Ünnep volt ez a nap, a sportos motorozás felhőtlen ünnepe. A sajtósok és KTM klubosok egy nappal korábban kipróbálhatták a motorokat, minden kötöttség nélkül ülve egyikről a másikra, a majdnem üres Kakucsringen karistolva gyűjteni a köröket. Beszámolónk csak a legszubjektívebb benyomások leírására szorítkozik, a kiváló, de rövid és kanyargós pálya a KTM sportmotorok potenciáljának csak egy részét képes felszínre hozni, az érdekesebb modellekre az idén még visszatérünk.
A meghirdetett déli kezdésre elsőnek érkeztem, kissé feszélyezett is az üres pálya és a nyálcsorgató flotta együttese. A barátságos invitálásnak engedve, először teljesítmény szerint fokozatosan, később minden kontrollt elveszítve váltogattam a motorokat. A bemelegítő és ismerkedő köröket a 690 Duke-al kezdtem, ami már nem új, de még mindig friss modell. Kényelmes ülése és stabil futóműve az utcán már bizonyított, Kakucsra pedig egyébként is az egyik legjobb választás. Bár szupermotó családból származik, mégis a sportmotoros-térdelős stílusban lehet vele a leghatékonyabban falni a kanyarokat, a testvérmodelleknél merevebb futóműve aszfalton nehezen hozható zavarba. Kezdésnek pont elég volt, ebben a mezőnyben hideg előételnek felel meg.
És ez még csak a kezdet, az SM és Adventure modellek később érkeztek meg a pályára. Te melyikkel kezdenél?
A 990 Superduke látványa kellemes emlékeket idéz, de az R modellnek hívogatóbb a nyerge, azt választom másodiknak. A Duke-hoz képest rendkívül kemény, agresszív és leginkább nehéz motornak tűnik, szinte be kell erőszakolni a kanyarokba. Ez az érzés csak a hirtelen váltás miatt erősödött fel egy pillanatra, pár kör, és már békésen marja az aszfaltot a lábtartó, különösebb dráma és erőlködés nélkül lehet dobni egyik kanyarból a másikba. A két egyenesben a brutális gyorsulás kettes és hármas fokozatban, valamint a két ujjal hasonló lassulást produkáló Brembo radiális fék komoly fizikai terhelést jelent, de soha ne kelljen unalmasabb edzést elviselnem!
A Superduke R tágabb térben érzi igazán otthon magát, ezen a pályán csak mutogatja körmeit. Ha ez a benyomásom a nakedről, vajon mi vár az RC8 nyergében? Hófehér sportmotor, amelynek látványa a tavalyi lábfájásokat idézi, az első szériás motorokon különösen kemény volt a váltó, és agresszív a gázreakció, félelemmel és fájdalommal teli szerelmet kötöttünk akkor. Az elindulás kihúzta a tövist a szívemből. A váltó a legnagyobb japán gyár ezres sornégyes sportmotorját idézi finomságával, ahogy az egyest veszi. Bár a köröket egy fokozatban, váltás nélkül rovom, időnként azért megpróbálom megtalálni a hibát, és nem sikerül, hiába zongorázok a fokozatok között. A hírhedt gázreakció is finomabb lett, talán az agresszivitás pár százalékos feláldozásával egy gokart pályán is kezes, hatalmas űrtartalmú V-kettes erőforrást sikerült alkotni, amit elképzelni nem tudtam a tavalyi tesztmotor után.
Miért nem okoz csalódást a KTM-ekre oly jellemző agresszivitás minimális feláldozása? Mert vár a főétel habbal, a KTM legújabb büszkesége, az RC8R. A motor felé közeledve úgy éreztem magam, mint gyereknapkor egy csokiboltban, azt sem tudtam, melyiket válasszam, mivel menjek még száz és száz kört. Az RC8R tiszteletet és az ezzel járó félelmet váltotta ki belőlem, de akkor is ki kellett próbálni. A sportgumik bizalom gerjesztőek voltak, a motor megjelenése pedig design múzeumba illő. Elfogult vagyok, de R változatban nekem még az olasz konkurenciánál is jobban tetszik, arrogáns, agresszív versenymodell, nyomát sem lelni a békés utcai használat nyomainak – valószínűleg nem is sok fog szenvedni a közutakon, bár ez a kijelentés motorra és motorosra egyaránt vonatkozik. Az RC8R ülése ugyanis kemény, mint egy vasalódeszka, futóműve és irányíthatósága egy bizonyos tempó alatt tragikusan nehézkes.
Precíz, mint egy lézerkard, de Kakucson ennél többet nem árult el magáról az
RC8R
A bemelegítő körök után kevés választott el, hogy hangosan szitkozódva vissza ne toljam a boxba, annyi finom falat között miért ezzel büntessem magam. A fekete szörny azonban egészen más oldalát mutatja a sebesség emelkedésével. Keményen kell igába hajtani, nem sajnálva a gumikat és a féket, hogy élni kezdjen. Amint a térd és a lábtartó leér, az RC8R egy 125-ös sportmotor kezességével szolgálja parancsolóját, hatalmas magabiztosságot ébreszt a motorosban. Talán ez az a modell, amiről nem tudom elképzelni, hogy közúti forgalomba bármi keresnivalója lenne, és hogy egy sima Superduke vagy Supermoto nyomába léphetne bármilyen szempontból. Hangsúlyozom, közúton, ugyanis versenypályán valószínűleg a világ legjobb motorjainak egyike. Ha az ára nem lenne ennyire a elképzelhetetlen a bankszámlám ismeretében, holnaptól ezzel járnék nyílt napokra, és senki motorjára nem vetnék irigy pillantást többet.
A pályamotorok kipróbálása után várt a desszert. Az Adventure, Supermoto R és SMT modellek visszaértek a környékbeli túráról, és beálltak a pályára áhítozó motorok csapatába. Az Adventure-nek itt semmi keresnivalója, ugyan méreteit meghazudtolóan jól fordul, ahogy ezt többen bemutatták, és közismerten a legsportosabb túraendúró címét birtokolja, de keskeny gumijai és terepmotorozáshoz optimálisabb fékjei miatt csak mozgó útakadály egy versenypályán.
Bár ekkor már teljes révületben váltogattam a motorokat, az Adventure kipróbálását meghagyom a terepen jártas kollégáknak, és az új ígéret, az SMT nyergébe szállok. A kényelmes fotel megdöbbentő az RC8-ak után, elképzelni sem tudtam, hogy aznap még ilyen fejedelmi ellátásban részesülök, miközben a lábtartók életét keserítem az aszfalton. Nincs elírás, az SMT, azaz Supermoto Túra megfelel a Kakucson tesztelhető elvárásoknak, azaz ha nem is teljes értékű szupermotó, de a legközelebb áll ehhez valamennyi, túrára alkalmas motor közül. A 185 cm-es magasságomnak éppen csak elegendő a helykínálat, még a sportmotorokon is egy árnyalattal jobban elférek, de nem érezném büntetésnek, ha nagyon messzire kellene indulnom vele. A fejidom szélvédelme érezhető, de mivel a pályán a maximális sebesség is alig valamivel száz feletti, sok értelmét nem látom, hogy a fejidom súlya miatt kevésbé mókás újdonságot kergessem, amikor a püspökfalatot hagytam utoljára.
A 990 Supermoto R az a KTM modell, amit a legjobban vártam. Saját motorom ennek elődje, a 950-es SMR, amihez rengeteg emlék fűz, túrázások, pályázás, napi ingázás, 25 ezer közös kilométer. A 990 SMR először is meglepően szélesnek tűnik, ugyanakkor az ülés puhának. Ezt az érzést nem tudom hová tenni, hiszen az első benyomásom, hogy ezzel akár túrázni is lehet, míg az elődmodell Superenduro R-ről származó nyergében ehhez kell némi mazochizmus. A második pozitív csalódás, hogy mindez nem akadályoz meg abban, hogy két kör múlva ugyanolyan otthonosan mozogjak vele a pályán, mint a sajátommal. Volt ugyanis még egy félelmem, a befecskendező működése, ami a tavalyi 990 Supermotón egyértelműen rosszabb volt, mint a korábbi karbis modelleken, a váltást a környezetvédelem és nem a motorozhatóság javítása indokolta. Az SMT-n még meg volt ez a darabosság, bár nem zavaró mértékben, az R-es szupermotón azonban majdnem hibátlan a rendszer. Nagyon jól adagolható a gáz, a fék, a motor erős és rugalmas, nem találok hibát benne. Elfogultságom nem is engedi, hogy objektív véleményt írjak, talán az árul el a legtöbbet, hogy az SMR-rel annyi kört mentem, mint az összes többi modellel együtt, pedig nem éppen unalmas a kínálat.
A 990 Supermoto R kényelmesebb és keményebben rugózik, mint az elődje, a karbis 950-es. A befecskendező sportos tempóban észrevétlenül jó, de még mindig picivel érzékenyebb, mint lehetne
A megközelítően 100 környi SMR-ezés alatt legalább 1200 kanyart vettem be, nagyjából százszor lóbáltam az első kereket a magasba, és 1-200 gumicsíkot rajzoltam az aszfaltba a gáz segítségével. A lábtartó láthatóan kopott, a gumi széle megégett, az izmaim sajognak, és bár még most is, órákkal később is vigyorgok, picit szomorú is vagyok. Ilyen nap nincs sok egy évben, igazi ünnep, csak a pályán átélhető és átélendő örömködés. De titkon még remélek, hiszen a garázsban a mai élményt megismétlésére ösztönző KTM áll, Kakucs pedig nem szalad el sehová. Május 1. Ha idén nem jött össze, jövőre érdemes rákészülni!
