A DDMT versenyről kevesen hallottunk. A több ezer kilométeres országúti megmérettetést naponta gyorsasági etapok is nehezítik. És robogókkal is versenyeznek!
Elolvasom »Talán sok motoros társunk számára igen, azonban sokan vannak, akik számára éppen most kezdődik egy egészen másfajta szezon...
Elolvasom »Talán nem mindenkit érdekel a motorozás terepsport szakága, de a címben említett, közel három évtizedes múltra visszatekintő versenysorozat egy olyan példaértékű esemény a hazai motorsport-életben, amely utat mutathatna mindenkinek.
Elolvasom »A hamarosan induló és egyben a világ legrangosabb rally rendezvénye a Dakar. Már hosszú ideje totális KTM dominancia jellemzi e jeles eseményt, ami kissé unalmassá tette a versenyt. Most talán megtörik a jég...
Elolvasom »Ismét bebizonyosodott, hogy a jópofaság nem ismer határokat. Eddig úgy hittem, hogy kizárólag Taki barátom agyában foganhat meg egy ilyen elrugaszkodott ötlet, mint a mopedrally, de be kell lássam, alaposan tévedtem...
Elolvasom »Ma este remélhetőleg szép teliholdas időben kerül sor az Onroad szervezésében bonyolított csajos budapesti gurulásra. Résztvevők és segítők figyelmét szeretnénk kérni.
Elolvasom »Idén először sikerült motorral is a 10 perces álomhatár alatt megfutni a Pikes Peak hegyiversenyt. Félelmetes onboard videó, érdemes végignézni!
Elolvasom »Egy évvel ezelőtt egy egyéni kezdeményezésből hatalmas, mindenki számára csodálatos élményeket okozó siker kerekedett. Most jön az ismétlés. Legyél ott te is!
Elolvasom »No nem Rossi és nem a MotoGP-ben, de a világ leghíresebb hegyiversenyét zsinórban harmadszor is behúzták a vörösök. Mégpedig nagyon durva új rekorddal.
Elolvasom »Mindkét márka hatalmas sikereket ért már el a világ leghíresebb hegyi versenyén, a Pikes Peak-en. Most összemérik erejüket!
Elolvasom »