A rend segítőkész őrei
Nem voltam még tizenhat, az autópályán robogtam és megállított egy rendőr. Mi tagadás eléggé felszökött a pulzusom! Hogy miért, később kiderül, bár biztosan van a kedves olvasónak tippje rá.
Ez volt életem első nagymotorja, mi más lehetett volna, ha nem egy Pannónia. Imádtam az erejét, a méretét, és mindent, amit a motorozás élménye nyújtani tudott.
Azóta eltelt néhány év, sok minden megváltozott, viszont a nagyvasak iránti szeretetem megmaradt. Így lettem tulajdonosa mostani gépemnek, egy Honda Varaderonak.
Hamar rájöttem, hogy a motor önmagában nem ér semmit, számtalan barát, felszerelés, úti cél és nem utolsó sorban technikai tudás szükségeltetik a jó túrákhoz.
Ezen indíttatásomból (mint sokan hozzám hasonlóan) bújom a legújabb kor vívmányát, az internetet. Így jutottam el a Motorozz.hu oldalhoz, amely hamar a kedvencemmé vált. Szóval, amikor időm engedi, olvasgatok. Most is ezt tettem, amikor megláttam egy rendezvény kiírást: vezetéstechnika, baleset-megelőzés.
Még 2007-ben a Kakucsringen
Úgy gondoltam, hogy elég jól tudok motorozni, mégis beleolvastam. Korábban voltam már motoros képzéseken (éppen az Onroad.hu szervezésében), ahol számtalan hasznos dolgot tanultam és könnyen vettem az akadályokat.
Néztem a kiírást és láttam, hogy a Veszprém Megyei Rendőr Főkapitányság szervezi. Ajaj, rendőrök! Elég sok rémtörténet kering róluk, és hát valljuk be, motorral kicsit nehéz a KRESZ szabályait betartva közlekedni. Meg amúgy is, mit tudhat egy motoros rendőr amit én nem?
Na ez volt az a pont, amikor beugrott az a fiatalkori esetem az M3-on. Levettem a sisakot, rám nézett és az volt az első kérdése, hogy hány éves vagyok. Mondtam neki, nem túl sok, a jogsi kérdésig el sem jutottunk, eléggé dühös lett, kaptam rendesen a fejemre. A végén óriási meglepetésemre elmondta, neki is van egy velem egyidős fia, és most elenged, de húzzak le a pályáról nagyon gyorsan.
Jéé, hát ők is emberek?
Minderre visszaemlékezve, rögtön eldőlt: feliratkozás, másnap randevú néhány motorossal, és irány a Szentkirályszabadja melletti repülőtér! Kicsit nehezen megközelíthető, kicsit ijesztő volt a szél, viszont amikor betoppantunk, rögtön látszódott a komoly szervezői munka. Szlalom és ügyességi pályák, sátor-pihenő teával, kávéval, üdítőkkel, rotyogó babgulyás egy bográcsban, egyenruhások hada és motorjaik, civilek a kedvenceikkel szépen, sorban, ahogy illik és nagy örömömre tesztmotorok, végezetül néhány kismotor gyerekeknek.
Az elsőre hihetetlennek tűnő feladatokat a rendőrök könnyedén, erőlködés nélkül mutatták be
A jó időzítésünknek köszönhetően a gyakorlás azonnal kezdődött Homonnai Péter főtörzs-zászlós köszöntőjével (róla később megtudtuk, nemrégiben nyerte meg a Rendőrmotorosok Országos Vezetéstechnikai Versenyét). Néhány mondatban beszélt a motorozás lélektanáról, és megemlített két fő hibát: nem merik eléggé dönteni a motort (ezt én nem is értettem…), és nem használják kellő mennyiségben a féket.
Utána jött a csoport kettéosztása a pályákhoz (azonnal beálltam a nehezebbikhez, úgyis a könyökömön jön ki az egész) és elindultunk bemelegíteni, majd bejárni az akadályokat. Volt ott egyebek mellett szlalom kifejezetten kicsi térközökkel, egy lóhere alakzatú bójacsoport, rázópad, 8-as alakzat, elindulást-kikanyarodást gyakorló felrajzolás. Kis és nagy körök, amelyeket egymásból többször kellett végrehajtani, egy deszka-hinta és végezetül egy csuda-lánc. Ez olyan volt, mint egy ugráló-kötél, amelynek egyik vége egy bójához volt rögzítve, és itt el tudott forogni. A másik végét le lehetett emelni a helyéről és egy kör megtétele után visszatenni. Naná, hogy lábletétel és esés nélkül (na itt érkezett el a nap egyik sarkalatos pontja számomra).
Reparálás és sikerek
Első próbálkozásra kicsit unalmasnak hittem a dolgokat a nagy létszám és a várakozási idők miatt, de egy óra elteltével kellő mértékben kiürült a terep. Talán a feladatok kifejezett nehézsége miatt, talán mert a drága motorokat féltették a tulajdonosok. Kihasználva a lehetőségeket rendületlenül gyakoroltam tovább. A feladatok komolyságára tekintettel, a gépet kétszer sikerült eldobnom (pedig még soha életemben el sem dőltem vele). A másodiknál rögtön megszabadultam bal oldali lábtartómtól, de köszönhetően a bukócsőnek, nagyobb baj nem történt.
Imbuszkulcs mindig legyen nálunk: remek lábtartó-alapanyag!
Csonka motorral nem lehet mit tenni, így kedvesemmel a gulyás felé vettük az irányt. Meg kell hagyni, nagyon jól esett az ebéd, ráadásul kitöltöttünk egy KRESZ-tesztet (mint kiderült, itt is vannak hiányosságok). Evés közben megszületett az ötlet: imbusz-kulcsból és némi szigetelőszalagból kreáltunk egy új lábtartót. Most már lehetett ismét gyakorolni.
Tamás a nap végére nagyon belejött!
Nagy örömömre néhány kanyar után sikerült leküzdeni a fő ellenséget, a láncos gyakorlatot és félelmemet a hintától, majd a rázópadtól is.
Itt éreztem úgy, hogy egy napra ennyi elég és minden jó, ha a vége jó. Gyorsan megízleltem a másik pályát, amely tényleg könnyűnek bizonyult. Azért ez is motor és motoros függő.
Ezután elmentünk és szétnéztünk a tesztmotorok között, évekre elegendő vasak álltak ott: Teneré, RT, Transalp, Pan, XJ, talán GSXF… Valahogy nem is tudtam megjegyezni mind, de a nagy dögöket nyomban kipróbáltuk.
A nap folyamán kiderült, hogy a rendőrök tudnak nagyon közvetlenek, segítőkészek lenni, valamiért ők is szeretnék, ha balesetmentesen közlekednénk és ezért áldozatokat is hoznak. Csupán átlagosnak hittem a motorkezelési tudásukat, de ez a feltételezés nagyon is helytelen volt. Rengeteget gyakorolnak ennél nehezebb körülmények között, és jártasságukról évente kell számot adniuk komoly vizsga formájában. Ezeket a kifejezetten nehéz, nem kezdőknek való feladatokat képesek alapjáraton vagy bal kezes gázhúzással véghezvinni bármilyen motorral!
Összességében elmondhatjuk, hogy gyakorolni nem lehet eleget és elégszer. A ráfordított idő és költségek pedig adott esetben egy pillanat töredéke alatt megtérülhetnek.
