Úgy tűnik nem lesz hosszú életű a Mercedes-Benz és a Volkswagen közötti, dízelmotorokat érintő együttműködés. Tavaly novemberben jelentették be, hogy közös motorokat fognak használni, amelyeket Bluetec néven hoznak forgalomba.
Elolvasom »A dízelek már Európa kedvenc személyautó erőforrásainak számítanak, lassan az Egyesült Államokban is elfogadottá válnak. Japánban azonban tökéletes dízelundor uralkodik, hiszen a ’90-es évek óta gyakorlatilag nem adtak el dízelmotoros személyautót.
Elolvasom »A Nissan bejelentette, hogy Skyline és Infiniti G37 modelljeiben felpattanó motorháztetőt fog alkalmazni, amely gázolás esetén csökkenti a gyalogos sérüléseit.
Elolvasom »Angliában hamarosan forgalomba kerül egy mozgássérülteknek szánt négykerekű, amely egyfelől az első elektromos ilyen jármű, másfelől itt, Magyarországon gyártják.
Elolvasom »Idén lett harminc éves a legendás név, a Brabus. A Mercedes-Benz csúcsmodelljeihez nyúlnak hozzá, és olyan autókat tuningolnak, amelyeknek még alapmodelljeikről is legtöbben csak álmodhatnak.
Elolvasom »Annak ellenére, hogy az új 308-hoz harangozták be a környezetbarát motorválasztékot, a Peugeot most a 307 SW-t kínálja néhány európai országban flex-fuel motorral. Az 1,6 literes benzinmotor E85-ös üzemanyaggal is működtethető.
Elolvasom »A Híradó szerint kötelezővé tennék a védőfelszerelést, rendszámmal látnák el a robogókat, és új kategóriát vezetnének be a jogalkotók. A módosítások hátterében az évről évre emelkedő halálozási ráta áll.
Elolvasom »Az Audi R8 420 lóerejével és 301 kilométer/órás végsebességével nem nevezhető gyenge járműnek, de – ahogyan a prémium modellek vásárlói esetében megszoktuk – van akinek semmi sem elég.
Elolvasom »A Saab hozzáfér a GM motorpalettájához, így ezt a lehetőséget kihasználva kapta meg a Saab 9-7X Aero a 6 literes V8-ast, amely 390 lóerővel és 542 newtonméter forgatónyomatékkal 6 másodpercen belül gyorsítja százra a méretes SUV-ot.
Elolvasom »A Shelby SuperCars megkísérli túlszárnyalni a Bugatti Veyron (nem hivatalos) 407 kilométer/órás csúcssebességét, hogy a leggyorsabb szériagyártású személyautó cím birtokosává válhasson.
Elolvasom »