mantráztam, hogy felfelé kapcsolok le, és lefelé fel, de így is sikerült elrontani, szerencsére nem tiltás közelben. Természetesen mindenki gyorsabb volt (készültek a Phoenix kupára), nem találtam az íveket, féktávokat, és a Ducati sem könnyíti meg a dolgom, közel sem olyan kezes bénázáskor, mint egy japán sportmotor. Legtöbbet mégis ilyenkor mutat meg magából, ugyanis kiderül, hogy bár nyomatékos blokkjának köszönhetően utcán ugyanolyan jó, ha nem jobb, mint egy japán sportmotor, pályán nem ilyen egyszerű a helyzet.
Kanyarban és kigyorsításkor is elképesztően stabil. A slicknek köszönhetően inkább egykerekezik, mint driftel, legalábbis az én tempómban. Nem bántam
Egy kávézó előtt, vagy motoros találkozón csak az irigykedő vagy elismerő pillantások között kell választani: van, akinek a szemét szúrja a drágaság, a józanabbak azonban csak a szépet látják, dicsérik tulajdonosa jó ízlését, különösen, ha a módosítások is helyén valók, kezdve a csörgőkígyóként zajongó nyitott kuplunggal a lenyűgöző karbon kiegészítőkig. Mérete miatt ráadásul elég kényelmes is, gondolkodás nélkül elindulnék vele Európa nyugati felébe (keletre nem, mert az úthibákat nem szereti.)
Nem ilyen egyszerű a helyzet a pályán. A Ducati nem egy prosti, ami azonnal ívre fekszik, mint egy japán gésa. Lassú tempónál, ez kb. 2:15 és felette a Pannóniaringen, 2:10 felett a Hungaroringen, sokkal rosszabb vele menni, mint a konkurensekkel. Ennél gyorsabb köröknél kezd el működni, és innentől kezdi átvenni a vezetést. Sokan mondják, hogy egy széria GSX-R 1000 90%-os terhelésig jó, utána egyre rosszabb, a Ducati pont fordítva, 90%-ig nehézkes, és minél keményebben megy vele az ember, annál jobb. Én csak egy-egy elrontott, túl gyors kanyarban éreztem rá erre, elképesztő mennyire finom és stabil, különösen kigyorsításkor nagyon kezelhető.
Ennél a sebességnél egy nehézkes vasdarab. Nem jó vele lassan körözgetni
A slick gumik, ha már felmelegedtek, egy magamfajta amatőr alatt szinte sosem csúsznak meg, ezt kihasználva a délutáni menetre már a féktávokat is provokáltam, ami leginkább azt eredményezte, hogy a szemgolyóm majd kiesett, miközben a fék a fáradtság csöppnyi jelét sem mutatta, ellentétben a széria japánokkal, amiknek pár kör elég, hogy beljebb fogjon az első fék. A monoblokk Brembo az RSV4-en is meggyőző volt. Az üléspozíció azonban teljesen más a két motoron, az RSV4 egy pöttöm 600-asnak tűnik, a Ducatinak van mérete, de ez inkább csak szubjektív érzés, még így is fordulékonyabb, mint egy GSX-R1000, és ami különösen megdöbbentő, hogy mennyivel könnyebb vele magas kanyarsebességet elérni. A futómű is hasonlóan feszes, ugyanakkor a hibákat csak érezteti, de nem adja át egy az egyben, hasonlót csak tavaly éreztem a HMI versenymotorján, amivel Juhász Dávid és Rizmayer Gábor ment különböző bajnokságokon. Kétségtelen, hogy az a Suzuki még a teljes tuninggal együtt is olcsóbb volt, mint a Ducati alapból, de ez a kidolgozáson és az alkatrészeken is látszik. Valószínűleg az enyémnél sokkal nagyobb jövedelem kell ahhoz, hogy egy ilyen szoborszerűen gyönyörű remekművet sima sportmotornak tudjak tekinteni, és igazán keményen és bukásoktól nem félve hajtsam a pályán. Pedig igazán akkor éri csak meg megvenni, ha nem félti az ember. Ma már örülök, hogy kezdőként nem vettem erőn felül egy 749 Dark-ot pár éve akcióban, ami biztos nagyobb élmény lett volna, mint a helyette vásárolt R6-os, és még az is lehet, hogy ma is meglenne, szemben a japánnal, amit egy év után eladtam (bár nem kizárt, hogy vissza fogom vásárolni). Viszont az R6-ot nem sajnáltam használni, pályán sem, városban ingázni, hiszen a japános minőség az elpusztíthatatlanságot sugározza, míg az olaszoknál a minőség inkább a gyönyörű és kétségtelenül színvonalas alkatrészek felhasználásában érhető tetten, és nem kivétel ezalól a Ducati sem.
A robogók másik óriási előnye, ami az SW-T400-as egyik e Igazából nehéz rajta fogást találni, hiszen amikor rossz volt vele menni, akkor én voltam lassú, mire összeszedtem magam, a kellemetlen érzés is elmúlt a motorral kapcsolatban. Segített a fordított váltó, a keménység, a precizitás, az elképesztő dőlésszög, a végtelenül tapadó slick és a szuper műszerfal. Célegyenes végén ugyan kikerültek az ezresek, mint egy bólyát, de a kanyargós részen – márpedig ebből van több egy pályán – csak a felkészített versenymotorok viselkedtek hasonlóan szépen. A 1098 végül bizonyította, hogy megéri az árát: utcán semmi nem jöhet nyomában, ha megjelenésről van szó, versenypályán pedig ideális egy gyors motorosnak, ha a legjobb élményt akarja megszerezni.
Ebben a formában, nem is olyan sok kilométerrel, annyi az ára, amennyit a plexire írtak. 13.000 euró egy használt motorért talán soknak hangzik, de valahol ez is jutányos vétel
Ellenfele ebben csak az RSV4 lehet, mely utcán vérzik el, illetve a KTM RC8R, aminek stílusa még a 999-nél is megosztóbb. Birtoklása ellen két dolog szólhat: a pénztárca vastagsága, ez ugyanis egy drága motor, minden tekintetben, másrészt egy valamire nem alkalmas, ez a pályamotorozás megtanulása a lassú csoportban. Arra kell venni egy hatszázast, azt jobb odaverni is, és ha az már unalmas, jöhet a Ducati!
MŰSZAKI ADATOK | Ducati 1098 TESTASTRETTA EVOLUZIONE |
Motortípus | Folyadékhűtéses, négyütemű, V kettes |
Hengerűrtartalom (cm3) | 1099 |
Furat x löket (mm) | 104 x 64,7 |
Sűrítési arány | 12,5 |
Teljesítmény (kW(LE)/min) | 119,3(160)9750 |
Forgatónyomaték (Nm/min) | 122,6/8000 |
Sebességváltó | Hatsebességes (tesztmotoron:fordított váltó) |
Első futómű | Showa 43mm teleszkóp villa (tesztmotoron: Öhlins), 127 mm rugóút |
Hátsó futómű | Showa rugóstag (tesztmotoron: Öhlins), egykarú lengővilla 127 mm rugóút |
Első fék | Dupla 330 mm-es tárcsafék, négydugattyús Brembo Monoblock radiális féknyereg |
Hátsó fék | 245 mm-es tárcsafék, kétdugattyús féknyereg |
Első gumiabroncs | 120/70 ZR17 |
Hátsó gumiabroncs | 190/55 ZR17 |
Ülésmagasság (mm) | 820 |
Tengelytáv (mm) | 1430 |
Száraz tömeg (kg) | 173 |
Üzemanyagtartály térfogata (l) | 15,5 |
Tesztmotor ára (euro) | 13 000 |