Tesztek

Botsáska a világ körül

2008. december 24., szerda

Nagyon vártam ezt a motort. Talán semmit ennyire ebben az évben. Hiszen első ránézésre, sőt első üléspróbára is a Yamaha Teneré az a kétkerekű, amely alkalmas a hosszabb túrákra és a könnyű terepezésekre is, így közel áll a szívemhez. Aztán végre beindíthattam, és nekiindultunk. (…)

Elolvasom »
Teszteltük az új Yamaha Tenerét

A vágy villamosa

2008. december 01., hétfő

Az automata órák, a Milka csoki, a jólét, no meg természetesen a környezetvédelem hazájából érkezett az első teljesen elektromos motorkerékpár, amelyet sorozatban gyártanak, és amely Magyarországon is megvásárolható. Kitörő lelkesedéssel vártuk a tesztet, hiszen belekóstolhattunk a lehetséges jövőbe.

Elolvasom »
Kipróbáltuk az elektromos endúrót

Hirdetés

Tudathasadás

2008. november 22., szombat

Kanyarodjunk egy pillanatra a kategória eredeti profiljához! A legelső kérdőjelem, hogy mi szükség egy olyan robogóra, amely négy másodperc alatt van százon, és „végre” vígan üti a kétszázat. (...)

Elolvasom »
Teszteltük a 75 lovas Gilera robogót

Új dimenzió

2008. november 20., csütörtök

Maga Michael Schumacher pedig a következőket nyilatkozta: „Motorkerékpárt csak akkor vezetek, ha magamat biztonságban tudhatom. Ezért támogatom a Schuberth-et a még biztonságosabb sisakok fejlesztésében. És ez az összes utcai motoros hasznára válik. Legyen igaza!

Elolvasom »
Teszt - Schuberth C3, a legcsendesebb bukósisak

A body builder

2008. november 14., péntek

A nagy Hornethez hasonló teljesítményű motorkerékpárokat könnyen gondolja valami fékevesztett ördögmasinának az, aki még nem próbált ilyet. A valóság azonban, hogy egy jó futóművel rendelkező motorkerékpár megdöbbentően barátságos tud lenni, még akkor is, ha a belepakolt lóerőket nézve az ember ezt

Elolvasom »
Teszteltük: Honda CB1000R Hornet

A terep gigászai

2008. szeptember 21., vasárnap

Néhány éve két európai motorgyártó minden korábbinál hatalmasabb hard-endurókkal jelent meg a piacon. A próbálkozást nem kísérte siker: a két modellt ma már nem gyártják. A KTM 950 Super Enduro és a BMW HP2 pedig bizony megér egy komolyabb misét! (...)

Elolvasom »
A terep gigászai

Bájos rémek

2008. szeptember 08., hétfő

Azt gondolom, hogy a B-King és a Hayabusa semmiképpen sem egy kategória, ám bődületes teljesítményük elegendő okot ad arra, hogy mégis egy összehasonlító tesztben emlékezzünk meg a két motorkerékpárról. Az is igaz, hogy mindkét motor annyira extrém, annyira távol van attól, amit emberinek nevezünk, hogy

Elolvasom »
Teszteltük a közel 200 lovas Suzukikat

Hirdetés

Ígéretes jövőkép

2008. szeptember 02., kedd

A KTM ígérete szerint az új 690-es endúrójuk közelebb került a többcélú felhasználáshoz, mint alapvetően a terephasználatot kedvelőket előnyben részesítő elődje. Egy kimerítő menetpróbával igyekeztünk a végére járni, igaz-e a gyár ígérete. (…)

Elolvasom »
Teszteltük: KTM 690 Enduro

Ikerdugós mindenes

2008. július 28., hétfő

A Yamaha TDM megjelenésekor megteremtett egy kategóriát, amelyben a mai napig egyedül lézeng. Ez a motor minden és semmi egyszerre. Régebben még mint potenciális vásárló is szemeztem vele, de aztán próbakör sem lett a dologból. Így érthető módon nagyon vártam a tesztet.

Elolvasom »
Teszteltük: Yamaha TDM900

A szonda

2008. június 25., szerda

A Honda DN-01 láthatóan igen nagy becsben van, hiszen még a márciusi motorkiállításon is körbe volt kerítve, hozzá sem lehetett nyúlni. El is csodálkoztam, hogy ilyen hamar kaptunk tesztmotort, amelyre a szokásosnál is jobban kellett vigyázni, hiszen ha jól tudom, ez az egy volt belőle az országban. Azt kell mo

Elolvasom »
Teszteltük a csodát: Honda DN-01

A biztos pont

2008. május 27., kedd

Mint már ezerszer leírtam: kedvenceim a kis túraendúrók. A Hondát mint márkát nagyra tartom, így nem csoda, hogy igen kíváncsian vártam a Transalp 2008-as modelljét, az XL700V-t. Jó néhány száz kilométert belehajtottam elsősorban országunk északi hegységeiben motorozva és használtam bőséggel fővárosun

Elolvasom »
Teszteltük: Honda XL700V Transalp

Tinédzser lamúr

2008. május 26., hétfő

Eddig az A1-es kezdő jogosítvánnyal rendelkező motorosokkal – főleg ha nem robogóra vagy valamilyen kis scramblerre, hanem ízléses sportmotorra vágytak – elég mostohán bántak a gyárak. A Yamaha színre lépésével rendkívül üde színfolttal bővült a kategória. (...)

Elolvasom »
Kipróbáltuk: Yamaha YZF-R125

Hirdetés