Éppen fotózásra megfelelő helyet kerestem egy nálam lévő tesztautóval Szentendre és Visegrád között, a hegyeken átvezető útszakaszon. A motorosok különösen jól ismerik ezt az utat, viszonylag ritka a forgalom, gyönyörű látványt nyújt és nem utolsó sorban izgalmas kanyarokkal visz át az erdőn. Én magam is rengetegszer jártam arra motorral egyedül, utassal, andalogva, gyorsan, lassan.
Ismerem az utat, minden kanyart, minden egyenest. Vannak akik még nálam is jobban ismerik, mivel sokszor tapasztalom, hogy egy kanyarban a sebességet nem az útszakasz beláthatósága, hanem a bátorság vagy a motor lábtartója határolja. Amit ma átéltem – még ha nem is volt valami nagyon nagy dolog –, az alapvetően meg fogja változtatni motorozási stílusomat és nem csak arrafelé. Azért írom ezt a cikket, mert remélem, hogy másnak is.
Tehát éppen az úton haladtam, amikor megpillantottam, hogy a szembejövő sávban leszakadt egy közepes méretű ág. Egy fiatal pár állt ott, kérdeztem, hogy segíthetek-e, de amire félreálltam az autóval már odébb is húzták az ágat. Azt mondták, egy darabig még várnak, mert úgy tűnik hogy több ág is le fog szakadni. Nem szakadt, úgyhogy tíz perc várakozás után továbbálltak.
Én még ott voltam egy órát (fotóztam az autót) és éppen amikor befejezetem a munkát, hatalmas (értsd: hatalmas) recsegéssel két derékvastagságú útmenti fa dőlt az aszfaltra, annak teljes szélességét elfoglalva. Ez a János forrásnál történt – aki esetleg ismerős arra – egy olyan helyen, ahol Visegrád felől egy viszonylag egyenes útszakasz, Szentendre felől azonban egy kanyar övezi a helyszínt.
Az első autó fentről – Szentendre felől – érkezett, lassan jött, így egy erőteljes fékezéssel, de meg tudott állni az akadály előtt. Bennem azonnal el kezdett dolgozni a félelem, hiszen tudtam, hogy erre gyakran járnak motorosok, és azt is tudtam, látva az útkanyarulatot, hogy még egy normálisnak nevezhető tempóval sem lehet kivédeni ezt az akadályt, nemhogy sportosabb stílusban. Miközben odaértem a fához, felhívtam a tűzoltókat, hogy szóljanak az erdészetnek, hogy takarítsák el a fát. A fánál telefonáltam éppen, amikor érkezett egy újabb autó, – hangsúlyozom egyáltalán nem gyorsan – nyikorgó vészfékezéssel állt meg a már ott álló kocsi mellé húzódva. A fa körül állók már ugráltak félre, úgy tűnt neki fog menni az autónak, meleg helyzet volt.
Szerencsére rövid időn belül érkezett még pár autó, kisebb-nagyobb izgalom árán mind megállt, és addigra már olyan messzire kígyózott a sor, hogy az egyenes szakaszból is láthatók voltak az álló autók, így nem kellett figyelmeztető jelzést elhelyezni az úton. Mindez pár perc alatt történt.
Meg kell mondanom, számomra az a pár perc maga volt a pokol. Annyira féltem, hogy jön egy motoros, és valami szörnyűség fog történi, hogy el nem tudom elmondani. Aztán, ahogyan telt az idő, hatalmasra duzzadt a kocsisor, egyértelműen az egyenesben álltak az autók, nem lehetett elnézni, így megnyugodtam.
A történethez hozzátartozik, hogy Visegrád felől – a biztonságosabb, belátható oldalról – is érkezett pár autó olyan sebességgel hogy nem voltunk biztosak abban, hogy meg fog állni, pedig nem jöttek nagyon gyorsan.
Aztán megérkezett egy helybéli csapat, akik motorosfűrésszel feldarabolva, pecek alatt eltüntették az akadályt. Szerintem nem először történt arrafelé ilyen…
Hogy mi ebből a tanulság? Motoros barátaim, tudom hogy rengetegszer járunk arra. Van aki normálisan, van aki olyan sebességgel, ami nem közútra való, de e történet szempontjából majdnem mellékes. Az esemény mellett mindkét oldalon tuskók sorakoztak, nem ez volt az első mostanában kidőlt fa. Amíg ott voltam az erdőből hasonló reccsenéseket hallottam, bent is dőlt a fa. Amit ebből ki akarok hozni az az, hogy számomra most már egyáltalán nem tűnik extrém, különleges esetnek, hogy az útra dől egy fa. Ott azon a helyen, ledöntött motorral vészfékezni, ha nem is lehetetlenség, de ahhoz nagyon közeli történet. Menekülési útvonal pedig nincs.
Sokan mennek arra – mindegy hogy gyorsan van lassan – azzal az érzéssel, hogy ismerik az utat, biztonságban vannak. De ki tudja előre, hogy mikor dől elé egy fa? Ha ez az eset nem ma csütörtökön, hanem hétvégén történik, egészen biztos, hogy tragédia a vége.
A sors gondoskodása, hogy amíg az akadály ott volt az úton, egyetlen motoros jött arra, ő is Visegrád, a biztonságosabb irány felől, egészen lassan, egy chopperes volt. Amikor eltakarították a helybéli erdészek a fát, rögtön utána arra jött egy motoros barátunk. Amikor elindultam vissza Szentendre felé, jött szembe egy másik motoros barátunk, egy kék-fehér Gixxerrel. Ha nem is VB tempóban, de nem is csigalassúsággal. Nem dramatizálom túl, higgyétek el, valószínűleg egy órán múlt az élete. Ha magára ismer a cikkből, hát örüljön a szerencséjének!
Az egyszerű tanulság pedig természetesen az, hogy mindig olyan sebességgel haladjunk, amellyel meg tudunk állni egy ilyen útakadály előtt is, még akkor is ha adott esetben ez majdnem lépéstempót jelent. Egy autós beleáll a fékbe, ott van az ABS az ESP, tud lassulni és manőverezni a kanyarban. Egy pánikfékező motorossal egészen más a helyzet. És ha jelentősen le is lassul, pártíz kilométer/órás sebességgel is elég nekicsapódni a többmázsás fának, hogy egy életre megtanulja a leckét.
Vegyétek komolyan ezt a történetet, remélem a képek jól visszaadják a helyzetet. Jusson ez eszetekbe, és ne csak ezen a lepencei szakaszon, hanem minden kanyar előtt! Semmi nem történt csak kidőlt egy fa. Még a hírekben sem lesz benne. De ha éppen arra jött volna valaki kétkeréken fentről… belegondolni is rossz.