Nevetséges a GM terve a Volttal?

Thumbnail
Nevetséges a GM terve a Volttal?

Nevetséges a GM terve a Volttal?

2007. augusztus 24. - - Hír Nem


Ez a cikk több mint egy éve került publikálásra. A cikkben szereplő információk a megjelenéskor pontosak voltak, de mára elavultak lehetnek.

Nevetséges a GM terve a Volttal?


/static/artpic/400/6Chevrolet_Volt_14_big.jpg
Nagyon kíváncsiak vagyunk már erre az autóra


A General Motors nagy reményekkel áll a bemutatandó Volt jövője előtt. Az első évben nem kevesebb mint 60000 darab Voltot kívánnak gyártani. Ha körülbelül ennyi autót el is tudnak adni, az azt jeleni, hogy a nagy jelentőségű 30 ezer dolláros eladási ár alatt tudják tartani az autót, ami létfeltétele a sikernek.

Némi aggodalomra ad okot, hogy az autó fő riválisa, a Toyota Prius már 22 ezer dollártól is megvehető és bevezetett, elfogadott modell. A Volt egyik előnye, hogy hosszabb utat, a fejlesztők igyekezete szerint 65 kilométert is meg tud tenni teljesen elektromos üzemben. A néminél azonban lényegesen nagyobb aggodalomra ad okot, hogy olyan tekintélyes tanácsadó cég, mint az Oregon House konzultánsa, Menahem Anderman, „teljesen nevetségesnek” nevezi a megcélzott eladási darabszámot.

Az egyik probléma az akkumulátorok magas ára. Ezt kikerülendő a GM az akkumulátorokat részletre adná, ahogyan arról korábban már beszámoltunk.



Előző cikk
Következő cikk