BMW Bike Maraton a győztes szemszögéből, avagy: kicsi a bors, de aláz!

Kornél barátom mentett meg az Erő sötét oldalának karmaiból 15 éve, én ugyanis egy Yamaha Aerox robogót akartam venni, ő viszont rábeszélt egy 125-ös Yamaha „postás” motorra. Tíz évvel később tettem csak le a nagymotor vizsgát, egy Kawasaki ZR-7 volt a tanuló motorom. A jogosítvány megszerzése után azonnal a hasznaltauto.hu-t bújtam, kék, fejidomos ZR-7s motort kerestem. 2012. április 1-én autóztunk el Szombathelyre, végül el is hoztuk a kiszemelt példányt friss műszakival, lealkudva.

Az SR125 – 10 évesen, az eladás előtt nem sokkal

45’000 kilométerrel később, idén áprilisban küldte át Kornél, hogy lesz egy BMW Bike Maraton nemzetközi motoros túraverseny, ki szeretne jönni a haverok közül. Az osztrák utak minősége, vonalvezetése, az emberek vendégszeretete mindig is bejött, nosza, menjünk! Közeledett a 72’000 kilométer a Kawasakim órájában, esedékessé vált a a következő nagy szerviz, sebaj, két hét van még a versenyig. Majd jött a lesújtó diagnózis: a szívószelepek beverődtek, cserélni kell. Az alkatrészt megrendelték, de a verseny előtt két nappal még sehol, SOS kell egy motor! A Kawasaki Magyarországnál érdeklődtem, telefonban először úgy értettem, hogy J300-as (robogó) van csak szabadon, egye fene, ha ló nincs… de aztán kiderült, hogy Z300!

A Kawasaki ZR-7s valahol Horvátországban, 2013-ban

Z300? Gondoltam félúton lesz a 125 és a 738 köbcenti között, kicsit szomorúan gondoltam szívbeteg motoromra, de akkor még nem tudtam, hogy békaemberekkel fogok találkozni… A verseny előtt egy nappal a XI. kerületi Méhész utcában még látszott a pár nappal korábbi vihar ténykedése, kidőlt fák, üvegcserép, de az alig féléves motor már kint várt. A kaució fájdalmas leszurkolása után gyors ismertetés, a legtöbb időt a tanksapka helyes használata vitte el. Pár perccel később már az Egér úton találtam magam, úristen, matricát kell vennem, majd irány az M7. Nagyobb, idomos géphez szokva feltűnt a plexi hiánya, és hogy nincs a motornak „eleje”, de meglepett a Bódis dob mackós brummogása, és illetlen durrogtatása is. Az autópálya tempó sima ügy a kis gépnek, sőt az előzéshez sem kellett a 125-ösnél megszokott megfontoltság, a 6 váltófokozat kellő rugalmasságot biztosít a lelkesen tiltásig pörgő kis blokknak.

Szívás…

Másnap reggel 7-kor indulás, találkozó Kornéllal, majd Csesznek felé vesszük az irányt, a cél Győr. A BMW Leier szalont könnyen megtaláljuk, gyors regisztráció, majd irány a motorokat és magunkat is megtankolni. A 15-ös sorszámot kaptuk, így körülbelül 11:30-kor vághatunk neki az útnak, az egyes csapatok 2 perces különbséggel indulnak egymás után. Az eligazítás precíz, mindenre kitér. A szabályok kemények: kilométerenként 1 büntetőpont jár, ha megtett utunk hossza eltér a szakasz tényleges hosszától, 50 pont egy kihagyott ellenőrzőpont, a speciális szakaszokon az átlagsebességet is számít, az előírt sebességhez képest a „gyorshajtás” 10 büntetőpontot jelent kilométer/óránként, ha pedig lassabban haladunk 2 büntetőpont jár. (Ha tehát egy speciális szakaszon 5 kilométert tekergünk valahol, majd a kijelölt 57 km/h helyett 60 km/h jön ki átlagnak, máris begyűjtöttünk volna 35 hibapontot, és Hasta la vista, dobogó!)

Regisztráció után, az esélytelenek nyugalmával

Az itiner számomra elsőre csupa ákombákom, és kiderül, egyedül hamar elvesznék, hiszen nem véletlenül van a kis rendőrlámpa piktogram mellett STOP tábla jelzés is. Azokat a lámpás kereszteződéseket kell figyelembe venni, ahol STOP tábla is van, ahol nincs, az most nem számít. Most esik le, hova is keveredtem, itt nagyon észnél kell lenni! Nehezen vergődünk ki Győrből, minden lámpa piros, kétségbe is esem, hogy a következő páros már a nyakunkon, de utána észreveszem, hogy ők kisebb rajtszámmal indultak. Na ja, azok a fránya kis STOP tábla piktogramok!

2-4. pont lámpás kereszteződés ÉS stop tábla

Később utolérünk több csapatot, kicsit illúzió romboló is hogy együtt vonatozunk. A kedélyeket hamarosan felkorbácsolja egy kis hiba a mátrixban: sárga templomot kell keresnünk, majd utána egy focipályát. Viszont a templom, ahol megállunk, szürkés, sárga csíkokkal. Na akkor ez most sárga vagy sem? Végre valami, amiért nem lehet a kormányt hibáztatni! GPS elő, tovább menjünk, vagy kanyarodni kell, majd jön egy néni, hogy eddig mindenki bekanyarodott, menjünk mi is bátran arra. Hamarosan észre is veszünk egy focikaput, nagyon rég nem örültem ennyire fedetlen sportlétesítmény látványának…

Sárga templom? (forrás: Google Street View)

Kicsit kábán futunk be az első ellenőrző pontra, csak rövid pihenő engedélyezett, és máris jön az első speciális, időre és vérre menő szakasz. Matek, fizika mindig is jól ment, kész is a haditerv, egyértelmű a cél, hajszálnyival lassabbnak kell lennünk, mint az előírt átlagsebesség. De motorozás közben hogyan osszak fejben 57-tel, meg 62-vel? A telefonomon van ugyan GPS, de vagy 100 kilométer óta nem számolja a megtett utat – Steve Jobs anyukájára gondolok.

Fogynak az itiner lapjai, az üzemanyag, és talán a lelkesedés is egy kicsit

Gyönyörű tájakon, érdekes helyeken visz az utunk, de újra és újra deja vu érzésem van, mintha korábbi túrákon jártunk volna már itt. És tényleg elrobogunk egy étterem mellett, ahol az eddigi legfrappánsabb wifi jelszó láttam: „15ee82148b13a7566ebca216e9”. Este, mikor végre beérkezünk, muszáj megkérdeznem, különben hülyén halok meg: ki az a Gömbi? Az utolsó körforgalomnál ugyanis annyi az instrukció, hogy keressétek Gömbit! Mint az a három búbánatos kagyló a Pusztítóban, mi meg még mindig papírt használunk…

Ne piszkálj, mert megharaplak!

Este a szobánkat alig találjuk meg, az étteremről nem is beszélve, külön térképet adtak ahhoz is, hogy megtaláljuk. Menzai koszt, sörrel leöblítve, koedukált zuhanyzó, de lányok sehol, a hostess lányoknak persze lovagiasan felajánlottuk, hogy nálunk van egy szabad ágy, ha nem tudnák hol álomra hajtani a fejüket. Hagyjuk a hülyeséget, reggel 4:30-kor indul az első csapat, mi nagyjából 5:00-kor.

Előkerültek a fejlámpák

Éjjel 1 óráig tart a zsivaj, mint egy rendes koleszban, hajnali háromkor meg kimegy az álom a szememből, négyig csak forgolódok. Az első indulók már lent szorgoskodnak, melegítik a motorokat, vagy csak a versenytársakat akarják pszichológiai hadviseléssel gyengíteni.

Ellenőrzőpont a 6. szakaszon

A második napi etap érdekesen alakult, több esetben ugyanazon a szakaszon mentünk oda-vissza, keresgéltük a hordót a falon, barack színű házat, mert egy-egy kereszteződéstől arrafelé kellett menni, ahol ezeket megtaláltuk. Sok esetben a csapatok együtt, egymást segítve haladtak tovább. A szűk, kanyargós hegyi utakon folyamatosan jöttek szembe a később, vagy korábban indított csapatok, de nagyon fegyelmezetten, egymás zavarása nélkül zajlott a futam.

Csajok a motoron

A pihenők alkalmával is baráti légkörben folyt a beszélgetés, külön köszönet az egyetlen tisztán női csapat hölgy tagjainak, akik egyébként tisztességgel helytálltak, hogy segédkeztek Kornél barátom nyakcsigolyáit megmasszírozni.

A befutónál az elmaradhatatlan hostess lányok, és fényképészek vártak mindenkit

A jó minőségű osztrák aszfalt után Röjtökmuzsaly felé hamar visszacsöppentünk a magyar rögvalóságba, a kis Kawasaki megvadult póniként próbált ledobni hátáról, az útvonal miatt pedig hol a Közútkezelő felelős beosztású dolgozóinak, hol pedig a szervezőknek a közeli hozzátartozói kezdhettek heveny csuklásba. Végül itt gyűjtöttük be a legtöbb hibapontot, amikor elfogyott az instrukció az egyik lapon, egy vasúti átkelőnél, megálltunk. Pechünkre onnan talán két kilométerre volt az utolsó speciális szakasz vége egy kis kocsmánál, ahol legalább egy kis alkoholmentes sörrel öblíthettük le az út porát.

Lassan gyűltek a motorok a célban

Innen még több, mint 50 kilométer volt a célig. Mi motorosok elcsigázva, összetörve, míg hűséges paripáink (Suzuki V-Strom alias DL-650, és a kis Kawasaki Z300) egy csöppet megszomjazva, de töretlen lendülettel repítettek minket a célig.

A kupák és az érmek

A korábban beharangozottnál is tovább tart a rengeteg adat feldolgozása, izzanak az Excel táblák, lassan beérkezik az utolsó csapat, bár most nem az utolsókból lettek az elsők.

Tiszta főnyeremény!

Szokás szerint hátulról történik az eredményhirdetés, az utolsó csapat lett az utolsó, 426 hibapontot gyűjtöttek. Ennek ellenére komoly tapsot kapnak a közönségtől, mindenki tudja, hogy mennyi veríték tapad minden egyes hibaponthoz. A lányok csapata végül 20. lett, gratulálunk Emese, Zsófi és Gyöngyi! A 10. helyezéstől felfelé már csak néhány pont választja el a csapatokat, mindössze 64 hibapontja van a 10. helyezett csapatnak. Már csak a dobogósok vannak hátra, de a nevünk még nem hangzott el. Hűha! A bronzérmes csapat mindössze 33 hibapontot kapott, csupán kettővel többet mint a második. Már csak a győztes van vissza. Kornélra nézek, vagy kizártak bennünket, mint méreten aluliak (296 köbcentiméter), vagy mi nyertünk volna?

A Kawasaki Z300 a kupával és az éremmel: kicsi a bors, de aláz!

És IGEN, megcsináltuk, 26 hibaponttal 2 fős csapatunk nyert! A szervezők nem tudhatták, hány fős csapatok kerülnek a dobogóra, furcsa módon 3 serleget és 3 érmet kapunk, bár tény, hogy motorjaink is megérdemelték a díjakat. Azonban a sors furcsa fintora, hogy az első napon kieső 12-es rajtszámú csapat pár tagja nem hivatalosan ugyan, de folytatta a versenyt, és mindössze 26 hibapontot szereztek, azaz holtverseny lenne! Kornélra nézek, te, kettőnknek 3 serleg és 3 érem jutott, mi lenne ha… Mi sem természetesebb, átadjuk az egyik serleget és érmet, és szívből gratulálunk a szétzilálódott csapat jelen lévő tagjainak! Anno a kisfiammal én is láttam a Verdák című rajzfilmet párszor…

Az eredményhirdetés nagyon boldog vége

Az eredményhirdetés után persze van egy kis visszhangja, hogy lelkes amatőrök egy nem egészen 300 köbcentiméteres kölcsön motorral nyertek, a „kis pucér nindzsa” elagyabugyálta a rettenetes vadászsólymot is, de az élet színes! A Z300-as remek kis motor, őszintén sajnálom, hogy vissza kell adnom holnap! Esetleg, ha eladó lenne, és lehetne valahogy egy dobozt rakni rá, megvehetném asszonynak, és ha mégsem érne le a lába róla, használhatnám én!

VÉGE…

A vége főcím alatt, bakiparádé helyett egy gondolatot engedjetek még meg nekem, míg mennek a betűk. Jó volt látni ennyi vidám embert, küzdeni akarást, kitartást, fiúkat-lányokat egyaránt. Mindenkit csak bátorítanék, jöjjön el a következő 24 órás futamra, új oldalról ismerheti meg önmagát, és remek barátságok kezdődhetnek el így!