ducati

cimke

ducati

cimke
Thumbnail
Felvarrják a legnagyobb olasz utazó ráncait

Felvarrják a legnagyobb olasz utazó ráncait

Először is bejelentették, hogy az új modellévben is marad az S és a Pikes Peak Edition. A PPE annál is inkább, mert idén először sikerült megdönteni a 10 perces álomhatárt az 1916 óta rendszeresen megrendezésre kerülő, a húsz kilométeres távon 156 kanyart magába foglaló hegyi felfutón.

Új Ducati Multistrada 1200S Granturismo: minden paraméterében javult egy kevesetA legfontosabb műszaki változások: második generációs Testastretta motorblokk, fejletteb ABS, valamint az S vezióknál félaktív Skyhook felfüggesztés (DSS). Az eddig is high-tech-nek számító gépen a ride-by-wire fojtószelepvezérlés és a nagyon fejlett kipörgésgátló rendszer (DTC) is a felszereltség része.

A Pikes Peak Edition dögösségén is csavartak még egy kicsitAz új gép csomagterét megnövelték, további LED-es világítást kapott, fejlesztettek a szélvédelmén – így nőtt a menetkomfort is -, és sport-túra gumikkal jön a gyárból, míg a Pikes Peak Edition egy nagyon eltalált fényezéssel kerül boldog tulajdonosaihoz. A motoroknak van sport-, túra-, városi- és terep üzemmódjuk, valamint a komplett futómű minden egyes paraméterét tekintve elektronikusan állítható lesz.

Igazi ducatisták nem kérdés, melyik színt választják majdAz új Multistrada 1200 modellek várhatóan a jövő év elején kerülnek a hazai kereskedőkhöz. Kérdés, hogy az eddig sem olcsóságáról híres motorcsoda mennyire lesz képes elcsábítani a vevőket a népes konkurencia ugyancsak nem rossz, és lényegesen olcsóbban elérhető modelljeitől.

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Az ehető Ducati és társai

Az ehető Ducati és társai

Nagy divatja van minden érdekes dolognak, mindennek ami furcsa, ami az átlagostól eltér. Ilyenek a formatorták. Nem egyszerű egy-egy ilyen darabot létrehozni de a látvány önmagában megéri.

Évci szülinapi torája: igazi kolbászzsír-metál Hornet (a galériában további remekművek találhatók)Nem csak a látvány maga, mert ez kevés lenne, az ízeknek is ott kell lenni. Eleve nem kis kihívás egy szép torta elkészítése, pláne ha a kedves megrendelőnek extra igényei is vannak. Sokan már idehaza is mesteri módon űzik ezt az igen bonyolult iparágat. Vannak a közkedvelt mesefigurákat ábrázoló torták, hölgyeknek táska, cipő, kiegészítő, és sok minden, állatbarátoknak akár cicás, kutyás torta is.

A csúcson kétségkívül a füstöt eregető Ducati helyezkedik el. Igen, ez is egy torta!Keresgéltem, mert szerettem volna egy ismerősnek átküldeni valami jópofa kis tortát ebben a témában. A talált képmennyiség egészen hatalmas, a torták kinézete, alakja, mérete is igen változatos. Mindenféle stílusban találni motorokat is: chopper torta, Hornet torta Évci 25. szülinapjára (igazi kolbászzsír-metálban!), kisebb-nagyobb jeleneteket bemutató torták.

A vendégseregnek leesett az álla, de még a híradások is beszámoltak róla (lásd a videót)Megdöbbenve találtam meg a világ eddigi talán legnagyobb, motort ábrázoló formatortáját, amely még úgy is néz ki, mint ami működik. Egy igen rendhagyó esküvői tortáról van szó. Bob Parsons, a GoDaddy.com alapítója és Renee LaBelle 2011. október 24-én keltek egybe – az ő esküvőjük nem éppen hagyományos kellékéről van szó.

Biztos finom volt, de azért fájó szívvel vághatták fel. Remélem, a bukót legalább eltették emlékbeBob barátai egy nem mindennapi legénybúcsút tartottak: egy 5’200 mérföldön át tartó motoros túrát tettek meg közösen. Ezután az esküvőjén meglepték ezzel a remekművel, amelyen még Bob egyedi sisakja is látható. A motor funkcionális, hiszen a torta készítője megoldotta, hogy hangot is adjon, sőt a kipufogón át füstöt is eregetett.

Gratulálunk az alkotónak igazi mesterművéhez!

Elolvasom
/ / /

Thumbnail
Ducatival a felhők közé – mint az állat!

Ducatival a felhők közé – mint az állat!

Mint arról a közelmúltban olvashattatok, a világ leghíresebb hegyiversenyén, a Pikes Peaken idén a Spider Grips Ducati mindkét pilótája áttörte a lélektani 10 perces álomhatárt – motorosokként először. Igaz, ehhez szükség volt arra is, hogy a 2012-es évre a verseny teljes, közel húsz kilométeres szakasza aszfaltos legyen. A felvételen a második helyezetett, 9:58-as időt elért – amúgy hatszoros győztes – Greg Tracy szemével láthatjuk, milyen a Pikes Peak belülről.

A képre kattintva minigaléria nyílik, amelyben Greg Tracy megfigyelhető másik kanyartechnikával isÉrdemes megfigyelni Tracy motorozási stílusát: kanyartípusok függvényében kombinálja a szupermotós és betérdelős technikát. Ugyanakkor ha végignézzük a teljes tíz perces menetet (érdemes!), választ kapunk arra is, miért lett a Pikes Peak neve „verseny a felhők közé”. Tessék hátradőlni, és élvezni a képeket!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Persze hogy a Ducati nyert!

Persze hogy a Ducati nyert!

Carlin Dunne és a Ducati Multistrada végig dominálta a 2012-es versenyt, hiszen a legjobb edzésidő után fölényesen megnyerte a versenyt is. A gyár szempontjából pedig igazi fegyvertény, hogy az első négy hely mindegyikét az ő motorjaikon szerezték meg. Ha már ilyen jól felvezették az idei versenyt az Audival közösen, legalább nem beszéltek a levegőbe!

A verseny képe jelentősen megváltozott az eredetihez képest, de ettől még ugyanakkora dicsőség megnyerni. A 2012-es győztes: Carlin DunneDunne és csapattársa, a hatszoros Pikes Peak bajnok Greg Tracy 10 perc alatt tette meg a versenytávot, amely a tavaly felállított 11:11,32-es csúcsot igen jelentős mértékben faragta le. Igaz, az idei az első év, amikor egyetlen métert sem tettek meg a híres vörös murván a versenyzők. Ennek is köszönhető az új, 9:52,819-es időeredménnyel jelzett frenetikus idő. Ez annyit tesz, hogy a győztes helyenként a 230-at is átlépve száguldotta végig a 19’872 méteres távot, közben bevéve laza 156 kanyart (köztük néhány elég szigorú visszafordítót). Átlagsebessége is hihetetlen (főleg a videókat elnézve): 120 kilométer/óra fölött van egy kevéssel.

A célbafutás pillanata: először tíz percnél gyorsabbanDominique Cheraki, a Ducati North America igazgatója azt mondta: „A ducatisták a világ minden részén ünnepelnek. Három éve a vegyes útburkolat miatt választottuk a Multistradát versenymotornak, azonban most, hogy a teljes táv aszfalton zajlik, most is szentül hittünk benne, hogy ez a megfelelő gép a győzelemhez. A Spider Grips Ducati kettős győzelme és az új rekordok fényesen bizonyítják mindezt.”

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Egymás ellen a Ducati, az Audi és a HEGY

Egymás ellen a Ducati, az Audi és a HEGY

Idén rendezik a jubileumi, 90. Pikes Peak hegyiversenyt. A korábban kizárólag vörös murván, ma már nagyobb részt aszfalton zajló, hatalmas szintkülönbséget (a 20 kilométeres távon közel 1’500 métert!) legyűrő felfutó történetében az Audi hatalmas győzelmeket ért el. Akik emlékeznek a híres ős-Quattrora és bizonyos Walter Röhlre, azoknak nem kell mesélni erről. Akiknek nincs meg, érdemes utánanézni, akár megtekinteni a Race to the clouds (Verseny a felhőkbe) című filmet, amelyet az 1987-es diadalról készítettek (első és második része is megtalálható a Youtube-on). A Ducati sikere a legendás futamon a közelmúlthoz kötődik, hiszen arról már mi is beszámolhattunk.

Egy kézben, itt pedig kéz-a-kézbenMivel pedig a két legendás vállalat sorsa a közelmúltban összekapcsolódott, logikus lépésnek tűnik közösen elindulni a szokásosnál is nagyobb felhajtással járó 90. Pikes Peaken. Az Audi az RS5-öt a Ducati pedig a Multistradát állítja hadrendbe. Ráadásként pedig a két gép a közönség vélhetően legnagyobb örömére bemutat egy párhuzamos felfutást is: mintegy egymás ellen versenyezve száguldanak fel a felhők közé. A célba persze nyilván pont egyszerre fognak megérkezni…

Az Audi ugyanakkor komolyan támogatja a verseny szervezősége által életre hívott „Battle and Blaze” alapítványt, amely a hegyvidéken dolgozó tűzoltó- és mentőalakulatok megsegítését tűzte zászlajára. No de a lényeg: jöjjön a kedvcsináló!

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Szupersport a szupersport ellen, avagy a Ducati, a Porsche és a negyed mérföld

Szupersport a szupersport ellen, avagy a Ducati, a Porsche és a negyed mérföld

Érdekes módon mindig az autósok akarják bebizonyítani, hogy igenis le tudják győzni a motorokat. Elvben helyzeti előnyben vannak, hiszen kettő, de akár négy keréken tudják az aszfaltra juttatni erejüket, a motor viszont mindig csak egyen. A tömeggel azonban nincs mit kezdeni, ha egyszer jelentős többletet kell belőle mozgásba lendíteni, mindig hátrányba kerül az autó.

Elolvasom
/ / / /

Thumbnail
Ducati: az igazi olasz kávé

Ducati: az igazi olasz kávé

A Ducati megint hatalmas marketing fogást hozott létre, hiszen olyan piacra nyitott kávézót, ahol a legdinamikusabb a fejlődés, ahol a luxus létszükséglet. A Dubai létesítmény megnyitóján nem más mint, Niki Hayden volt jelen az olasz cég sztárvendégeként.

Ducati Caffe - vendéglátás olasz módra immáron Dubaiban isA Ducati Caffe alapkoncepciójának megfelelően itt is a Ducati színek és az étteremben elhelyezett motorok láthatók. Az egész berendezést a kétkerekű telivérek hangulata hatja át, minden apró részlete olyan, mintha egy katalógus színeit nézegetnénk. A koncepció: tüzes olasz kifinomultságot az étlapra is! (Ha már a motorgyártással problémák vannak akkor adjuk el önmagában életérzést? – Vagy ne legyünk ilyen rosszindulatúak?) 

Hogy a falakat hatalmas Ducati-poszterek borítják, az még mind semmi...

A betérő vendég szinte nem is tudja eldönteni, hogy motorszalonban vagy egy kávézóban van, ahol azért enni is lehet, miközben Ducati kiegészítőket válogatunk. Az étlap is ennek megfelelően autentikusan olasz. Lucio Attinà, a Ducati márkáért felelős igazgató nagy örömmel nyitotta meg a Dubai kávézót, hiszen nem titkoltan piacot kívánnak szerezni. Ami – valljuk be – ezzel a szépen kialakított és tökéletes koncepcióval nem is lesz nehéz, hiszen nem csak a motort és a hozzá kapcsolódó amúgy is jó hírnevet adják a vevőiknek, hanem az a luxust is amire ezen a vidéken igény van. 

... de az asztalok között is tűzvörös paripák vannak kiállítva!

A szenvedély, a kiválóság és az olasz hagyományok biztosítják azokat az értékeket, amelyek hozzájárultak a Ducati világsikeréhez. Ez alapvetően egy egyszerű recept, amelyet most a fehér (vagy éppen tűzvörös) asztal mellett  élvezhetnek a vendégek dinamikus, fiatalos és egyben elegáns környezetben, jól eladva a teljes életérzést: lehetsz igazi olasz akár burnuszban is!

Nem véletlen, hogy ezek az exluzív létesítmények csak a leggazdagabb városokban nyílnak

Elolvasom
/

Thumbnail
Rossi szentségtörésre kényszerítette a Ducatit

Rossi szentségtörésre kényszerítette a Ducatit

Megtörtént az, ami korábban elképzelhetetlen volt: a hírek szerint a Ducati a japánokéhoz hasonló aluvázzal próbálja Rossi sikertelenségét kiküszöbölni. Az olaszok néhány évvel ezelőtt, a hagyományokkal szakítva kezdtek a jelenleg is alkalmazott karbon váz fejlesztésébe, most több év kutatását, tapasztalatát a sutba vágják Rossi és Burgess hatására. A tavalyi, szappanoperába illő átigazolási cirkusz után mindenki árgus szemekkel figyeli Valentinot és a Ducatit, azonban az eredmények nem jönnek. A sikertelenségre számos magyarázat próbált választ adni, a legjobb ezek közül David Emmett augusztus elejei cikke, amely magában hordozza a választ is az aluváz alkalmazására.

Nem ő volt

A motoGP utóbbi években tapasztalható népszerűségét részben Rossinak is köszönheti, hiszen a kilencszeres bajnok számos rekordot döntött meg, és sokszor látványos csatákban győzedelmeskedett ellenfelei felett. Persze a sikernek ára van, sokak szerint a GP elüzletisedett, Rossi pedig megöli a sportot. A gyűlölködők persze örültek, örülnek Rossi sikertelenségének, és olyan magyarázatokat adtak, hogy az olasz elfelejtett motorozni, nem tud alkalmazkodni az új technikához. Bár személy szerint nem rajongok Rossiért, azonban ezt a magyarázatot legalábbis abszurdnak tartottam és tartom. Az olasz tavaly egy súlyos baleset után rekordidejű gyógyulás után tért vissza mankóval a pályára, sérült vállal iskolázta le csapattársát és nyert futamot illetve állt dobogóra, és a korábbi eredményei is magukért beszélnek.

Rossi 9 bajnoki címe nem a véletlen műve...

Ugyan hosszabb kihagyás után legtöbbünk kicsit berozsdásodik, azonban a profiknak a téli pihenő kevésbé jelent gondot, Rossi pedig a legtapasztaltabb aktív versenyző, a mezőny öreg rókája. Ha figyelembe vesszük azt is, hogy a Ducati már számos versenyzőnek szerzett kellemetlenségeket, kétségtelenné válik, hogy a választ a technikában kell keresni.

Fekete mágia

David Emmett elemzése a váz, a gumik és a Ducati motorjának boncolgatásán keresztül írja le a problémát. Kezdjük a szerintem legfontosabbal, a gumival. Ugyan egy versenysport az emberi tényezőkön túl számos fejlesztési és technikai részlet összessége, azonban az elmúlt egy évtizedben két gyorsasági sport is megmutatta a „fekete mágia” kiemelt fontosságát. A sors iróniája, hogy mindkét alkalommal ugyanaz a két gyártó, a japán Bridgestone és a francia Michelin küzdött meg egymással. A 2000-es évek elején a japánok csak néhány csapatnak szállítottak gumit a Forma-1-ben, a Ferrari volt közöttük a főszereplő. A Bridgestone valójában egy csapatra koncentrálva tudott fejleszteni, ami munkáját, eredményességét pozitívan befolyásolta. A gumigyártók versengésének klimaxa a 2005-ös indianapolisi futam volt, Ralf Schumacher edzésbalesete után a Michelin bejelentette, hogy gumijai maximális sebességen csak 10 körig bírják az utolsó kanyar terhelését, és hivatalosan azt tanácsolták a versenyzőknek, hogy ne haladjanak egy bizonyos sebességnél gyorsabban a hosszú jobbosban. A rajtrácsra ugyan mind a 20 autó felállt a Concorde-egyezménynek megfelelően, de a felvezető kör végén a Michelines csapatok a boxba hajtottak, és bojkottálták a versenyt. Az „Indygate” után a francia gyártó az év végén kivonult a versenysorozatból, a háborút tehát megnyerte a Bridgestone.

Egyszerű földi halandónak ez űrtechnika

Valami hasonló történt a motoGP-ben, ami igazán kritikussá a 800-as kategória bevezetésével vált, bár a viharfelhők már a 2006-os, felemás szezonban elkezdtek gyülekezni. A 2006-os M1 fejlesztését Rossi, Burgess és a Yamaha elrontották, a motor eleje bizonyos tempónál vibrált, nem adott megfelelő visszajelezést az azt vezető versenyzőnek. A bajnok problémáit sokan igyekeztek kihasználni, a 990-es Ducatit meglovagló Capirossi már a szezon első versenyén elfoglalta a pódium legfelső fokát. Ugyan Capirex nem haladt töretlenül előre, de sok szakértő szerint, ha a spanyol Gibernau nem üti ki alóla a motort a katalán futam elején, és az olasznak nem kell sérülten versenyezni a balesetet követő futamokon, a 2006-os felfordulásban akár még bajnok is lehet volna. Az egyre kifinomultabb Ducati potenciálját, a Ducati-Bridgestone kooperáció sikerességét Capirossi számos győzelme, dobogós helyezése és a bajnokságban elért harmadik pozíciója mellett mi sem bizonyítja jobban, mint hogy a GP-ből korábban sikertelensége miatt „kiutasított”, de abban az évben superbike bajnoki címet szerző, a Gibernau helyére éppen csak beugró Bayliss, és az őt követő Capirex toronymagasan nyerték az utolsó futamot.

Stoner megállíthatatlan volt 2007-ben

A vízválasztó azonban mégiscsak 2007, a 800-as kategória bevezetése volt. A kisebb hengerűrtartalom megjelenésének hivatalosan több oka volt: költségcsökkentés, a versenyek izgalmasabbá és biztonságosabbá tétele. Visszatekintve talán nem túlzás kijelenteni, hogy az első két dolog visszafele sült el; az újoncok, különösen Lorenzo kezdeti durva baleseteit tekintve pedig a harmadik cél sem teljesült maradéktalanul. Ugyan egy motoGP masina egész szerkezete a minél nagyobb (kanyar)sebesség elérésére van optimalizálva, azonban a 60 fokot is meghaladó döntések nem volnának lehetségesek a ragacsos, merev szerkezetű gumik nélkül. A kisebb, könnyebb 800-asok kanyartempója látványosan növekedett a korábbi motorokhoz képest, a fejlesztésekben pedig a Ducati és a Bridgestone lépéselőnyre tett szert. A nagy csapatoknak a több évtizedes tapasztalatokkal rendelkező Michelin szállította a gumit, az új körülményekhez mégis az alapvetően a bivalyerős Ducati számára fejlesztő japánok gyorsabban alkalmazkodtak. A mezőnyben legjobb elektronikával rendelkező, legerősebb GP7, a célirányosan az arra a motorra fejlesztett gumik és a félelmet nem ismerő Casey Stoner kombinációja megállíthatatlan volt: 18 versenyből tizet nyert az ausztrál, valamint Capirossi is növelte eggyel a Ducatis győzelmek számát. A diadal azonban egyúttal a Ducati vesszőfutásának a kezdete is volt, mivel maga a versenygép messze nem volt tökéletes. A Ducati és a Bridgestone sikerei után az élmenő versenyzők cirádás nyilatkozatokban követelték maguknak a japán papucsokat. A korábbi szerződések ellenére 2008-ban Rossi Bridgestone-nal, míg az összes többi Yamahás Michelinnel versenyzett, a szezon végére pedig Pedrosa is megkapta a japán abroncsokat. A Bridgestone 2009-ben kezdődő „monopóliuma” pedig még egy jelentős lökést adott a Ducatinak a lejtőn.

Az elmúlt két-három évtizedben a motorozás terén legtöbbet a védőfelszerelések és a gumik fejlődtek (ebbe a felsorolásba lassan bele kell venni az elektronikát is). A fekete kopó-fogyó alkatrész, ha nem is bír egy mikrochip bonyolultságával, de egy jó gumit alkotni ma még egy nagy gyártónak sem egyszerű feladat. Bár a típusok felhasználási területük szerint már régen szegregálódtak, egy konkrét célterületen is számos paramétert kell figyelembe venni. Olyan trivialitások mellett, mint az alkalmazási terület, a tömeg, a sebesség, az élettartam, a guminyomás, számos egyéb tényező is számít, amikre a legtöbb motoros nem is gondolna. Különösen igaz ez a motorversenyzésre, és az annak csúcsát képviselő motoGP-re. A Bridgestone az adott pálya igényeinek megfelelő abroncsokat szállít a versenyekre, azonban egyetlen gumi sem jó „minden” motorra. Kikerülhetetlen szabályszerűség, hogy a gumik csak egy bizonyos hőmérsékleti tartományban működnek ideálisan, tapadásuk ekkor a maximális. Az aszfalt minősége, hőmérséklete, az időjárási viszonyok mind-mind fontos tényezői egy bonyolult egyenletnek, de ezek mindenki számára azonosak. Az eltérés a motorban, egész pontosan annak tömegeloszlásában keresendő – a Ducati pedig ebben egyedülálló.

Temérdek ló egy furcsa karámban

A Ducati 2007-es bajnoki címének egyik jelentős összetevője a kiemelkedően erős motor volt. A GP7 első pályatesztjére még 2006 májusában került sor, augusztusra, az első hivatalos próba idejére az olaszok már 20 blokk legyártásán is túl voltak. Az erő azonban nem minden, főleg ha az nem a megfelelő formában születik. Az olasz márka kapcsán a legtöbb motorosnak eszébe jutnak bizonyos sztereotípiák. A mediterrán formaterv, a csörgő szárazkuplung, a kényszervezérelt, azaz dezmodronikus szelepek, a térhálós csőváz, no meg persze az L2-es blokk. Miután Castiglioni átvette a vegetáló Ducatit, számos dolog változott Bolognában, azonban a már akkor is tradicionális L2-es konstrukció megmaradt, és az szolgált alapul a Ducati motoGP gépeinek is.

D16RR, az utcai Desmosedici RR L4-es erőforrása

A történelmi kialakításhoz ragaszkodva az olaszok megalkották az L4-es motort – a nagyobb teljesítményt szem előtt tartva lemondtak a kéthengeres kialakításról, de a 90 fokos hengerszöget megtartották, ami a későbbiekben számos probléma forrása lett. Nem is maga a derékszögű elrendezés, a hengersorok között tátongó űr, hanem az erőforrás teljes elrendezése okozza a gondot. A konstrukció hosszú kialakítású, tömegeloszlása messze van az ideálistól, és sokkal kevésbé terheli az első kereket, mint a konkurensek blokkjai. A Yamaha kompakt sornégyese a legideálisabb ebből a szempontból, de a Honda kisebb hengerszögű, sokkal inkább hátradöntött RC212-ese is messze jobb megoldást jelent. Mindkét motor kiegyensúlyozottabb a Ducatinál, amely a tradíciókban gyökerező konstrukciójával kivételt képez. A Bridgestone térnyerésével egyre több adathoz jutott, fejlesztéseiben a Ducati már nem élvezett kivételezett szerepet. Az aszimmetrikus tengelyterhelést immáron nem kompenzálták a speciálisan a motorhoz fejlesztett gumik, s kezdetét vette a Ducati elsőkerék-terhelési mizériája, amelynek csak egy része a kevésbé terhelt első gumi melegedésének kérdése. A gumi és az erőforrás okozta gondok már önmagukban is jelentősek, a vázra visszavezethető bajokkal pedig összeállt az a komplex problémarendszer, ami a Ducati jelenlegi kudarcsorozatát okozza.

A cikk a következő oldalon folytatódik, lapozz!

[ pagebreak ]

Váz vagy csak vázlat?

A kétkerekű gépjárművek fejlődésük kezdeti szakaszában masszív biciklikre emlékeztettek. Az egyre nehezebb alkatrészek egyre erősebb vázakat igényeltek, az acél hosszú évtizedekig megfelelő anyag volt erre a célra. Sok szempontból még mindig ez az ideális matéria, hiszen az alapanyagok olcsók, könnyen megmunkálhatók, a technológia több mint kiforrott, és a kívánalmaknak megfelelő ötvözet játszi könnyedséggel előállítható. Itt azonban meg kell állnunk néhány szó erejéig, a kívánalmak ugyanis (mint kiderült) nem is olyan egyértelműek. Az egyre nehezebb, egyre gyorsabb és erősebb masinák mind merevebb vázzal készültek, azonban ezek a motorok nem voltak igazán jól vezethetők. Az egész szerkezet vibrált, rázkódott, ami különösen zavaró volt nagy sebességnél illetve döntött állapotban a „határon” motorozva. A megoldásra a vázépítők hamarosan rájöttek. Igaz ugyan, hogy a váz egyes részeivel szemben az alapvető követelmény a merevség volt, de a fellépő vibrációt, a változó terhelést a tartóelem más részeinek rugalmasságával kell megoldani. A különböző összetételű ötvözetek egyidejű alkalmazásával sikerült megoldást találni a problémára. Volt még azonban egy komoly probléma, amelyet a japánok és az olaszok másképp kezeltek. Ezek az összetett vázak ugyan megfelelő kezelhetőséget biztosítottak, azonban nehezek voltak, így az acél helyett a távol-keletiek hamarosan elkezdték alkalmazni az alumíniumot. Ugyan a technológia eltérő, de a fehér fém is egy könnyen kezelhető anyag. A merevség és a rugalmasság problematikáját a különböző összetételű aluötvözetek, az eltérő falvastagság alkalmazása oldotta meg. Persze az alumínium alkalmazása során a mérnökök szembekerültek néhány új problémával, a fém eltérő tulajdonságai miatt a kellő erősséget a váz hajlékonysága mellett csak annak hosszabb kialakításával tudták megoldani. Az aluvázak előállításában a japán gyártók ma már több mint két évtizedes tapasztalattal rendelkeznek, a Ducati azonban ezt a tudást nem szerezte meg, fejlesztései egy másik iskolát képviselnek.

Az olaszok az acélvázak tömegproblémáját egy más módszerrel oldották meg: a térhálós csőváz, avagy trellis, a Ducati egyik védjegye lett az elmúlt években. A gyönyörű szerkezet ugyan könnyű, kellően merev és rugalmas is, azonban néhány probléma ezzel a konstrukcióval is van. A váz fizikai méretei korlátozzák két esszenciális alkatrész, a légszűrőház és az üzemanyagtartály űrtartalmát, egy nagyobb méretű trellisnél pedig fellép a vázak eltérő viselkedése által okozott gond. Az Desmosedici vázának öblösebb kialakítását maga az L4-es erőforrás, a nagyobb teljesítményhez szükséges nagyobb légszűrőház, no meg az olaszok motorjának nagy étvágya indokolta. A konstrukció problémájáról Stoner már első Ducatis éveiben beszámolt, egész pontosan panaszkodott a jelentősen eltérő viselkedésű vázakra. Hiába a szabványos gyártási metódus, hiába az azonos anyagminőség, a komplex szerkezet részegységeinek minimális, például a hegesztésből eredő eltérése halmozottan nagy különbséget okoz. A motorok egyedi beállításának időigényes, intuitív feladata pedig nem megengedhető a töredékmásodpercekért folytatott professzionális versenyben. Ekkor került fókuszba a szénszálas anyagok alkalmazása.

A kompozit, szénszálas anyagok alkalmazása korunk egyik nagy divatja. A könnyű, erős alapból már számos alkatrész, vagy éppen használati eszköz készült. A leglátványosabbak talán a szénszálas sport- és versenyautó karosszériák, no meg persze a pillekönnyű bukósisakok. Igazság szerint a motoGP-ben sem jelent újdonságot ez a technológia, számos kiegészítő vagy éppen kulcsfontosságú alkatrész készül szénszálas kompozitból. Teljes szénszálas vázat azonban csak a Ducati alkalmaz. A fentiek alapján logikusan azt gondolhatnánk, hogy a gondot az anyag merevsége okozza, azonban a probléma, ahogy az lenni szokott, összetettebb. A horgászok persze most előnyben vannak, ők nagyon jól tudják, hogy ilyen kompozit anyagokból készülnek a leghajlékonyabb botok. Persze egy horgászbot szelvényei hosszúak, és az igazsághoz hozzátartozik, hogy azok önmagukban nem is túl erősek. A Ducati pedig nem is egy komplett vázat, hanem a merev erőforrásra csavarozott rövid segédvázakat alkalmaz. A viszonylag kurta tartóelemnek kellően merevnek és erősnek kellene lennie, hogy kibírja a motor súlyát, az intenzív fékezések, a súlypontvándorlások terhelését, kellően rugalmasnak kellene lennie, hogy kanyarokban, szélsőséges körülmények között elnyelje a rázkódásokat, és megfelelő visszajelzést kell nyújtson a motorosnak. A dolgok jelenlegi állása szerint kijelenthető, hogy az olasz mérnökök foga ebbe a problémába beletört.

Ki szelet vet…

A fentieket összefoglalva: a Ducati problémája a rossz tömegeloszlású erőforrásból eredő, az első kereket kevésbé terhelő szerkezetből, a nem feltétlenül kellő üzemi hőmérsékleten működő első gumiról kevesebb visszajelzést adó merev vázból fakad. Persze a következtetés után rögtön adódik két kérdés.

Stoner a Ducatival még tavaly is futamgyőzelmeket, dobogós helyezéseket szerzett, Rossi pedig egyszer állt dobogóra, a GP11.1-gyel pedig egyre hátrébb csúszik a mezőnyben. A válasz bár összetett, viszonylag egyszerű. Stoner alatt a Ducati kétségkívül a legerősebb volt a mezőnyben. Bár az évek múlásával a motorerőből fakadó előny fokozatosan csökkent, még a GP10 is képes volt arra, hogy hátrányosabb helyzetből indulva a célegyenes végére több motorhossznyi előnyt gyűjtsön. Rossi azonban más stílust képvisel, az olasz bajnok sokkal inkább a kicsit gyengébb, ugyanakkor kontrollálhatóbb, nagyobb kanyarsebességű gépeket kedveli, a Ducati pedig az ő igényei és Burgess útmutatásai szerint fejlesztette a motorokat. A GP11.1 sem javíthatott a helyzeten, hiszen az egy nagyobb, nehezebb erőforrással tervezett konstrukció „800-asítása” – egy kisebb, könnyebb motort szereltek eltérő helyre az olaszok. Ugyan a nehezebb L4-es valószínűleg enyhíti a fenti problémákat, azonban igazi megoldást az sem jelent. Borítékolható, hogy ha még az 1000-es éra kezdetén sikeres is lenne a GP12, a karbonból készülő vázak terén (nem várható) áttörés nélkül a konkurencia rövid időn belül ledolgozná hátrányát.

A másik kérdés a Ducati motoGP sikertelenségét firtathatja a superbike-os sikerek tükrében, hiszen a fenti problémák részben vagy egészben a 1198-ra is jellemzők lehetnek, és a következő évi motor karbon vázzal készül. Ez azonban csak részigazság. Ugyan a szakértők szerint a trellis nagy sebességnél borzalmasan viselkedik, instabil, a Ducati 2000-es évek végi pozícióvesztése mégis inkább a versenyzőknek, és a motorerő hiányának köszönhető. Miután a szervezők betiltották a szelepvezérlés megváltoztatását, az Aprilia a nagyobb teljesítményt biztosító fogaskerék-vezérlés nélkül már nem is muzsikál olyan kiemelkedően. A nagyobb erőforrással szerelt motorok geometriája jelentősen eltér, a kanyarsebesség sem annyira extrém, és a Pirelli kevésbé merev gumikat gyárt, amelyek jobban melegszenek kisebb terhelés mellett is. A váz valóban problémás lehet, azonban a hírek szerint a következő generációs utcai Ducati extra rövid löketű lesz, így feltételezhető, hogy a motor tömegeloszlása, a tengelyterhelés nem fog ekkora problémát okozni.

Olasz palotaforradalom

Nyilván Rossi, Burgess és a Ducati mindenkinél jobban tisztában van a problémával, annak technikai részleteivel. A folyamatos fejlesztések ellenére a helyzet nem javult, a GP11.1 is inkább egy elkeseredett, kétségbeesett próbálkozás volt. A csapat győzni akarását mi sem bizonyítja jobban, mint hogy egy drasztikus lépésre szánták el magukat hetekkel ezelőtt, aminek most az eredményét is láthatjuk. A Ducati két évtizedes lemaradással elkezdte az aluváz alkalmazását – legalábbis erre utalnak a részletek.

Rossi egy alternatív GP12-n

Az olaszok problémája az idei szezon színjátéka, a szaksajtó számos alkalommal tárgyalta már a nehézségeket. Augusztus közepén Filippo Preziosi még azt nyilatkozta: nem az alkalmazott anyagok jelentik a kulcsproblémát. A Ducati a napokban egy nyolc napos tesztsorozatot folytat. A szaksajtó által csak GP12 EVO-nak illetve GP12.1-nek titulált párhuzamos fejlesztés tesztelése először titokban zajlott, azonban csütörtökön, a sorozat hatodik napján a kilencszeres bajnok is részt vett azon: Rossi 82 kört tett meg Mugellóban. A Ducati egy semmitmondó, lényegi információt nem tartalmazó nyilatkozatot is kiadott Rossi szavaival. A titkolózás ellenére jól értesült újságírók tudni vélik, hogy Preziosi és Rossi előbb egy új karbonvázat próbáltak ki, amelyet a bajnok elutasított. A további pletykák az angol FTR által készített alu hídváz alkalmazásáról szólnak, de a hivatalos információk hiányában ezek egyelőre csak találgatások.

Ez bizony egy új váz

Nyilván a fejlesztésekkel még rengeteg időt el fognak tölteni az olaszok, hiszen most már megengedhetetlen presztízsveszteség volna, ha nem tudnának olyan motort készíteni, amivel Rossi legalább egyéni bajnoki címet szerez. Az eredményre azonban a következő szezonig várnunk kell.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
Hihetelen: a Ducati kiszáll!

Hihetelen: a Ducati kiszáll!

Hihetetlen de igaz: a Ducati otthagyja azt a bajnokságot, amelyre modernkori imidzsét építette. A pénteki bejelentés lényege, hogy a bolognaiak nem képviseltetik magukat gyári csapattal a bajnokságban. Ugyan ez még nyitva hagyja a lehetőséget a privát csapatok részvétele előtt, de a bajnokság trendjét figyelembe véve kétséges, hogy egy ilyen csapat sikeres lenne a megújult szabályrendszer mellett is. A hivatalos indoklás egyik eleme pontosan a bajnokság jelenlegi irányvonalát említi, de erről majd később.

 

Történelem

A modernkori motoros gyorsasági versenyzés múltja 1949-ig nyúlik vissza, ekkor indult a Grand Prix versenyzés. A gyorsasági gépek világa azonban viszonylag hamarosan steril lett, az utcai modellektől nagyon eltávolodtak ezek a motorok. A ’60-as években a kétütemű gépek egyre nagyobb sikereket értek el, a ’70-es évekre pedig gyakorlatilag ez a technika dominált a GP világában. Pontosan akkor, amikor az utcai motorok körében egy drámai változás állt be: a Honda 1969-ben kiadta a CB750-et, ami gyökeresen átalakította a motorozás világát – mára dominánssá vált az azon alkalmazott keresztben elhelyezett sornégyes, négyütemű erőforrás. Ugyan az olaszok ezt a konstrukciót már 1923-ban megalkották, majd a Gilera égisze alatt a ’30-as évek közepén sikerre vitték, azonban a II. Világháború közbeszólt – ha nem is temették el a kialakítást, de nem alkalmazták (számottevő jelleggel). A japánoknak köszönhetően ez a technika hatalmas népszerűségre tett szert a ’70-es években, a felkelő nap országának négy nagyja egymásra licitált. Létrejött és a világban elterjedt az UJM-ként, azaz univerzális japán motorként emlegetett konstrukció, amely nagyban meghatározta az utcai motorok és a versenyzésre használt masinák palettáját. A technikán kívül a superbike sorozat elindulásának van egy másik történeti gyökere is, amely a GP versenyzéshez köthető.

Isle of Man TT - nem véletlenül csúfolják "halálfutamnak"

1972-ben a man-szigeti TT-n, ami ekkor még a GP sorozat része volt, meghalt Gilberto Parlotti, Giacomo Agostini közeli barátja. Agot olyan mélyen érintette a veszteség, hogy kijelentette, többet nem versenyzik a Man-szigeten. A helyzet odáig fajult, hogy 1976-ban már a versenyzők jelentős része bojkottálta a futamot. A Nemzetközi Motoros Szövetség, a FIM az 1977-es szezontól nem szerepeltette a versenynaptárban a „pályát”, s ezzel párhuzamosan létrejött a Formula TT, egy három kategóriába szervezett bajnokság. Az első négy évben a szigetre korlátozódott a TT, az 1982-es szezonban azonban több változás is történt. A Formula III (200-400 köbcentis négyüteműek, illetve 125-250-es kétüteműek) megszüntetése mellett még két pályát bevontak a bajnokságba, a pályák számát a következő évben négyre, majd 1984-ben hatra emelték. 1987 volt a következő nagy fordulat éve, ekkor megszűnt a Formula II (400-600 köbcentis négyüteműek, illetve 250-350-es kétüteműek) osztálya, bár számunkra talán fontosabb volt, hogy a Hungaroring bekerült a nemzetközi motorsport vérkeringésébe. Ugyan a sorozat sikeresnek volt nevezhető, azonban a megmaradt F1 kategória (600-1000 köbcentis négyüteműek, illetve 350-500-as kétüteműek) már nem felelt meg a kor követelményeinek. A FIM támogatásával 1988-ban megkezdődött a Superbike Világbajnokság. A sorozat sikere megpecsételte a Formula TT sorsát, az 1990-es évaddal az véget is ért.

 

Superbike World Championship

Az új versenysorozat szabályrendszerének kialakításakor a kor utcai motorjai jelentős szerepet játszottak. Az egyre inkább prototípusbajnokság jelleget öltő GP sorozat mellett a (W)SBK az utcai embere számára is elérhető motorokra építő bajnokság lett, ami a gyártók számára kifejezetten hasznos volt. Az első időszakban a kor 750 köbcentiméteres négyhengeresei küzdöttek az 1000-es V2-esekkel. Elméleti alapon a V2-esek literteljesítménye rosszabb a sornégyesekénél, azonban az akkori technikai színvonalán számottevő különbség nem volt a két konstrukció között, főleg a hengerűrtartalom jelentős különbsége miatt. A kiegyensúlyozottságra jellemző, hogy 1989-ben és ’90-ben a V2-esek egyik komoly előnyét kihasználó konstrukció, a „big bang” gyújtásrendszerrel épített, V4-es Honda RC30, alias VFR750 nyerte a bajnokságot. A V2-esek illetve a „big bang” négyhengeresek előnye, hogy az egy teljes ciklust jelentő két főtengely-fordulat alatt aszimmetrikusan, csak kétszer terhelik hasznos üzemmel a főtengelyt (és ezáltal a hátsó gumit), szemben a hagyományos „screamer” sornégyesekkel, amelyek kiegyensúlyozottan, 180 fokos főtengely-fordulatonként továbbítják a hengerekben keletkező mozgási energiát a hátsó kerékre. Végső soron a V2-esek így jobb tapadást tudtak elérni, ami a kanyarokból kigyorsításokkor mutatta meg a konstrukció előnyét. A Ducati áldozatos fejlesztőmunkájának, no és persze Fogarty és Bayliss zsenijének hála az egyensúly jelentősen eltolódott. A 33 százalékkal nagyobb hengerűrtartalomból kipréselt legalább azonos teljesítmény és a jobb versenykörülmények közötti kezelhetőség a bajnokság királyává tette a Ducatit, modernkori sportorientált imidzsét ezzel alapozta meg a bolognai gyártó.

A jelen - mostanában kevés az esély a sikerre

Jelentős fordulat az új évezred elején következett be. A Ducatit (egyéniben) saját pályáján megverte a Honda 2000-ben és 2002-ben, a legendás RC51, alias VTR1000-SPx nyergében a talán legszimpatikusabb aktív versenyző, örök mókamester Colin Edwards ült.


(2002, Imola – az évad utolsó versenye, itt nyerte meg Edwards a bajnoki címet. A verseny „Az Imolai Leszámolás” címmel híresült el. Az aznapi első verseny itt tekinthető meg.)

A bajt csak tovább tetézte a GP versenyzés szabályváltozása. 2002-ben létrejött a motoGP, ami a „kvázi 1000-es” négyütemű motorok használatát jelentette a GP királykategóriájában. A trendet követendő, 2003-tól a Superbike Világbajnokságban is engedélyezték az 1000 köbcentiméteres négyhengeres erőforrások használatát. Ez az év más szempontból is jelentős volt: a Ducati ekkor debütált a motoGP-ben, valamint csak a bolognaiak és a Suzuki indított teljes gyári támogatást élvező csapatot – a gyártók ekkor a motoGP fejlesztésekre koncentrálták erőforrásaikat. 2004-ben az „egygumis” (Pirelli) szabállyal a helyzet tovább durvult, a gyártók elzárkóztak a hivatalos részvételtől, a Ducatinak csak külön nyilatkozatban engedélyezték azt. A Hondával induló privát Ten Kate csapat 2004-es győzelme után azonban a négy japán 2005-ben visszatért a bajnokságba. Ugyan a motoGP-ben eltöltött három, kevésbé sikeres év után Bayliss 2006-os SBK leigazolása még kettő egyéni és egy konstruktőri VB címet juttatott Bolognába, a sötét fellegek már gyülekeztek.

 

Köszönjük, ezennel befejezzük

A 2002-ben bevezetett motoGP hihetetlen lendületet adott az 1000-es motorok fejlesztésének, legyenek azok bármilyen kialakításúak. Az erőforrások teljesítménye hatalmas mértékben növekedett, amivel a V2-esek hengerűrtartalmának 2007-ben történt 1100, majd 2008-ban 1200 köbcentire növelésével sem tudtak lépést tartani. A V2-esek aszimmetrikus gumiterhelésének előnye is veszni látszik az utóbbi évek elektronikai fejlesztésének „hála”, s tavaly decemberben egy újabb lélektani határt tört át a BMW: egy bárki számára megvásárolható, főtengelyen mért kvázi 200 lóerős sornégyes 1000-es (persze, papíron 193 LE…) motorral lépett színre. Az már csak hab a tortán, hogy a honfitárs Aprilia is egy új masinával és a szintén olasz Biaggival a nyeregben idén leigázza a bajnokságot, arról pedig már ne is beszüljünk, hogy a teljesen kezdőnek számító BMW megnyerte a superstock kategória egyéni és konstruktőri bajnoki címét. A technika ilyen irányú fejlődése és alkalmazása mellett azonban az anyagiak is jelentős szerepet játszottak a Ducati döntésében. A versenysport sohasem volt olcsó, manapság pedig különösen rengeteg pénzt emészt fel. A pénzügyi válságtól szenvedő világban pedig jelentős összegeket elkölteni a siker legkisebb reménye nélkül nem a legjobb recept a túlélésre. Legyünk őszinték, igazuk van – más dolog a versenyszellem, és megint más a szélmalomharc. Az elektronika masszív alkalmazása ma már nem vitatéma, legalábbis a verseny ezen oldalán. Nézőként nem sokat élvezhetünk abból, ahogy a szenzorok és szilícium lapkára integrált tranzisztorok együttműködésének hála a versenymotorok a kisebb teljesítmény mellett is jobb köridőket futnak a nagyobb kanyarsebességükkel.

Rossi és a Ducati - a jövő már nem csak álom, nem csak pletykaA Ducati hivatalos nyilatkozatában lényegretörően megfogalmazta ezen problémáit, udvariasan megköszönte támogatóinak az eddigieket, és méltatja partnereit, a privát csapatokat pedig a tőle elvárható támogatásról biztosította. Azonban részükről ezt a történetet lezárták. A nem hivatalos elemzések ettől tovább mennek. Már nyáron, nem sokkal azután, hogy a V2-es elrendezés jelenkori hátrányát mért köridőkre és sebességi adatokra támaszkodva boncolgatta a szaksajtó, felmerült annak a lehetősége, hogy a Ducati abbahagyja a superbike versenyzést. Igaz, akkor alapvetően a motorsport idén „legrosszabbul őrzött titkára”, Rossi átigazolására hivatkozott mindenki – a pletykák szerint a Ducati nincs olyan jó anyagi helyzetben, hogy ezt komoly áldozatok nélkül megengedhesse magának. Ami tényként kezelhető, hogy korunk legjobb gyorsasági motorversenyzőjével karöltve a prominens múlttal (és jelennel) rendelkező gyártó csodákra lehet képes. A status quo fenntartására, a kellő hírverésre ez a felállás talán még alkalmasabb is, mint a források sikerrel nem kecsegtető szélmalomharcban történő elpazarlása. Egyes elemzések annak adnak hangot, hogy a Ducati folyamatosan alakuló története csak egy újabb, bár jelentős lépéséhez érkezett. Az utóbbi évek tradíciókat többé-kevésbé elvető fejlesztései, mint a Streetfighter, a Hypermotard, a legújabb Monster, a jobb híján speedurónak nevezhető Multistrada 1200, és a korábban elképzelhetetlen Diavel egy egzotikus, prémiumkategóriás, technikailag fejlett motorokat gyártó kis cég képét vetíti előre.

Carl "Foggy" Fogarty - neve egy érát fémjelez a Ducati történelmében

Egy biztos: mi motorosok, a Ducati lépésével csak veszthetünk. Ugyan legtöbbünknek soha nem lesz rá lehetősége, hogy akárcsak egy használt Ducatija legyen, valószínűleg sokan nem is vágyunk egy olasz telivér sportmotorra, de a sokszínűség ilyetén „szürkülése” mindenféleképpen veszteség.

 

Elolvasom
/

Thumbnail
Rossi: „Minden szerelem véget ér egyszer”

Rossi: „Minden szerelem véget ér egyszer”

Különös világ a motorosoké, a szubkultúra ikonjai, a motorversenyzők pedig talán még különösebb környezetben szerepelnek. A gyorsasági motorversenyzés világában a legjelentősebb és egyben legsikeresebb nemzet az olaszoké. Csizmaország lakói különösen nagy lelkesedéssel tekintenek minden technikai sportra, a motorversenyzés is kiemelt figyelmet kap. A mediterrán vérmérséklet tavaly nehezen tolerálta, hogy az olaszok egyik nemzeti büszkesége, a Ducati presztízsveszteséget szenvedett – Casey Stoner, a csapat világbajnoka s egyben élmenője akkor meg nem magyarázott okból (mint később napvilágot látott, laktózérzékenysége miatt) „önkényesen” betegszabadságra ment, amivel gyakorlatilag búcsút intett a tavalyi VB címnek. Az ausztrál ugyan a 2008-as szezonban sokáig eredményesen vette fel a küzdelmet a motoGP jelenlegi királyával, Rossival, végül a nyomás alatt lecsúszott a bajnoki címről. A tavalyi kaland miatt sokan elégedetlenek voltak a Stonerrel, ekkor erősödtek fel ismét a Rossi-Ducati olasz álomcsapatról szóló pletykák.

Hivatalos, már nem csak álom: Rossi a Ducatinál

A kialakult helyzettel Stoner sem volt elégedett. Bár tavaly visszatérése után bezsebelt néhány futamgyőzelmet, de az őt övező negatív hangulat és a Ducati pozícióvesztése miatt idejekorán, gyakorlatilag a szezon legelején megegyezett a Hondával, így az ausztrál jövőre a világ legnagyobb motorgyártójának motoGP törekvéseit erősíti. Megüresedett helye a jelenkori GP versenyzés talán legnagyobb szappanoperáját indította el. Rossi ugyan tavaly még azt nyilatkozta, hogy csupán szurkolói nyomására nem fog egy másik csapathoz szerződni, sőt az sem volt titok, hogy a tavaly számos világbajnoki cím begyűjtése ellenére nehéz anyagi helyzetben lévő Yamaha Rossira, mint a márka nagykövetére tekint, és szeretnék, ha aktív karrierje végéig a hangvillás csapatot erősítené. Rossi jövőjét számtalan cikk tárgyalta, pletykák, dezinformáció, elejtett kijelentések és cáfolatok láttak napvilágot. A nyílt titok végül vasárnap este hivatalossá vált, hét sikeres évnyi együttműködés után a tavulliai elhagyja a Yamahát, karrierjét pedig a Ducatinál folytatja, így létrejön az olasz álomcsapat.

Búcsúlevél a Yamahának„Nagyon bonyolult lenne néhány szóban beszámolni az elmúlt hét évben köztem és a Yamaha között fennálló kapcsolatról.”
„Igen sok minden változott a távoli 2004 óta” – utalt első yamahás futamgyőzelmére – „de legfőképpen „Ő”, az M1-esem alakult át. Abban az időben az M1 egy középmezőnybeli motoGP motor volt, amit a legtöbb versenyző és szerelő kigúnyolt. Most, miután segítettem fejlődnie, nőnie, bárki láthatja mosolyogni a boxban, csodálattal és rajongással övezve, miközben a kategória legjobbjaként kezelik.”
„Az átalakulást lehetővé tevő emberek listája nagyon hosszú, de mindenféleképpen szeretném megköszönni Masao Furusawának, Masahiko Nakajimának és az én Hiroya Atsumimnak a támogatást, ők reprezentálják azt a mérnökcsapatot, amely keményen megdolgozott azért, hogy M1-esünk megítélése megváltozzon. Továbbá megköszönném Jeremy Burgess és az összes szerelemőm támogatását, akik szeretettel gondoskodtak Róla a világ összes versenypályáján, valamint az összes férfinak és nőnek, akik a Yamaha csapatában dolgoztak az elmúlt években.”
„Most elérkezett az ideje, hogy új kihívások után nézzek: munkám a Yamahánál véget ért. Sajnos még a legszebb szerelmi történet is befejeződik egyszer, de számos csodálatos emléket hagy maga után, mint például amikor M1-esemet először csókoltam meg Welkom füvén, Ő egyenesen a szemembe nézett és az mondta ’Szeretlek!’.”

A szerencse forgandó: a 2000-es évek elején a Yamaha egy középszintű csapat volt, Rossi és Burgess érkezésével azonban minden megváltozott. A legelső közös versenyükön elért győzelemmel együtt az elmúlt hat és fél év során Rossi összesen (eddig) 45 futamgyőzelmet és négy világbajnoki címet szerezett. A sikeres együttműködés végével kapcsolatban számtalan elmélet napvilágot látott. Rossi az elmúlt időszakban úgy érezte, nem kapja meg a neki kijáró bánásmódot (azaz nem elsőszámú versenyző a csapaton belül). Kapcsolata Lorenzóval megromlott amikor a spanyol kezdte megszokni az M1-et, és egyre több sikert ért el – ad abszurdum, Stoner „szabadsága” révén, motoGP versenyzésének második évadjában a spanyol a VB címért küzdött csapattársával. A számos pályán kívüli nyilatkozatháború után talán az utolsó érdemi lökést az adta meg, amikor a Yamaha Rossi fizetését csökkentette, és az összeget pedig Lorenzo díjazására használta. Tény, hogy két élmenő egy csapatban nagy feszültséget tud kelteni, főleg úgy, hogy Rossi az M1 sikerét saját érdemének tudja be. Az elmúlt hónapok sérelmei után azonban az anyagiak, a jövő és a további lehetőségek legalább ugyanekkora súllyal esnek a latba egy ilyen döntésben.

Anyagi téren a Ducati mindent megmozgatott, hogy egy igazán csábító ajánlatot tudjon tenni a kilencszeres világbajnoknak. Korábban olyan pletykát is hallhattunk, ami szerint a Ducati még a World Superbike szereplését is feláldozná, hogy megteremtse Rossi szerződtetésének pénzügyi feltételeit. Úgy tűnik erre nem lesz szükség: Gabriele Del Torchio, a Ducati elnöke nyilatkozatában megköszönte a tulajdonos Investindustrial elkötelezettségét, és a Ducati Marlboro csapat összes többi támogatójának együttműködését, amellyel lehetővé tették a sztár átcsábítását. Rossi rekordméretű fizetése azonban csak a jéghegy csúcsa, hiszen az új 1000-es motorok fejlesztése sok időt és még több pénzt fog felemészteni.

Rossi eddig is a rekordok embere volt, csapatváltásával és lehetséges sikereivel azonban végképp beírhatja magát a motorversenyzés történelemkönyvébe. Az olasz a motorversenyzés géniuszává válhat, ha a GP500, a 990 majd a 800 köbcentis motoGP kategóriák után a Ducati segítségével a 2012-től kezdődő új, 1000 köbcentiméteres géposztályban is győzedelmeskedni fog. Elképzelhető, hogy érdekes új kihívásokkal is szembesülhet hamarosan: már korábban pletykáltak a BMW és az Aprilia lehetséges részvételéről, az új szabályok pedig kifejezetten kedveznek az új belépőknek.

Bár augusztus 15. alapvetően Rossiról szólt, ez a gyorsasági motorversenyzés gyászos napja is egyben. A már régen megjósolt idő elérkezett, a versenybizottság hivatalosan is bejelentette a kétütemű korszak végét. Az idén sikerrel bemutatkozó, 600 köbcentis, négyütemű erőforrásokra épülő, a régi 250-eseket váltó Moto2 kategória után 2012-ben a 250 köbcentis, négyütemű motorokra épülő, a mostani kétütemű 125-ösöket váltó Moto3 kategória bevezetésével jövőre a motorversenyzés egy új érája kezdődik.

Elolvasom
/ /

Thumbnail
A legkívánatosabb sportmotor

A legkívánatosabb sportmotor


A legkívánatosabb sportmotor

/static/artpic/400/elsoelso.JPG
A 1098 ugyan már nem új modell, de megjelenésében, teljesítményében még mindig etalon


/static/artpic/400/elsomasodik.jpg
Az átalakítás első lépcsője a legtöbb Ducatin a Termignoni dob vagy rendszer. A zsúfolt boxban is felfigyeltek hangjára…


/static/artpic/400/elsoharmadk.jpg

Elolvasom
/ / /