Háromfős magyar motoros csapat indult Marokkóba 2007. szeptember 26-án, teljesen saját erőből, kísérőautó nélkül, minden szükséges felszerelést a motorokon szállítva. Sok viszontagság ellenére 2007. október 20-án sikeresen hazaértek a hosszú, ám élményekben gazdag útról. Most következzen az első sz
Elolvasom »Sajnos továbbra sem érkeznek maradéktalanul jó hírek az afrikai kontinensen motorozó barátaink, Sulyok István, Szűcs Attila és Szörényi Zoltán felől. Esések és műszaki hibák nehezítik az egyébként csodálatos utazást, melyről végre képes beszámolót is készíthetünk.
Elolvasom »Gondok nehezítik afrikai túrázóink helyzetét.
Elolvasom »Lelkünk mélyén biztosan mindannyian vágyunk rá, hogy egzotikus, idegen tájakat fedezzünk fel. Mivel motorosok vagyunk, ezt praktikusan motorral illik tennünk. Mégis nagyon keveseknek adatik meg, hogy valóban idegen földrészekre motorozzanak el. Három barátunk éppen úton van Afrikába, így beszámolunk terveikrő
Elolvasom »A Banditok látványos átalakuláson mentek keresztül az elmúlt időszakban, amely elsősorban az erőforrásokat érintette. A tradicionálisan lég-olajhűtéses motorok kisebbikét, a 650-est is folyadékhűtésűvé alakították és a karburátorokat is hiába keressük. Ez azonban csak egy része annak, amiért a Bandit
Elolvasom »A BMW igazi mindenes motornak szánja ezt a kétkerekűt. Járjunk vele munkába, menjünk túrázni, ha pedig elfogyott az aszfalt, bátran hajtsunk be az erdőbe! A korábban már bemutatott Xmotoval közös alapokon lévő 650-est teszteltük.
Elolvasom »Az elmúlt időszakban több hír is érkezett, a benzin és a dízelmotorok sajátosságait ötvöző, nagyon ígéretes erőforrások prototípusairól. Legismertebb a Mercedes-Benz Diesotto, amely 1,8 literes létére 238 lóerős, és 6 litert fogyaszt mindössze a méretes S-osztályban. Hogy csinálja?
Elolvasom »Nemrég beszámoltunk a 2007-es BMW MTM 24 órás túraversenyről. Alapjaiban hasonló megmérettetés a Szallerbeck Bike Maraton, hiszen ez is a 24 órán át tartó motorozásról szól. Azonban olyan sok az eltérés a két viadal között, hogy számunkra nem volt kérdéses: mindkettőn ki kell próbálni magunkat.
Elolvasom »A Honda kimondottan a kezdő motorosok és a hölgyek részére fejleszteti a nagy sportmotorok stílusjegyeit magán viselő, és így igen divatos kis belépőmodelljét, a 125-ös CBR-t. Mennyire felel meg a kitűzött céloknak, és vajon mennyi köze van a nagyobb lökettérfogatú felmenőkhöz? Ezekre a kérdésekre keres
Elolvasom »A 2006-os évben új kategóriában jelent meg a BMW: a közepes teljesítményű sporttúra szegmensben. Rögtön két új modellt dobtak piacra: a sportos F800S-t, és túrásabb változatát, az ST-t. Tekintve, hogy ez az osztály igen telített, nagyot kellett alkotni a sikerhez. Tavaly volt alkalmam kipróbálni az F800S-t
Elolvasom »